Az utazás a tervezettnél hosszabbra nyúlt. A háromórásnak ígért autózás helyett hétórányi zötykölődés árán jutott el a csapat Antsirabe-ba. A hivatalos verzió szerint az utasok a táj varázslatos szépségében gyönyörködtek, a nem hivatalos szerint egyszerűen lerobbantak.

De végül megérkeztek. A koszt remek, ivóvizet viszont venni kell, mert a csapvizet az európai gyomor nemigen bírja. A csapat a szállás elfoglalása után pihent egy kicsit, majd a helyi szokásoknak megfelelően szinte kézről kézre adták őket a vendéglátók és persze a hivatalok. Elsőként a madagaszkári Egészségügyi Minisztérium regionális irodájában  jártak önkénteseink, majd a helyi közegészségügyi hatóságot keresték föl, végül a polgármester fogadta őket. Ma is fogadással indul a nap, délután viszont már a munka is megkezdődik. Az orvosok a helyi gyógyszertárban beszerzik a szükséges készleteket, és ha minden protokolláris kötelezettségnek eleget tettek, holnap már az első betegekkel is találkozhatnak. Európai ember számára talán szokatlan, hogy Madagaszkáron mekkora jelentőséget tulajdonítanak a találkozóknak, fogadásoknak, de ne feledjük, hogy az ország, -bár Afrikában fekszik- lakói ázsiai bevándorlók gyermekei. És ebben a kulturális kavarodásban semmiképpen sem szabad alábecsülni a protokoll szerepét. Egy kedves mosoly barátokat szerez, egy fintor, egy visszautasított meghívás durva sértés.

Az Afriport szerkesztősége egyelőre sms-ben tartja a kapcsolatot a misszióval, ha minden a tervek szerint alakul, napközben már lesz internetes kapcsolatunk a kintiekkel, és akkor újabb beszámolók következnek. A kedves hozzátartozók, ismerősök, rokonok ne aggódjanak, a csapat szállására őrök vigyáznak, és az egyetlen férfi, a vendéglátók figyelmességének köszönhetően külön szobát kapott.