A Magyar Afrika Társaság (AHU) 2015-ben indította 11. orvosi misszióját. Korábbi felhívásunknak köszönhetően számos orvos jelentkezett önkéntesnek, akik közül június 19.-én egy négy tagú csapat indult Ugandába. A misszió tagjai egy hónapig dolgoztak az ország keleti részében, orvosi ellátást nyújtva a rászoruló helyieknek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Munkájukat helyi partnerszervezetünk, a kampalai HTCC vezetője Lukács Balázs segítette. 

Dr. Fischer Dániel rezidens orvos, Dr. Guedada Kamilla általános rovos, Dr. Fodor Réka háziorvos, a sürgősségi betegellátásban egyaránt nagy gyakrolattal rendelkező orovosok, valamint Márton István mentőtiszt folytatták kollégáik - az eddigi tíz orvos misszióban - megkezdett munkáját, mintegy 3000 beteget ellátva.

A misszió időtartama: 2015. június 19. - július 24.


Köszönetnyilvánítás

Dr. Fodor Réka és az AHU köszöni a felajánlott játékokat és ruhákat:

dr. Nemere Szilviának, Tőkés Nikolettnek és Briginek, Szilágyi Julinak és Bencének, László Renátának, Reinkopf Verának és Illésnek, Komlóssy Beának, Mészáros Nikolettnek, Mocsai Orsinak, Ritának, a fóti ügyeletes nővérnek és kisfiának, Barnusnak.

Dr. Guedada Kamilla és az AHU köszöni az adományokat:

Katának, Mariannak, Ildinek és Évának Dusnokról, valamint Djamelnek, Djamilának és a brüsszeli Hopital Erasme-nak 

Márton István és az AHU köszöni a Trombitás Étterem törzsvendégeinek, a Falcon Ambulance Zrt-nek és az Ambacor Mentőszolgalat Kft-nek.

Dr. Kiss Krisztina és az AHU köszöni a Benu Gyógyszertárnak (XVIII. kerület, Thököly út) a felajánlott gyógyszereket 

Együtt tudunk nagyot tenni!

 

2015. július 19. 

safari2

Roham tempóban reggelizünk, sietnünk kell, hogy elérjük a kompot, ami a Nílus túlpartjára visz át minket. A állatcsordák nagy része ugyanis a delta vidéket népesíti be. Minden rendben is megy, a túlparton azonban tartunk egy kis szünetet egy folyami hajókirándulás végett. Egy-kettőre motorcsónakba pattanunk, és kapitányunk Minston folyamatos narrációja mellett felhajózunk egészen a Murchinson-vízesésig. 

team0421k

A Magyar Afrika Társaság 2015-ben indította X. orvosi misszióját. Április 9-én egy négytagú csapat indult Ugandába. A misszió tagjai egy hónapig dolgoztak az ország keleti részében, orvosi ellátást nyújtva a rászoruló helyieknek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. 

A Magyar Afrika Társaság missziójában Dr. Kiss Krisztina általános orvos, Dr. Szabó György pócsmegyeri háziorvos, Patay Dorottya egészségfejlesztési szakértő és Dr. Kozári Karina koordinátor vett részt. A négyfős csapat, összesen egy hónapot töltött az afrikai országban, mintegy 2.000 beteget ellátva, a Mbale nevű településen segítettek a rászorulóknak, napi 8-10 órában, szabadnap nélkül.

A misszió időtartama: 2015. április 9. - május 4.

 

Az ugandai és a magyar szakemberek közötti együttműködés virágzó kezdetét követhettük nyomon az Magyar Afrika Társaság X. orvosi misszió keretein belül. Orvosaink közel 2000 ugandai gyermeket, nőt és férfit gyógyítottak meg, ezáltal több ezer család életére gyakoroltak pozitív hatást. Részt vettek a helyi egészségügyi személyzet továbbképzésében, valamint a helyi lakosság egészségügyi oktatása révén számos megbetegedés megelőzéséhez járultak hozzá.

A kemény munka és a kalandok azonban nem érnek véget. A XI. orvosi misszió június közepétől 5 héten keresztül folytatja a gyógyító és oktató tevékenységet Mbale és Kapeke vonzáskörzetében, ezzel egy időben az utóbbi területen pedig elindul a magyar egészségügyi központ létrehozása a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ, a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház és az ugandai orvosok közreműködésével, mely a hosszú távú fenntarthatóság szellemében nyújt majd ingyenes egészségügyi ellátást a helyi lakosság számára. Kövesse a Magyar Afrika Társaság orvosainak kalandjait június közepétől itt!