Budapest GhanaGhánát sokan Nyugat-Afrika gyöngyszemének tartják. A hazánknál két és félszer nagyobb ország remek természeti adottságokkal bír, lakói pedig kedves, a más kultúrákra nyitott emberek. A helyeik érdeklődése, pozitív életszemlélete fogta meg Lukács Zsoltot is, aki 2010-ben egy sikerrel megpályázott álláslehetőség útján jutott el Accrába, ahová idén szeptemberben kerékpárral készül visszatérni.

 

 

Több mint öt éve tekinti szívügyének a ghánai-magyar kapcsolatok erősítését, valamint az afrikai országban tapasztalható társadalmi különbségek csökkentését Lukács Zsolt, aki szeretné megmutatni a magyaroknak, hogy bár sokszor mi itt Európában is kilátástalannak látjuk életünket, az afrikai gyermekek mind a mai napig összehasonlíthatatlanul kevesebb eséllyel indulnak az életben, mint itthoni kortársaik. Zsolt ezért döntött úgy, hogy ha máshogy nem, hát a földrajzi távolság leküzdésével igyekszik felhívni a figyelmet a ghánai embereket érintő legfontosabb problémákra. Mégpedig nem is akárhogyan, hanem egyedül, napi mintegy 100 kilométert kerékpározva kívánja megtenni a több mint hétezer kilométeres távot.

A fiatalember inkább izgalommal, mintsem félelemmel tekint a kalandra, hiszen világéletében sportos életet élt, így most is futással, kerékpározással, valamint gerinctornával készül a nagy utazásra. A remélhetőleg sikeres célba érést követően Zsolt két hétig tervezi Ghánában maradni, ami alatt szeretne egy igazi, magyar kulturális napot tartani, valamint tervei között szerepel, hogy üzleti, befektetési lehetőségekről tartson előadásokat, illetve tárgyalásokat bonyolítson le olyan cégek képviselőjeként, akikkel még itthon, illetve az út során került kapcsolatba. Speciális ajándékkal is készül, hiszen a nem mindennapi túráját szponzoráló cégek aláírásaival ellátott magyar zászlót adna át a Szegeden született Hanna Tetteh ghánai külügyminiszter asszonynak. A visszautat azonban már repülővel tervezi megtenni, hogy a kinti élményeit, tapasztalatait egy előadássorozaton oszthassa meg az érdeklődőkkel, ezáltal bátorítva a magyarokat, hogy akár üzleti téren, akár turistaként bátran nyissanak a nyugat-afrikai ország felé.