DSCF1524Erősödhetnek Magyarország és az afrikai államok kapcsolatai, bőven vannak még kiaknázatlan lehetőségek. Ezt példázta a múlt hét második felében immár negyedszer megrendezett Afrika Expo és Vásár. A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban csaknem negyvenezer érdeklődőt vonzott az esemény.

Sikeres hétvégét zárt a 38. Utazás kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Az ország legnagyobb turisztikai eseményét február 26. és március 1. között csaknem 40 ezer látogató kereste fel. Az általában is legnagyobb látogatottságú, szombati napon több mint 12 ezren látogattak ki a vásárközpontba. Nagy érdeklődés kísérte a kiállítás szakmai programjait. A 25-ös pavilonban, a kiállítás első napján rendezett konferenciák, előadások és fórumok részvevői egyöntetűen hasznosnak és a jövő évi tervezés szempontjából előremutatónak nevezték a programokat.

 

Mivel kiváló helyen volt a Hungexpo területén belül az Afrika Expo, Szilasi Ildikó Hermina, a rendezvény szervezője szerint a 40 ezer látogató mintegy négyötöde ellátogatott az afrikai kiállításra is. Az Afrika Expo megálmodója emlékeztetett rá, hogy a nagy földrajzi távolság nem lehet akadálya az intenzívebb együttműködésnek. Ezt erősítette meg a rendezvény afrikai fővendége, Hanna Tetteh ghánai külügyminiszter, aki különben ezer szállal kötődik Magyarországhoz, hiszen Szegeden született.

 

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, a rendezvény hazai fővédnöke arról beszélt, hogy Afrikáé a jövő, ezért Magyarország számít rá, s remélhetőleg Afrika is számít hazánkra. Ezt jelzi, hogy az utóbbi években erősödött a magyar jelenlét a kontinensen. A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. tavaly nyitotta meg ghánai képviseletét, az etióp fővárosban pedig még az idén megkezdi működését hazánk nagykövetsége. Szabó kiemelte, hogy a mintegy ezer, jelenleg is hazánkban tanuló afrikai diákot újabb négyszáz követheti nemsokára a Stipendium Hungaricum államközi egyezményeinek részeként.

 

Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság elnöke, az Expo főszponzora szerint az eddiginél jobban oda kell figyelni erre a kétarcú földrészre. Afrikát ugyanis a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság sem döntötte recesszióba és jó kapcsolatokra törekszik minden olyan állammal, amely mélységében is hajlandó felfedezni az együttműködésben rejlő lehetőségeket.

A nagy érdeklődés meglátszott az AHU standján is. Szombaton, a kiállítás legerősebb napján sorban álltak az érdeklődők, hogy Afrikáról szóló könyveket vegyenek, vagy előfizessenek a Tropical magazinra. Sokan jöttek el a könyvbemutatóra is. amelyen Kembe Sorel, Fülöp T. Mariann és Szabadi Klaudia Afrikáról szóló könyveikről meséltek. A legfiatalabbak között pedig a homokszobroknak volt hatalmas sikerük.