P1000514

Egy év alatt V. alkalommal indultak útnak a Magyar Afrika Társaság önkéntes orvosai, hogy egészségügyi ellátást nyújtsanak a humanitárius katasztrófa által sújtott kelet-kongói országrészben. A misszió tagjai Dr. Jakkel Anna kecskeméti háziorvos, Dr. Lénárt Tímea pécsi tüdőgyógyász és Dr. Szőcs Teodóra paksi háziorvos, valamint Kiss Virág önkéntes koordinátor voltak.

A misszió időtartama: 2010. február 2. - március 3.

 

2010. Február 2. Budapest 

Mindannyiunk izgatottan érkezik a Visegrádi utcai AHU irodába, 11-től sajtótájékoztató-búcsúztató, aztán indulás a reptérre, délután megkezdődik a nagy kalandunk. Vujity Tvrtko meleg szavakkal búcsúztatja az Afrikai-Magyar Egyesület V. önkéntes orvos -misszió tagjait, dr. Jakkel Anna kecskeméti háziorvost, dr. Lénárt Tímea pécsi tüdőgyógyászt és dr. Szőcs Teodóra paksi háziorvost, valamint Kiss Virágot, az AHU koordinátorát.

Repülőnk Kairóba tart, ahonnan Entebbébe indulunk tovább. Az ugandai reptérre február 3.-án hajnalban érkezünk meg. Megcsap a langyos, párás levegő, keveset aludtunk a repülőn, kissé kábán keressük a csomagjainkat, majd taxit, ami bevisz a városba, hogy onnan busszal menjünk tovább az ugandai-kongói határ felé. Ez a szakasz a legnehezebb, leghosszabb, de a doktornők hősiesen tűrik a hőséget, éhséget, szomjúságot, megállni ugyanis csak ritkán tudunk, így inkább alig iszunk. Este érkezünk meg Kisoróba, a határ menti kis városba. Gyönyörű tájakon kanyargunk, kissé megviseli a gyomrunkat. A megszokott szállásra hajtunk, a recepciós széles mosollyal üdvözöl. Finom vacsorát kapunk, sült krumplit salátával, nagyon ízlik mindenkinek. Meleg vizes zuhanyt is kapunk, egy hónapig ez az utolsó, mindenki kiélvezi minden cseppjét. Nagyon fáradtan kerülünk ágya. Reggel taxival megyünk a határra, átkászálódunk a kongói oldalra a sok csomaggal. A határőr szintén régi ismerősként üdvözöl, majd kiderül, hogy Timi útlevelébe elfelejtettek belepecsételni.  Visszakísérik őt Ugandába, majd nem sokkal később visszatérnek a pecsétes útlevéllel. Dél körül érkezünk meg Kiwanjába. A szálláson a recepciós nagyon megörül, kevesen vannak a szálláson. Mindenki külön szobát kap, gyorsan lezuhanyozunk a hideg vízben. Felfrissülve indulunk telefonkártyát, WC-papírt venni. Majd a gyógyszertárba megyünk, az előző missziók alkalmával kitapasztaltuk, melyek azok a gyógyszerek, amelyek általában kellenek. Érdemes itt megvenni, mint Magyarországon a gyógyszereket, mert olcsóbb, nagyobb kiszerelésben lehet kapni és a helyiek amúgy is ezeket szedik (ha jut rá pénzük, itt szemenként veszik a gyógyszert az emberek). Visszatérve a szállásunkra a többi lakó megneszeli, hogy az új lakók doktornők, gyorsan lecsapnak rájuk, rögtönzött rendelőnkben folyik a bemelegítés, holnaptól már élesben megkezdődik a munka!
 

2010. február 5.

Az első kiwanjai reggel. Mindenkinek meglepetés a reggeli dobszó (protestáns templomban a harang helyett használják) és a müezzin éneke. Szegény dr. Annát kiugrasztotta az ágyból a szomszédban felzendülő dobszó, igaz ami igaz, nagyon erős a hangja. Meghívást kapunk a MONUC katonai megfigyelőihez. Adrian, az egyik román katonával jó kapcsolat alakult ki a tavalyi misszió alkalmával. Felajánlja, hogy néha velük is mehetünk, segítenek a mobilklinikánk működtetésében. Építjük a magyar-román barátságot, nagyon készséges, szimpatizál az ötlettel, amiben tud, segít. Aztán a  MONUC ezredeséhez vagyunk hivatalosak, az irodájában régi ismerősként fogad, különösen Annával szimpatizál. Indiaiként nagyon tiszteli, hogy nőként és már nem húszévesként ilyen nemes cél miatt eljött ide, ahová kevesen jönnek. Tőle szokatlan módon sokat beszél, viccelődik, pl. hogy nálunk 4 órás vonatút után már lejövünk a térképről, míg Indiában hosszú napokig is tarthat az út. Hazafelé megvesszük az első banánt. A doktornők meglepődve nézegetik a kisméretű gyümölcsöt, aztán megállapítják, hogy ez után otthon nem fognak venni, annak ugyanis ehhez képest gumi íze van. Délután kipróbáljuk, a La Fleur (Kiwanja egy másik szállója) konyháját, a doktornők sült krumplit esznek sült csirkével, a krumpli és a helyi sör nagyon jólesik a nagy melegben, a csirkéért viszont nem fogunk visszarohanni. Este meghívást kapunk az UNHCR rutshurui irodájába. Régi ismerősünk, Daniel (francia származású) az iroda vezetője és Patrice (benini származású) nagy örömmel fogadnak. A múltkor kapott pálinkával is megkínálnak. Gyönyörű helyen laknak, csodás kerttel és egy kakassal, lelkes kisgyerekként mesélték, hogy nemsokára kutyájuk is lesz, amelyet a kongói kollégák elől elzárnak majd, ők ugyanis nem vetik meg a kutyahúst. 

 

2010. február 6. 

Az első igazi munkanap. A kiwanjai menekülttáborban kezdünk. Kialakul a reggeli rutin, kelés 7 körül, gyors reggeli (kifli vajjal és kenyérrel, tea, kávé) aztán indulás a MONUC bázishoz tartozó iskolában kialakított rendelőnkbe. Két régi és egy új tolmács segíti a munkánkat.. Anna doktornőnek Kambale, Timi doktornőnek Fiston míg Dóri doktornőnek Sunset a tolmácsa. Kapunk asztalokat és székeket, lassan elhelyezkedünk, a doktornők taktikai megbeszélést tartanak, aztán elkezdődik a munka, nagyon izgatottak. Nagyon meleg van, 35 fok, izzadunk rendesen, szellőztetni nem nagyon tudunk, mert akkor a betegek tódulnak be az ajtón. A betegeknek mindenük fáj, diffúz problémáik vannak. Leginkább mégis légúti problémák (nemrég lett vége az esős évszaknak, de amióta itt vagyunk is minden nap esik), ízületi panaszokkal keresnek minket, persze a férfibajok sem maradnak el. Itt ez nagy probléma és szégyen a férfiaknak. A doktornők ismerkednek a betegségekkel, ha valamilyen érdekes esetet látnak, azonnal szólnak a másiknak, konzultálnak. Dóra doktornőt az egyik beteg megáldja. Ebédre banánt és kekszet eszünk, nem nagyon vagyunk éhesek a meleg miatt.
Délután feltámadt a szél és éktelen vihar kerekedett. Hatalmas felhőszakadás, égzengés közepette. A doktornők még bírták volna a munkát, a sátor több helyen beázott. Mi is vizesek lettünk, a holminkat gyorsan összepakoltunk és visszamentünk a szállásra. Vacsorával vártak és mivel éppen esküvőre is főztek a szomszédban, finom kecskepörköltet kaptunk, fűszeres spagettivel, ami önálló fogás is lehetne. Elállt az eső, kicsit enyhült a hőség. Este mindenki felfrissült a hideg vizes zuhanytól, majd ágyba zuhantunk.

 

2010. február 7.

Szabadnap. Reggel a doktornők ellátogatnak a misére, fotóznak, videóznak, ez mindenkinek nagy élmény. Délben rádiós bejelentkezés az AfriCafe c. műsorba, kis helyzetjelentést adunk az eddigi tapasztalatokról. Ebédre vagyunk hivatalosak a rutshurui UNHCR-nál, ma a szakácsnő szabadnapos, ezért Patric főz nekünk, nagyon finomat. Francia borral öblítünk. Szeretünk náluk lenni, délután Daniellel Afrikáról beszélgetünk, az ő nagybátyja Dakarban (Szenegál) volt kormányzó, ő maga is hatalmas Afrika-rajongó, beleszületett ebbe, nem is kíván visszatérni Európába. Sokat emlegeti viszont Magyarországot, többször járt már nálunk, Budapest és Szeged a kedvence. Négyig beszélgetünk, aztán otthon már készülődünk az előttünk álló hétre. Hat napig megállás nélkül fogunk dolgozni. Este meglátogat a ngwendai (Kiwanjától 15 km-re fekvő kis falu)ápoló és kéri, hogy megint menjünk hozzájuk dolgozni, a múltkor tőlünk kapott gyógyszereket, műszereket azóta elvitték tőlük, ismét üresen áll az egészségügyi központjuk. Este izgatottan fekszenek le a doktornők, hiszen másnap „vidékre megyünk”.

 
 

2010. február 8-9. Ngwenda

Ma már nem ébredtünk fel a reggeli koncertre, kezdjük megszokni. A reggeli után megérkezik a kocsink. A mai úti cél tehát Ngwenda, a „maláriafalu”, most is itt a legtöbb maláriagyanús eset. A nagy meleg miatt úgy döntünk, hogy bent rendelünk, berendezik nekünk a szobát.  Az ápoló mutat egy kérelmezőlevelet, melyet az összes helyi NGO-nak és MONUC-nek is címzett, hosszú ideje levették őket a listájukról, semmilyen segítséget nem kapnak, külön meg volt említve az AHU, mint egyedüli ellátást biztosító szervezet. Tényleg nagy a szükség.

 

Részlet Anna naplójából:

 

„Kedd reggel újra útra kelt kis csapatunk, Ngwendában már ismerősként üdvözöltek bennünket. Rögtön egy fiatalasszonnyal foglalkoztunk, néhány napja szült és panaszai alapján, rövid nőgyógyászati vizsgálattal/steril kesztyűnk, elhivatottságunk van/ méhelőesést diagnosztizált Dóri. Nehéz helyzet ez egy kis faluban élő fiatalasszonynak. Nőgyógyászati plasztikai műtéttel otthon rövid idő alatt helyrejönne. Mást nem tehettünk, kórházi kezelést javasoltunk, jövő héten megyünk ismét, talán megtudjuk a fejleményeket. Szegény asszonykára szomorú jövő vár… Újra sok maláriás kis gyerek érkezett, rengeteg ízületi panasz, szörnyen deformált lábak, térdek. Egy idős házaspárral közös fotót készítettünk. Látszik, hogy délceg 158 centimmel nem lennék kicsi a faluban. Nagyon barátságosak, biztos, hogy az országban lezajlott borzalmas események nélkülük történtek, legfeljebb, mint áldozatok szerepeltek benne. Az eső természetesen ma sem maradt el. Így megtapasztaltuk a sofőrünk vezetési tudományát, elképesztő sárban. Szerencsére nagy terepjárókkal közlekedünk. Nissan Navara a leggyakoribb, dízeles, négy kerék meghajtás.  Tolmácsaink a csomagtérben szoronganak, mivel kétszer itt nem fordul autó, tehát van mikor nyolcan megyünk! A jobb kormány itt természetes, Uganda óta lassan meg is szokjuk. Első nap nagyon rossz volt az otthoni balra tartás helyett a fordítottja, plusz a sofőrök vakmerősége borzolta az idegeinket. Visszatérve a munkánkhoz. Ebben az országban, nincs az a segítség, ami felesleges lenne! Feneketlen veder! A baj megint újra termelődik. A zavaros politika, a kemény gazdasági érdekek mintha nem is akarnák a felemelkedést ebből a pokoli helyzetből. Rövid látogatással búcsúztunk a pigmeusoktól, nagyon barátságosan megmutatták a falu pigmeusok lakta részét. Lefényképezhettük őket lakhelyükön, munka, főzés közben. Sárral tapasztott építményeik közt serényen próbálnak valami tárolót alkotni, de a nagy igyekezetben, ami nekünk szólt, sajnos összeomlott. Mivel náluk is felütötte már a fejét az üzleti szellem, éktelen ordibálással, pénzt követelve a fotókért, egy idős asszony vetett véget barátságos beszélgetésünknek. Kis barátink a gyerekek kezünket szorongatva kísértek vissza az autóhoz. Viszontlátásra! Talán jövő héten is jöhetünk.”

 

2010. február 10. Rumangabo

Reggel elköszönünk Adriantól, román barátunktól. Hirtelen áthelyezték máshova, nagyon sajnáljuk mi is, ő is. Reggel ajándékkal búcsúzunk tőle, meghatódott. MONUC meghívó érkezik, este hivatalosak vagyunk az ezredes kertjében rendezett kis vacsorára. Még előtte azonban van egy” kis” dolgunk, új helyszínünk Rumangabo, a területi főnök házának teraszán kapunk helyet, összeszedik a környékről a székeket és asztalokat, kezdődhet a rendelés. Szellős hely, nem esik be az eső, ha felhős az ég, akkor is tudunk dolgozni, villany ugyanis nincs a házban.

 

„Mindhármunk asztala előtt hosszú sorban álltak az emberek, természetesen elöl a férfiak. Nem azért, mert ők a betegebbek, hanem mert ez a természetes errefelé, nő és gyerek másodlagos. A munkában szerény észrevételem szerint fordítva működik a dolog, hisz a földeken szinte csak asszonyokat láttunk, a vizet hordani pedig apró gyerekeket is, szinte nagyobb némelyik kanna, mint a hordozója. a gerincbántalmaikon, láb deformitásaikon kórházunk összes ortopédusa, reumatológusa, és idegsebésze hosszú évekig dolgozhatna. A beteganyag itt főleg férgesség, gyomorbántalmak és a kisgyerekek alultápláltsága miatti problémái, hisz a nem megfelelő higiénia és az egyoldalú táplálás nagyon lerontja az életkilátásokat. Sok a szexuális panasz, aránya és oka nem tér el az otthonitól, a többnejűség hátrányaira is figyelemkeltő lehet. Férfi betegem panasza volt a szex utáni fáradtság, gyengeség. Miután fizikális eltérés nem volt, beszélgetni kezdtünk. Kiderült, két felesége és 16 gyereke van! Kérdés, hol a gond? Válasz: nem tud uralkodni az asszonyokon, ha ő elfárad! Tanács: egy nap, egy asszony! Elgondolkozva távozott jókora adag vitamintablettával. Remélem, otthon is meg lesznek elégedve az asszonyok, errefelé azonban aligha jut eszébe megkérdezni őket bármiről is a házaséletben, szerintem egyebekről sem. Több agyondolgozott, sok terhesség által igénybevett nő is fordult hozzánk. Egy asszonyka egyszerre négy gyerekkel érkezett. Egy elől, másik pici a hátán rögzítve, a nagyobbak mellette, anyjukba kapaszkodva nagy csodálkozó szemekkel. A mi gyerekeink rutinosan járnak a rendelőbe… a felnőttekről nem is beszélve… de ez másik történet! Ma láttunk kisgyerek lábán az egyik férgesség bőrelváltozást okozó tünetét. Mikor vizet ér a fertőzött végtagja, a féreg bőrön keresztül, nyílt sebet hagyva üríti lárváit, miközben elpusztul. Sajnos abba a vízbe egy újabb láb ismét belelép, és kezdődik a sor elölről. Néhány seb is ellátásra került, szerencsére van kötszerünk, a vártnál kevesebb a sérült. Ránk esteledvén, sok csalódott embert otthagyva jöttünk haza. Holnap visszamegyünk!”

 

Az esti MONUC buli nagyon jól sikerül, megismerkedünk az ezredes feleségével és ötéves kislányával is, akik három hétre jöttek Kongóba.  Nagyon kedves a felesége, jelen vannak helyi vezetők is, hasonló korú kislányukkal. Ahogy Anna megjegyzi, a gyerekek megoldják a világbékét, nagy egyetértésben heverednek le a földre és rajzolnak. Már az előétellel jóllakunk, poharunkat nem hagyják üresen, nagyon hangulatos az ezredes kis kertje, gyertyák és indiai, kongói zenére beszélgetünk. Az ezredes szokatlanul laza, nagyon csinos, indiai ruhában feszít. Nagyon meglepődik az ajándék lufin, de örül neki, gyerekkorában kaphatott utoljára ilyet. Anna az egyik fiatal tisztet fiává fogadja, jókat beszélgetnek együtt. Fél tizenegykor hazavisznek minket. Kellemes este után mindenki ágyba zuhan.”

 
 

2010. február 11. Rumangabo

Reggel Timi nem érzi jól magát, szegénynek nagyon rossz éjszakája volt, szeretne jönni, de lebeszéljük. Jobban teszi, ha egy napot otthon tölt és kipiheni magát, péntekre újult erővel tud újra csatlakozni. Kevésbé szorongunk az autóban, furcsa. Megcsappant létszám. hatalmas sor áll a rendelőnk előtt, ígéretükhöz híven már berendezve áll a terasz. Férfiak ismét külön sorban állnak, megint Anna doktornőhöz kerülnek. Kicsi asztal és székek fogadnak, „pigmeus asztal és szék” ahogy az egyik tolmácsunk megjegyzi. Van humorérzéke, a doktornők sem akadnak fenn semmin, nagyon lazán és természetesen viselkednek. Itt nem is lehet másképp, máshogy kell felfogni a dolgokat, mint otthon. Cserébe sok élményt kapunk.

 

„Sajnos nehezen értik, hogy nem csak gyógyszert osztogatni jöttünk, hanem meg is szeretnénk vizsgálni őket először. A sorrend újra meg újra felborul, viták sora miatt újabb idő vész el a munkából, hisz hangoskodás mellett nem lehet megfelelő gyógyító munkát végezni. A beteganyag a tegnapihoz hasonló, Dórival hatékonyan együttműködve ma is sok beteget el tudtunk látni, Virág és a két tolmács is derekasan helytállt. Csapatmunka ez, mindenki egy cél érdekében, egymást segítve dolgozik. Fáradtan, a nagyhőségtől elgyötörve indultunk haza. A táj páratlan szépsége mindig felvidít bennünket, ma kis majmokat és egy egész majomcsapatot is láttunk az út mellett hazafelé. Minden nap tartogat valami meglepetést, változatosságot. Tímea sokat javult, de még pihen. Csak főtt krumplit ettünk  vacsira, hozzá konzerv virslit, mivel az indiai kiadós vacsora után ránk fért egy kis diéta. Reméljük, holnap teljes csapattal tudunk dolgozni, helyben, a menekülttáborban már ismerős helyen.”

 

2010. február 12-13. 

„Nem megyünk messzire, helyben dolgozunk. A menekült tábor a szállásunktól kb. 1 km távolság. Laza séta, ha nem szakad az eső, és nem nagy gyógyszerrel teli hátizsákokkal hátunkon bandukolunk. Szerencsére a katonák a bázison segítő készek, ha kérjük, szívesen fuvaroznak bennünket, hisz járőröznek folyamatosan és nekik ez nem fáradtság. Kitelepedtünk az indiai bázisbejáratánál levő iskolaépületbe, egyelőre itt marad a holmik, hogy gyorsabban haladjunk, ne mindennappakolással teljen az idő. A táborban 3500 körüli ember tartózkodik folyamatosan, de van egy kis fluktuáció. Többen beköltöztek már a faluba, jöttek új emberek is sajnos.  A hazatérésük reménytelen, felégették, lerombolták vagy kisajátították otthonaikat, csak újabb szenvedés vár rájuk. Másrészt sokan meg is szokták már a gondoskodást, nem is készülnek sehova. Munka sehol nincs, itt legalább némi biztonságuk van. Ez a gyönyörű ország ebből a szempontból maga a földi pokol. Soha nem volt a Kongói Demokratikus Köztársaságban / ismertebb nevén az egykori Zaire / könnyű az élet. A I9. Századig a rabszolga kereskedők, majd az európai gyarmatosítók sújtották, végül a kegyetlen, újabb népirtó belga diktatúra következett, II. Lipót magángyarmata lett.  Gumiültetvények vették át az eredeti természetes növényzet helyét, Belga-Kongó néven 1960-ig az arany és egyéb bányakincsek kiaknázása is folytatódott.1961- ben megalakult a Kongói Köztársaság. Azóta rend helyett még nagyobb káosz uralja az ország politikáját és természetesen az ország lakosságát. A szenvedő fél a lakosság, hisz ők mit sem látnak a külföldi tulajdonosok hasznából. A véget nem érő tea, kávé, cukornád és banán ültetvények az ércbányák mind külföldi érdekeltségek. Modern rabszolgaság ez a kongóiaknak a 21. században. A jelenlegi államforma elnöki köztársaság, a főváros Kinshasa. Az elnök Joseph Kabila, az első demokratikus választás a folyamatos etnikai és polgárháborús konfliktusok közepette, ENSZ békefenntartók segítségével. Jelenleg is ketyeg az időzített bomba, bármikor kirobbanhat újabb zavargás. Ruandai, ugandai lázadók a hegyek közt szítanak újabb konfliktusokat. A határ közeli Virunga Nemzeti park látogatása még fegyveres kísérettel sem tanácsos. Gondoljuk bele ez a park a világörökség része! Afrika első nemzeti parkja, páratlan állatvilággal, természeti kincsekkel. Ma már -1994-től a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listáján található! Sajnos nem valószínű, hogy meg tudjuk legalább egy töredékét nézni, de reménykedünk. Jelenleg Észak- Kivuban vagyunk. 26 tartományra oszlik az ország, melyben 62millió körüli a lakosság száma.
Visszatérve a munkához. A betegeink ismét türelmesen vártak sorukra szépen haladtunk. Mindannyian jól vagyunk, a kezdeti nehézségeken túlestünk, lassan alkalmazkodunk a helyi klímához, és a nem éppen jó körülményekhez. Csekély lehetőségeikkel igyekszünk a legtöbbet kihozni magunkból gyógyító munkánkkal. Kár, hogy az idő gyorsan eltelik, nem látjuk később az eredményeinket. Ma nagyon izgalmasan kezdődött a rendelés, egy asszonykának elfolyt a magzatvize, és fájásai hamarosan érkező babát sejtettek. Gyorsan megnéztük Dórival mennyire haladt előre a szülés.  Kétujjnyi méhszáj mögött tapintható kis fejecskét észleltünk. Gyorsan intézkedtünk. Az indiai katonai mentővel kórházba juttattuk a mamát. Egész nap izgalmas esetek jöttek, sebesülések, érdekes bőrgyógyászati betegségek. Láttunk férgesség okozta hegesedett sebeket, gennyező sipolyt és sajnos sok alulfejlett kisgyereket ismét. A mai felhőszakadás is megérkezett, a sátor ismét beázott. Szerencsére tegnap hazaérkezésünk után érkezett meg az áldás, ami felfrissíti némi kis időre a levegőt. 30-35 fok a nappali hőmérséklet, éjszaka 25 fok körül. Vacsorára sült krumplit ettünk káposztasalátával és halkonzervvel, tegnap tésztát ugyanazzal. Nem is rossz a paradicsomos hal egy kis Piros arannyal megbolondítva, ajánlom mindenkinek. Holnap vasárnap pihenünk egy kicsit, jövő héten ismét a hegyekbe megyünk.”

 

2010. február 14. Valentin-nap 

Egy kis reggeli napozással kezdjük a Valentin-napot, nagyon erősen tűz a nap, kicsit le is égünk. Nemsokára jön egy kedves helyi barátunk,akivel ellátogatunk a piacra, veszünk ananászt, maracuját, banánt, paradicsomot, padlizsánt, tojást és faszenet, ma mi főzünk! Lecsó lesz a menü, hazatérvén be is vetjük magunkat a „konyhába”, Anna doktornő közben interjút ad, a szokásos vasárnapi AfriCafeba, részletesen el is meséli ott is, hogyan készül a kiwanjai lecsó. Kísérőnk, Augustin segít tüzet rakni, a végeredményt csak megkóstolja, neki túl kalandos az íze, inkább csak a Mirindáját kortyolgatja. Nekünk nagyon ízlik, kicsit otthoni az íze, jó móka volt az elkészítése is. Tényleg olyan, mint egy nyári táborban. Délután is jó az idő, ezért elhatározzuk, hogy motorozunk egyet. Timi doktornő ugyanis még soha nem ült motoron, nagy látványosság volt a négy muzungu (fehér nő) a motoron, ujjal mutogattak és nevetgéltek az út szélén az emberek. Gyönyörű a táj, másképp tűnik motorról, mint amikor csak elsuhanunk mellette kocsival. Na azért nem fogunk átszokni.J Augustin meghív minket kólára Valentin-nap alkalmából, jól esik a melegben, az meg még inkább, hogy szeretettel kaptuk. Este a motorozástól és a naptól kipirulva, elfáradva zuhanunk ágyba, holnap új hét kezdődik.

 

2010. március 3.

Sikeresen hazaérkeztek Afrikából az V. Önkéntes Orvosi Misszió tagjai. Az Afrikai-Magyar Egyesület munkatársai a Ferihegyi repülőtéren fogadták az orvosokat.