DSCF0586„Tavaly decemberben, nem sokkal karácsony előtt láttam egy dokumentumfilmet ebben a témában. Azelőtt is láttam hasonló filmeket, de ezek szerint 17 évnek el kellett telnie ahhoz, hogy ez ennyire szíven üssön. Úgy gondoltam, ha mindenki, akit fele ennyire meghatnak az ilyen dolgok, tenne egy lépést a segítség útján, hatalmas dolgokat tudnánk véghezvinni azokért a gyerekekért, akik közül minden másodpercben meghal egy...Igen, épp most halt meg még egy.

Szünet után Szabó Zoltán tanár úrral és a diákönkormányzattal hozzákezdtünk a mélypince takarításához, berendezéséhez. Az iskola alatt található kamrák eredetileg légvédelmi pinceként funkcionáltak, de mint kiderült, érdemes kihasználni a pince hangulatát és elhelyezkedését kiállítási célokra is. Azt még a tanár úr sem gondolta az elején, hogy ennyire megéri napokig lapátolni a port és pókhálókat szedegetni az alagsorban.

A következő lépés a szponzorkeresés volt. Szerencsére én már régebbről ismertem az Afrikai- Magyar Egyesület tevékenységét, ők voltak az elsők, akiket felkerestem szponzoráció-ügyben. Szabó Györgyi, az egyesület munkatársa igent mondott a felkérésre, és január 26-án már meg is érkeztek a kiállítás tárgyai az iskolába. A csodálatos hangulaltot teremtő afrikai faragott szobrok mellett rengeteg érdekes ismeretterjesztő plakáttal láttak el minket, illetve bevonták az iskolát az orvosi missziókat segítő gyermektámogatási programjukba. Az iskolai megnyitón, január 30-án hallgathatták meg a diákok Raymond Irambo előadását, aki a Kongóban töltött gyerekkoráról, az egyesület munkájáról számolt be.  Szintén az egyesület egyik munkatársa, Aldo Sadio mutatta be az érdeklődő tanulóknak hazáját, Szenegált egy rendhagyó franciaóra keretében-így a diákok idegen nyelven tanulhattak egy idegen országról.(Bővebben itt) A programon fellépett az Afro Magic zenekar is. A szenegáli származású Mbaye Ndiaye jóbarátom két kollégájával és pár dobbal olyan hangulatot varázsoltak az iskolába, amilyet talán még sohasem tapasztalhattunk azelőtt. Zenéjük szenegáli alapokra épülő modern (afro-jazzes) világzene, tradicionális djembe dobolással.

Köszönettel tartozom az Afrikai-Magyar Egyesület munkatársainak, Mbaye Ndiayenak, Szabó Zoltán tanár úrnak és diákönkormányzatának, mivel az ő segítségük nélkül nem valósulhatott volna meg az Afrika-hét. Remélem, hogy a kiállítás és a programok segítségével sikerült tennünk egy lépést az afrikai kultúra megismertetéséért, de ami még fontosabb, az éhező gyerekek segítéséért is. Bővebb információkért látogasson el a www.ahu.hu honlapra, és csatlakozzon Ön is azokhoz a támogatási programokhoz, melyekben a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tanulói és tanára is részt vettek!"

Koi Blanka, ötletgazda

Tovább az eseményen készült képek megtekintéséhez>>