A Magyar Afrika Társaság (AHU) 2015-ben indította 11. orvosi misszióját. Korábbi felhívásunknak köszönhetően számos orvos jelentkezett önkéntesnek, akik közül június 19.-én egy négy tagú csapat indult Ugandába. A misszió tagjai egy hónapig dolgoztak az ország keleti részében, orvosi ellátást nyújtva a rászoruló helyieknek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Munkájukat helyi partnerszervezetünk, a kampalai HTCC vezetője Lukács Balázs segítette. 

Dr. Fischer Dániel rezidens orvos, Dr. Guedada Kamilla általános rovos, Dr. Fodor Réka háziorvos, a sürgősségi betegellátásban egyaránt nagy gyakrolattal rendelkező orovosok, valamint Márton István mentőtiszt folytatták kollégáik - az eddigi tíz orvos misszióban - megkezdett munkáját, mintegy 3000 beteget ellátva.

A misszió időtartama: 2015. június 19. - július 24.

Köszönetnyilvánítás

Dr. Fodor Réka és az AHU köszöni a felajánlott játékokat és ruhákat:

dr. Nemere Szilviának, Tőkés Nikolettnek és Briginek, Szilágyi Julinak és Bencének, László Renátának, Reinkopf Verának és Illésnek, Komlóssy Beának, Mészáros Nikolettnek, Mocsai Orsinak, Ritának, a fóti ügyeletes nővérnek és kisfiának, Barnusnak.

Dr. Guedada Kamilla és az AHU köszöni az adományokat:

Katának, Mariannak, Ildinek és Évának Dusnokról, valamint Djamelnek, Djamilának és a brüsszeli Hopital Erasme-nak 

Márton István és az AHU köszöni a Trombitás Étterem törzsvendégeinek, a Falcon Ambulance Zrt-nek és az Ambacor Mentőszolgalat Kft-nek.

Dr. Kiss Krisztina és az AHU köszöni a Benu Gyógyszertárnak (XVIII. kerület, Thököly út) a felajánlott gyógyszereket 

Együtt tudunk nagyot tenni!

 

2015. július 19. 

Roham tempóban reggelizünk, sietnünk kell, hogy elérjük a kompot, ami a Nílus túlpartjára visz át minket. A állatcsordák nagy része ugyanis a delta vidéket népesíti be. Minden rendben is megy, a túlparton azonban tartunk egy kis szünetet egy folyami hajókirándulás végett. Egy-kettőre motorcsónakba pattanunk, és kapitányunk Minston folyamatos narrációja mellett felhajózunk egészen a Murchinson-vízesésig. 

Közben persze belebotlunk egy-két víziló csordába, pár lesben ólálkodó krokodilusba. Gazdag a folyó madárvilága is, álmélkodva nézzük a búvárkodó királyhalászokat. A vízesés alatt emlékhely jelzi Hemingway egykor itt lezuhant gépének helyét. Az író feleségével együtt túlélte a balesetet. Majd a megmentésükre érkezett repülővel is lezuhantak még egyszer. Állítólag ezt is karcolás nélkül úszták meg, a történet folytatását már nem ismerjük. Visszaérünk a parkolóba, itt még el kell hárítanunk a rabló majomhadak támadását, és neki indulunk a "gamedrive"-nak. Ez nem más, mint a klasszikus értelemben vett szafarizás. Több mint 4 órát szlalomozunk a szavannás vidéken. Sok a zsiráf, a különbözőféle antilopok. Farkas szemet nézünk egy-két, az utat eltorlaszoló bivaly csordával is. A páviánok jelenléte állandó. Minden percben azon ármánykodnak, hogy az autóba törjenek némi élelem-tolvajlás reményében. Az elefántokra is rálelünk végül, csak az oroszlánokat nem találjuk, de ezt mindenki vegyes érzésekkel megemészti magában. Ismét elérjük sikeresen a kompot, és hazafelé vesszük az irányt. Még megállunk a vízesés tetejénél gyönyörködni, itt látható a Sir Winston Churchill által egykor emelt kis híd két pillére is. Következik a végtelenül hosszúnak tűnő autóút Kampala felé ... 

 

 

2015. július 18.

Szombaton ismét felkerekedünk, célpontunk pedig nem más, mint a Murchinson-Nemzeti Park. Ez jókora távolságra esik Kampalától, és mivel az út jelentős részét nehezen járható sziklás földutak teszik ki, korán el kell indulnunk. Az autózás egy egész napot igénybe vesz, persze több pihenőt is tartunk. Többek között megcsodáljuk az Albert-tó partvidékét, amely egyébként hemzseg a krokodiloktól és vízilovaktól. Szerencsésen megússzuk a szemtől szembeni találkozást, estére el is érjük a táborhelyünket. A szállás egy Nílus melletti domb tetején terül el. A bungalóink teraszáról még meglessük az éjszakai fürdőzésre igyekvő elefánt családokat. Csobbanunk egyet a medencében, majd szép lassan összegyűlünk a tábortűz köré, ahol elfogyasztjuk első osztályú vacsoránkat némi helyi vörösbor társaságában. Az asztal körüli beszélgetésbe egy nyugdíjas angol házaspár is becsatlakozik. Elmondják, hogy mióta gyerekeik felnőttek, folyamatosan járják a világot, és mindig kifejezetten érintetlen helyeket választanak úti célul, így nem is csoda, hogy találkoztunk persze. Éjszakai zuhany a szabadban és irány a bungaló. Még az ágyból is látszik a folyó, a békakuruttyolás pedig mindenkit álomba ringat.

2015. július 17.

A mai közös program nem más, mint az Egyenlítő átlépése. A megnövekedett vendégszám mellett igazi kavalkád alakul ki a kampalai HTCC házban már kora reggel. Reggeli, csevegés a teraszon, küzdelem a fürdőszobába jutásért, majd mindenki felfrissülve ül az autóba. Lassan megszokjuk az ugandai száguldozást, egyre kevesebb a nehéz szívű sóhaj az utastérben. Három órás utazás után érkezünk meg Equator kicsiny városába. Az egész település csupán néhány házsor, azonban alapításának egyetlen apropója - mint neve is mutatja - hogy itt keresztezi az utat a földrajzi Egyenlítő. A nevezetes helynek találó emlékművet is állítottak itt, illetve ameddig a szem ellát, egy vastagon festett sárga vonal jelöli a két félteke határát. A helyi idegenvezető bőséges ismeretterjesztő műsorral készült, melyet osztatlan érdeklődéssel figyelünk. Bő egy órás pihenő után hazafelé vesszük az irányt. Sajnos a tervezett krokodilfarm látogatására már nem jut idő, de így is jóleső a hazatérés a mozgalmas nap után.

 

2015. július 16.

A mai napon újabb magyar történelmi pillanat részesei lehetünk. Ma lesz ugyanis az AHU támogatásából épülő kihelyezett egészségügyi központ alapkő letétele Kapekében. Délelőtt ráérősen készülődünk, majd a jól megpakolt három terepjáróval nekivágunk a hosszú útnak. Hatalmas a forgalom, minden előrejutáshoz technikai bravúr kell Kampala elővárosaiban. Több óra után érünk Luweroba, és egy rövidke nyújtózkodás után újra autóba ülünk. Innentől vadregényes földutakon folytatjuk utunkat, kilométerről kilométerre sűrűsödik körülöttünk az őserdő, míg végül mintegy további másfél óra zötykölődés után előbukkan az elbeszélésekből már jól ismert AHU farm.

A helyszínen Attila, a társaság agrármérnök szakértője fogad. Közvetlenül ő irányítja a termelést. Termény szárító, állatkarámok, gazdasági épületek. Ezt tárul elénk első körültekintésre. Na és persze a különböző gyümölcsösök és veteményesek váltakozó sorai. Jönnek, mennek a helyi dolgozók, gyűlnek az ünnepségre az emberek. Az alapkőletétel mellett, Balogh Sándor és Balázs ma egy fúrt kutat is átad a lakosságnak, ami már önmagában is nagy előrelépés a térség közegészségügyi helyzetében, ugyanis a helyiek eddig egy közeli mocsaras tóból hordtak maguknak ivóvizet.

Beszédek és köszönetnyilvánítások váltják egymást a falu lakóinak gyűrűjében. Ezután következik a várva-várt alapkőletétel. A hatalmas kő helyén, a farm közvetlen szomszédságában épül majd fel a közel 200 m2 alapterületű, a földszinten 4 munkaállomással rendelkező központ. Az emeleten pedig a mindenkori személyzet számára lesznek kialakítva hálóhelyiségek. A kezdeményezés egyedülálló, tapasztalataink szerint nagyon nagy segítséget jelent majd az állandó 4 tagú egészségügyi személyzet jelenléte. Ezt jól szemlélteti, hogy egy helyi parlamenti képviselő asszony elmondása szerint az országban jelenleg 10 ezer lakosra jut egy orvos. A ceremóniát nagy ováció zárja. Indulás előtt még van egy kis időnk, így Attila és Balázs gyorsan körbevezet minket a telepen, ahol folyamatos a fejlesztés, és most is kemény munka folyik. A farmon nem rég az állattenyésztés is megkezdődött. Jelenleg az állomány 14 kecskéből áll, de már elkészült a jövendőbeli sertés-kennel épülete is.

Az eddig folyamatosan tűző nap lassan nyugovóra tér, mi pedig visszaindulunk Kampala felé. Nem jutunk messze, ugyanis a csapat végül egyértelműen megszavaz egy könnyű a vacsorát Luwagoban. Rövid étlap és kedves ételek, nem időzünk sokat hosszú még az út. 3 óra már jól ismert ugandai éjszakai vezetés után érkezünk vissza, hamar jó éjszakát mondunk egymásnak.

 

2015. július 15.

Reggeli, gyors kávézás a teraszon. Délután 5-re tervezzük az indulást Kampala felé, de addig is megpróbáljuk munkával tölteni az időt. Még az utolsó pillanatban leszerveztünk egy ráadás centrumot, ahova rövidített rendelési idővel, de maximális erőbedobással készülünk. Utunkra velünk tart a stáb is,hogy röviden dokumentálják utolsó mbale-i munkanapunkat, majd tovább indulnak, több helyszínen is forgatni kell a városban, az idő pedig szűkös. Megérkezésünkkor már folyik a munka, de gyorsan bekapcsolódunk, a telepvezető készségesen segít a rendelők kialakításában. A már megszokott esetek kezelése mellett ma több kis sebészti beavatkozást is elvégzünk. Nagy számban fordulnak elő nemi betegségek, több syphylist is diagnosztizálunk. Ismét találkozunk leprával és több ritkább bakteriális fertőzéssel. Hamar kiderül, hogy a munkát nem fogjuk tudni időben befejezni, minthogy itt már csak egy napot dolgozunk, megpróbálunk minden jelenlévőt ellátni.

Rohanás haza, gyors vacsora és az ismételt búcsúzkodás után nehéz szívvel autóba ülünk. Az itt eltöltött 3 hét alatt mindannyian szép élményekkel lettünk gazdagabbak, és sokan igazán közel kerültek hozzánk. Megszerettük a várost, sajátos hangulatát, a poros utcák állandó nyüzsgését, ahogy a környező sziklás hegyek állandó látványát. Barátaink is szomorkásan mosolyognak, többen elmondják, hogy ide úgysem térnek vissza az emberek. Nem tudjuk a választ, kissé elérzékenyülve ölelgetjük egymást, majd összeszorított fogakkal autóba ülünk és egy 4 tagú autós konvojjal elindulunk Kampala felé. Az út kifejezetten izgalmasra sikerül, az ugandai kétsávos pályákon az éjszakai száguldás teremt néhány zavarba ejtő forgalmi helyzetet. Ráadásul az egyik autó időről időre lerobban, de jó a hangulat.

Kiderül, hogy titkokban majdnem mindenki hobbi-autószerelő. Több szakvélemény feszül egymásnak végül megállapodunk, hogy kilukadhatott az úgynevezett hűtőtartály. Hosszas bütykölés után sikerül még eljutni Eddie (James közeli kollégája) otthonáig, ami már nincs messze a fővárostól. Itt a biztonság kedvéért járművet cserélünk és mintegy félórás autózás után elérjük a kampala-i HTCC házat, ahol Balázs már vár minket Balogh Sándorral, az AHU elnökével karöltve. Sándor ma érkezett, és mint elmondja röviden lesz velünk, látogatásának fő apropója a farm meglátogatása és természetesen az épülő egészségház alapkő letételi ceremóniája.

Bőséges vacsora. Jókat csevegünk, majd a sűrű nap lezárása képpen megkóstoljuk a világújdonságnak számító, különböző trópusi gyümölcsökből főzött, magyar recept szerint készült gyümölcspárlatokat. A főzés az AHU helyi farmján történik, és szerencsésen pont érkezésünkre készült el az első pár hektoliter.  Megoszlanak a vélemények, de túlnyomó részt az ananász és a jackfruit a favorit. Kellemesen zsibbadtan folytatjuk a beszélgetést hajnalig. 

 

2015. július 14.

Korai kelés és tempós készülés jellemzi a ma reggelt, ugyanis ma egy kissé távolabb fekvő falucskába megyünk dolgozni. Meglepően pontosan, menetfelszerelésben megreggelizve várjuk Sirage-ot a ház előtt és ő sem okoz csalódást. Közel 40 perces szemet gyönyörködtető út után érkezünk meg a terepre. Ez az eddigi legnagyobb központ, itt egyedülálló módon állandó orvosi szolgálat is van. Rövid szakmai tanácskozás a kollégákkal, és gyorsan fel is állítjuk a 3 munkaállomást. Most már mondhatni megszokottan Kamilla Pistivel, Dani Andrew-val karöltve kezdi meg a munkát. Réka ma a gyógyszerraktárt kezeli, és emellett besegít a két teamnek is, ha kell. A mai napot húgyúti fertőzések, kismedencei gyulladások, ortopédiai kórképek uralják.

A rengeteg beteg ellenére azonban a szokásosnál előbb végzünk, ami jól is jön, mivel estére vendégeket várunk. Hazaérkezésünkkor a házban már nagy a készülődés. Rose és Irine a két háziasszonyunk már izzítja a kertben a faszenes kályhákat. Elmondják, hogy mindez csak azért történik, mert elfogyott a gáz. Azért a készülő ételek sorának látványa nem okoz csalódást. Rengeteg finomsággal készülnek, mint például a jól ismert matokee, különböző sambosák és még sorolhatnánk. Ráadásul bejelentkezik Alina is, aki, mint hogy egyben a mai az utolsó esténk Mbaléban, búcsúvacsorával készül. Őt is meginvitáljuk a házba a vendégek fogadására, és mikor a magyar média stáb megérkezik Fábry Sándorral, már egy igazán színes kavalkád közepébe csöppenek. Jelen van persze James barátunk és teljes csapata is, így pedig végképp remek hangulat alakul a fáklyafényes kerti vacsorára. Igazán feszes azonban a tempó, hamarosan törzshelyünkön a Casa-ban kell lennünk, ugyanis helyi barátaink is várnak minket egy búcsúestre. Mindenkit meginvitálunk és hamarosan már mindannyian a jól ismert tetőteraszon beszélgetünk egy jó ital mellett. Túl már az éjfélen, ki-ki vérmérséklete szerint lassan aludni tér szobája felé.

 

2015. július 13.

A mai napon visszatérünk Mbale börtönkomplexumához, hogy az ott dolgozókat és családtagjaikat is ellássuk. Az érdeklődés nagy, lépcsőn, sorokban ücsörögnek a többgyermekes családok. A rendelő felszereltsége meglepően magas színvonalú. A laboratórium az előzőekhez képest  hasonló szintű lehetőséggel rendelkezik, de itt rendelkezésre áll egy kisebb műtő is, altatógéppel együtt. Hamar megkezdjük a munkát, a helyi kollégák kifejezetten segítőkészek. Velünk dolgozik egy mbale-i végzős medikus is. A betegek jelentős része itt is gyermek. Főként vírusos eredetű felsőlégúti és gyomor-bélrendszeri fertőzéseket látunk el. 
A rendelés a végéhez közeleg, és a gyógyszerraktár teljesen leapad, éppen csak kihúzzuk a mai napot. Kevéssel fél 6 után fejezzük be a rendelést. Este összedugjuk a fejünket, mondhatni szupervíziót tartunk. Elmeséljük az eddigi legnehezebben emészthető eseteinket, megpróbáljuk újra kitűzni és megszilárdítani a céljainkat. Ezután talán mindenki kicsit könnyebb szívvel tér nyugovóra.

 

2015. július 11-12.

Szombat reggel kezdetet vette a hétvégi pihenés. Dani konditerembe ment, Kamilla, Réka és Pisti napozni a varos szélén található szállodába - ahol van egy úszómedence és csodálatos kilátás nyílik a közeli Mount Elgon hegyre. Ezúttal jól benaptejeztük magunkat, mivel itt déltájban naptej nélkül meg a kreol bőrűek is seperc alatt leégnek. A szálloda udvarán helyi kézművesek által készített ajándékokat válogattunk szeretteinknek. És bár szombat este volt - azt gondolnánk, hogy ezen a napon a legnagyobb az éjszakai élet, de nem! Errefele szombati estek a legnyugodtabbak, hisz másnap reggel sokan mennek vasárnapi misére.

Vasárnap hajnalban a fiúk bevállaltak egy hajnali 2 órás biciklizést Alinával.  Pisti a bérelt bicajával defektet kapott a várostól 5 km-re. A másik lánca pedig leesett... Így hazafelé már tolni kellett a bicikliket több mint egy órán keresztül, így közös megegyezéssel a későbbre tervezett nagyobb túrát lemondtuk.  Később, ahogy a lányok felkeltek, a mi utunk is a közeli templomba vezetett.   A mise nagy részében gospelesek énekeltek és táncoltak - akar az amerikai filmekben!
Délután közösen elmentünk a Mount Elgon szállodába sütkérezni a napon, majd Alina születésnapjára vásároltunk egy kis ajándékot és némi fagylaltot - amivel este megleptük barátunkat. Alina nagyon örült a meglepetésnek, ő pedig egy Jackfruit nevű gyümölccsel ismertetett meg bennünket,  amit meg sosem láttunk korábban. A Jackfruit egy kb. 40 cm-es fán termő gyümölcs, ananászos ízzel es hasonló színnel.

 

2015. július 10.

Börtön

Ettől a naptól mindannyian kicsit tartottunk, de kíváncsian, kicsit félve, kicsit izgatottan ültünk be a sofőrünk, Silagi által vezetett terepjáróba. Még magyar börtönben sem voltunk, mindegyikünk a TV-ből ismert képeket pergette le a fejében az odafelé vezető úton. Mikor megérkeztünk, egy csapat fegyveres börtönőr üdvözölt minket. Bevezettek a rácsokon belülre, majd elkezdődött a helyi szokásokhoz híven az udvarias bemutatkozás, és elővettek 4 db különböző nagy könyvet, ami leginkább egy jelenléti ívnek felel meg, beírtuk a neveinket, majd sajnos nyomatékkal többször is felszólítottak, hogy nem használhatjuk a telefonjainkat, főleg nem fényképezésre.

Még ekkor sem tudtuk, hogy mi lesz mára a pontos feladat, illedelmesen vártunk, majd egy idő után megjelent egy fehér ruhás, afrofonatú, fonendoszkópot hordó helyi hölgy, aki a helyi nővérként mutatkozott be. Hátravittek minket egy épülethez, ahol addigra rengeteg sárga ruhás rab várakozott ránk. 900 rab lakik itt, akik nem jelezték, hogy szeretnének orvosi vizsgálatot, serényen vágták a füvet, sövényt nyírtak és festették az épület falait. Rengeteg embert vizsgáltunk meg, és mindannyian nagyon kimerültünk lelkileg a nap végére. Sok volt az AIDS-es, TCB-s beteg, szinte mindenki égő vizelésre panaszkodott, illetve hónapok óta tartó köhögésre keresett azonnali megoldást. Több rab tudott angolul, és segített a tolmácsolásban. Meglepően fegyelmezetten vártak ránk hosszú órákat libasorba állítva. Örömmel nyugtáztuk, hogy helyben van lehetőségük a raboknak ingyenes AIDS- és TBC szűrésre, így kiírtuk a gyanús személyeknek a vizsgálatot, melynek hétfőn, mire visszamegyünk, lesz eredménye. Az is megnyugtató volt, hogy a rabok is jogosultak ingyenes antivirális és TBC kezelésre. A nap végén a sok várakozót próbáltuk megnyugtatni, hogy hétfőn visszajövünk. A vacsora szótlanul telt, mindenki elvolt magában a gondolataival. Eddig lelkileg talán ez volt a legkeményebb napunk.

 

2015. július 9.

Utolsó nap a rendőrségi telephelyen. Nagy a készültség, fontos politikai szereplők érkeznek a városba.  Minden sarkon páncélozott teherautó, számtalan nehéz fegyverzetű rendőrrel megrakva. Ennek ellenére, azért a rendelésre is szép számban összegyűlnek a betegek. Jó látni, hogy sokan visszajönnek egy-egy megkért vizsgálat eredményével, tovább tudunk lépni a diagnózis alkotásban, hosszú távú kezeléseket kezdhetünk meg. Továbbra is törekszünk a helyi dolgozókkal való szoros együttműködésre, minden betegnél egyeztetünk a kontrollok gyakoriságáról és az esetlegesen felmerülő stratégiaváltásokról. Nehéz a nap, több beteget is mentővel szállítunk kórházba. Este gitár és ének, jókora tábortűz körül pihenjük ki magunkat a vendégház tetőteraszán. Készülünk a másnapra is, holnap a központi börtönbe megyünk, mindenki izgatott.

 

2015. július 8.

Szokásos 9 órás indulás, mire megérkezünk a rendelőbe már szorgosan pakolnak a helyi kollégák.

A helyi "in-charge" bő karibi mintás ingében derűs mosollyal integet. Nagy tapasztalattal bíró kolléga, sokat mesél a helyi sajátosságokról, betéve ismeri a legelterjedtebb betegségek ellátási stratégiát. Általánosságban azt lehet mondani, hogy első benyomásra az ugandai egészségügyi dolgozók összességében kiegyensúlyozottnak tűnnek. Csendesek, de közvetlenek, sokszor csak mosolyognak mikor egy-egy otthon megszokott vizsgálat elvégzésének lehetőségeiről, vagy a gyógyszerek esetleges beszerzéséről kérdezősködünk.

Higgadtan kezelik az erőforrások szűkösségét. Kizárólag két betegség kivizsgálása és kezelése ingyenes a köznapi rutinban: a tubercolosis és a HIV-fertőzés. Ezek krónikus ellátására specializált centrumok állnak rendelkezésre országszerte, melyek mindenki számára elérhetőek. A kezelések irányelvei a lehető legkorszerűbbek. Hamar eltelik a rendelés, közben folyamatosan zajlik a kiképzés a rendelő melletti focipályán.

 

2015. július 7.

07.07. A mai napon megkezdjük a munkát a rendőrségi barakkban. Az "objektum" a központ piac mögött terül el, lényegében egy jókora tanya sok apró egy szintes házikóval, amelyek egy hatalmas focipályát fognak közre. A bejáratnál különböző teherautó monstrumok állomásoznak, különböző bevetési funkciókkal, némelyik tömegoszlatásra vagy tűzoltásra is felszerelve. A helyi rendőrök lényegében alig különböztethetőek meg a katonáktól, állig felfegyverezve, kevlár mellényben járnak-kelnek az utcán. Egyébként mindenki mosolyog, könnyedén üdvözölnek. Feltűnően sok a női egyenruhás. A rendőrgyerekek is hamar körénk gyűlnek, elindul a nevetgélés és a duruzsolás, hogy "muzungu, muzungu.." ami helyi nyelven csak annyit tesz; fehér ember.

Csodálkozva simogatják a lábunkat, karunkat, ahogy érnek. Közben felállítunk egy tábori sátrat, megismerkedünk a helyi dolgozókkal, bemutatják a felszerelést és a diagnosztikai eszközöket. Feláll a stáb, indul a rendelés. Kevesebb extremitással találkozunk, mint eddig, de általában igaz, hogy sok a mozgásszervi beteg és többeknél előfordul folyadékháztartás probléma. A dolgozók rendkívüli fizikai terhelésnek vannak kitéve nap, mint nap, ennek ellenére átlagosan kétszer esznek és két pohár vizet isznak meg. Továbbra is sok a maláriás beteg, főként gyerekek. Immáron a gyors-tesztek mellett mikroszkópos vérkenet-vizsgálatot is végezhetünk rutinszerűen. Sokan vészesen kiszáradva, magas lázzal érkeznek a rendelésre. Munka után indulás haza - kivételesen rövid - 5 perces az út, bőven jut időnk pihenni és kényelmesen megvacsorázni.

 

2015. július 6.

07.06. Utoljára kezdtük meg a munkát a 4 számú (azaz legfejlettebb) egészségügyi központban. Megérkezésünkkor, reggel 9 órakor már vagy 40 ember ült a rendelő előtt; ki a fűben, ki a földön, mindenki ahol éppen helyet talált. Kicsiktől a nagyokig, sokan voltak. És a nap örömhíre: volt áram, így a laborban dolgozó kollégák tudtak malária mikroszkópiát  csinálni - amit mi is meglestünk és most már a csapat minden tagja fel tudja ismerni a maláriás mikroszkópos kenetet! :) 

A nap további részében sok súlyos maláriás gyereket kellett infúzióban részesítenünk. Szerencsére minden kisgyerek jól reagált a kezelésre és mielőtt befejeztük a napi munkát, már jelentősen jobb állapotban voltak, így nyugodtan hagyhattuk ott aznapra a 3. állomásunkat.

 

2015. július 4-5.

07.04. Szép napsütéses szombatra virradunk. Meglepően hamar elkészülünk, és irány a Sipi-vízesés! 2 órát zötykölődünk az autóban, mindenfelé zöld síkságságok és trópusi erdők váltják egymást. Megúszunk egy-két izgalmas forgalmi szituációt és szép lassan egyre meredekebbé válik az út. Sipi falujához kanyargós hegyi szerpentineken vezet az út, a korláton túl pedig végtelennek tűnik a horizont. Az út mellett elszórva kis kunyhócskák - egyébként általában igaz az út mellett ritka a lakatlan terület Ugandában, minden mérföldkőre jut egy párházas település. Elérjük Sipit és a túraház felé kanyarodunk. Nem sokat teketóriázunk, kiválasztjuk a legnagyobb túrát, és szelíd arcú vezetőnket követve bambusz botokkal felszerelkezve nekivágunk a sárgöröngyös helyi utaknak. A látvány lélegzetelállító, a túra pedig túlmutat a hobbi-szinten. Az első vízesés felett banánföldeken és kávéültetvényeken megyünk tovább, közben szóba elegyedünk a helyiekkel, hoznak köveket, kaméleont, kérdezgetnek, honnan jövünk. Kedvesek. A folyóban nagymosás zajlik, a parton tehenek ténferegnek. Mintegy négyórás hegymászást követően visszatérünk az alaptáborba, ahonnan könnyű ebéd után hazafelé vesszük az irányt. Este élő bejelentkezés, és otthon már várnak James, Rose nővér és a többiek. Ők, mint mindig, tele élettel, csevegnek, falatoznak a kertben. Gyorsan bekapcsolódunk, jó hangulatban telik el az este.

07.05. Vasárnap mindenki szabad programot tervez, ki fürdőzni, ki templomba, ki vásárolni megy. Rendezzük a saját kis holminkat, megírjuk a leveleket, este pedig a helyi vendégházban találkozunk megbeszélni a hetet. Jövő hétre felkészülünk egy-két módszertani újítással az ellátásban. Elégedetten térünk nyugovóra, kint pedig esni kezd. 

 

2015. július 3.

Reggelre egy napfelkeltés miniatűr bicikli túrát terveztünk Alinával, de sajnos a bicikliket csak később tudnánk átvenni, így hétvégére napoljuk a kerekezést. Kilenckor már terepen vagyunk ismét. A tegnapit jócskán meghaladó beteg áradat fogad a rendelők előtt. Hamar kiderül, hogy nincs áram így bizonyos vizsgálatokat nem tudunk ma elvégezni. A mai napra kiemelkedően sok nőgyógyászati panasz, sok sebellátás, és egy kígyómarás is kerül. Több beteg az eszméletlenség határán a kiszáradás miatt.

Ma igazán mindenki kitesz magért. A nagy rohanásban gyorsan eltelik nap. Általában elmondható, hogy az otthonitól nagyon eltérő a "panasz-nyelv" és ez nem csak a nyelvi különbségeknek tudható be. A legtöbb ember a klasszikus "hol fáj?" kérdésre türelmesen végig mutogatja összes testrészét, és bármilyen lázat maláriának véleményeznek, a hasi fájdalom egyenlő a fekéllyel. Sokszor csalódottak, ha nem kapnak injekciót, vagy nem állapítunk meg valamilyen súlyosabb betegséget. A mai napig bezárólag mindannyian sokat tanultunk ezekről az alapvető fogalmi sajátosságokról, könnyebben és gyorsabban rakjuk össze a kórtörténeteket és saját közlendőnket is próbáljuk a helyi normák szerint fordítani. Rekord betegszámmal zárunk, jól jön most egy kis pihenés. Este egy kis séta a városban és egy visszafogott vacsora. Holnap reggelre megbeszélünk egy kis túrát Sirageval, többek tanácsára a közeli Sipi-vízesést célozzuk meg.  

 

2015. július 1-2.

07.01 A mai napon kissé bonyodalmasan indul a rendelés, kisebb félreértések adódtak az centrum vezetőjével a gyógyszer kiadással kapcsolatban, de Rose nővérnek köszönhetően hamar elsimítjuk a vitás kérdéseket. Kifejezetten sok a beteg, mindenki fokozott tempóban dolgozik, sok a vírusos hasmenés. Egyes betegek veszélyesen kiszáradva kerülnek be, főként gyerekek. Kialakítunk egy fektető helységet is, ahol elindítjuk az infúziós kezeléseket. A mai nap kuriózuma egy fiatal férfi, tünetei alapján egyértelműen leprára gondolunk. Helyi segítőnk Andrew is egyetért, az elsődleges ellátás után a beteget egy kampalai centrumba irányítjuk. A hatalmas forgatag lassan leapad, mindenki aléltan kecmereg be az autóba, hazafelé még jut energia azért megbeszélni az eseteket. Otthon Rose vár nagy örömünkre meleg vacsorával. Egy kis beszélgetés és a jó hideg zuhany után ki-ki nyugovóra tér.

07.02 Egy új kerületben kezdjük meg a munkánkat. Az itteni központ igazán nem hagy sok kívánni valót. Készségesen fogadnak a helyi kollégák, van egy kis berendezett labor, mikroszkóppal így itt a malária diagnózisa egy gyors vérkenet vizsgálattal is kivitelezhető. A HIV és tífusz gyors-tesztek a napokban elfogytak így azokat mi szerezzük be. Emellett helyben van egy kis szülészeti részleg, ahol tapasztalt helyi szülésznők dolgoznak széleskörű kompetenciával. Van még egy általános fektető szoba is, ahol átmeneti kezelések folynak. Összességében jó benyomással kezdjük meg a munkát, olajozottan folyik a rendelés. A nővérek sokat segítenek, értékes tapasztalatokat osztanak meg velünk a munka során. Kis sebészeti esetek, malária, TBC, bakteriális bélfertőzések, agyhártyagyulladás ma minden szembejön, amit el tudunk képzelni. Rohamosan nő a gyógyszer és eszközfelhasználás, de mindenki tartja az iramot. Sokszor egész családokat vizsgálunk egymás után, rengeteg a gyermek. Az átlagos helyi családmodell nem igen közelít a sztereotip nyugati elképzelésekhez. Mint megtudtuk, az emberek ritkán kötnek tényleges házasságot, és sok esetben előfordul, hogy egy-egy férfinak több felesége is van. Sok az egyedülálló anya, aki gyakran távoli hozzátartozók gyerekeit is sajátjaiként neveli fel. Sokszor a család egység pedig nem is vér szerinti rokonság alapján szerveződik, hanem egyszerűen a közös megküzdések kovácsolják össze az embereket. Elnyúlik a rendelés, de aztán fél hétkor Sirage begyömöszöl mindenkit a kocsiba, véget ér a munka. Haza, vacsora és a várva várt gitár est, a vendégház tetőteraszán. Itt gyűlnek össze minden csütörtökön a helyi fiatalok és általában a legtöbb külföldi önkéntes is idetéved. Jól kiénekeljük magunkat, „we all live in a yellow submarine”, így folytatjuk majd holnap is. 

 

2015. június 30.

Második napunk a Busawaga egészségügyi központban. A megszokott bőséges reggeli után megkésve indul a rendelés néhány elkallódott betegfüzet miatt. Ezek egyébként egyszerű iskolai füzetek, amiket az itt élők fegyelmezetten hordoznak magukkal minden vizsgálatra.

Különösen érdekes élmény visszaolvasni egy-egy korábbi misszió feljegyzéseit, illetve rákérdezni, mi történt azóta. Tapasztalatink szerint a felírt gyógyszerek szedése sokszor félbemarad, az orvosi ajánlások csak ritkán hagynak tartósan nyomot egy-egy ember életében.

Amíg a helyi kollégák a kartonokat rendezik a csapat rögtönzött rajzszakkört indít a gyerekeknek az épület tornácán, hogy ne unatkozzanak. Megtanítjuk nekik a fenyőfát, házat, autót, napocskát, báránykát, utána már egyedül is boldogulnak.

Ezen kívül gyógyszer utánpótlásra is jut némi idő. A beteglétszám jócskán meghaladja a tegnapit, gyorsan hírünk ment a környéken. Sok a malária és tífusz gyanús beteg, kezelünk több elhanyagolt sebesülést is.

A nap végén a helyi dolgozókkal beszélgetünk, tapasztalatot cserélünk és aztán kis oldódás után beszámolnak saját problémáikról is, melyeket szintén megpróbálunk kezelni. Munka után egy kis bevásárlás jön, megnézzük a helyi piacot, csemegézünk a zsúfolt áru sorok között, majd vacsora - nagy örömünkre Alina ismét csatlakozik hozzánk- és egy kis szakmai továbbképzés. Ma estére szinte mindenki elfáradt, korán nyugovóra térünk.

 

2015. június 29.

Újra nekiindultunk a munkának. Ezúttal nem a már megszokott helyen, hanem Mbale város egy másik körzetének szegényes kis rendelőjében. Mivel a helyiek nem tudták, hogy ma ott leszünk, csak az arrafelé kószáló 60 beteget láttuk el, holnapra várható a nagy betegözön - az alkalmazottak szerint. Így a mai napot egy órával hamarabb befejezve, a helyi focizó gyerekeket szemléltük, míg sofőrünk megérkezett (Rose nővér és Amerikában dolgozó pap barátja). A gyerekek tehenek között játszottak, cipő nélkül, önfeledten. A szokottnál rövidebb napra való tekintettel alkalmunk nyílt egy kis városnézésre, Mbale forgataga hamar el is nyelt minket. Láttuk a helyi piacot és benéztünk egy-két ruhaboltba. Estére találkozót beszéltünk meg Alinával, a román származású nővérrel, akivel még napokkal ezelőtt futottunk össze véletlenül. A napot egy igazán kellemes beszélgetéssel zártuk a helyi vendégház tetőteraszán.

 

2015. június 28.

Az első igazi pihenő nap. Ma kicsit tovább aludt a csapat, egyenként szállingóztunk a reggeliző asztalhoz, folyamatosan készültek az afrikai omlettek. Ezután mindenkinek alkalma nyílt kicsit a saját dolgaival foglalkozni, na, persze nem sokáig, ugyanis hamarosan beállított Sirage, a helyi barátunk és gyámolítónk, és egy kis hegyi túrára (Wanale Mountain) invitált minket. Veterán Toyotájával viszonylag könnyedén vettük a képtelen földutakat, még ha közben egy jókora vihar is meglepett minket. Kizárólag a pótkerék és kipufogódob szakadt le a kocsi alvázáról, és csak kétszer akadtunk el komolyabban.

Az út során több párházas falucskán is áthaladtunk, ahol a helyiek krumplit és répát kínáltak eladásra. Majdnem mindenki bozótvágó kést szorongatott a kezében a legkisebb gyerekektől kezdve a tisztes korú hölgyekig. Ahogy Sirage-tól megtudtuk, errefelé mindenki mezőgazdaságból él, főként banánt, krumplit és répát és babot termesztenek.

A hegycsúcs felé vízesések és meredek szurdokok tarkították az egyébként is lélegzetelállító panorámát, lefelé tekintve Mbalé tenyérnyi foltocskává zsugorodott. Hazaértünk után vacsorázni mentünk egy helyi étterembe, ahol több európai családdal is összefutottunk és elcsevegtünk helyi tapasztalatainkról, majd hazatértünk és felkészültünk az újabb dolgos hetünkre. 

 

2015. június 27.

Ezen a héten kb. 500 beteget láttunk el, így már nagyon vártuk a hétvégét. Szombaton a Rose nővér rendje által fenntartott árvaház kis lakóit és a személyzetet vizsgáltuk meg. vittünk sok gyermekruhát és játékot adományként (ezúton is köszönjük az adományokat a felajánlóknak). Az árvaház látogatása után kellemes meglepetésben volt részünk: egy helyi mise közepébe csöppentünk bele, ahol a helyi keresztények éppen gyönyörűen énekeltek, táncoltak és tapsoltak. A mise után az apácák megvendégeltek minket a már jól ismert szamószával és ananásszal.

  

 

  

 

2015. június 25-26.

2015.06.25 Korán keltünk, csütörtökön is. Szép nap virradt ránk, kellemes hangulatú reggeli után megkezdtük a munkánkat a terepen. A 3. munkanapon már barátként üdvözöltek a nővérek és az ott dolgozók. Összeszokottságunkat az is mutatta, hogy több mint 100 beteget láttunk el. Betegeink között több maláriás, bélférges, emésztési zavarokkal küzdő pácienssel találkoztunk. Láttunk bárányhimlőket, tályogokat, kis sebészeti eseteket. Ezenkívül továbbra is sokan fordultak hozzánk mozgásszervi megbetegedéssel.

2015.06.26. Pénteken hatalmas zivatarra ébredtünk, az utcákon folyószerűen hömpölygött a hirtelen lezúdult víz. Térdig sárosan megérkeztünk a rendelőbe és megkezdtük az aznapi munkánkat. Csapatunkhoz egy Kampalából érkezett sebész kolléga is csatlakozott önkéntesként. Így a továbbiakban 5-en folytattuk a munkát. Andrew rögtön hasznos tagjává lépett elő a csapatnak, több végtagsérülést is ellátott a mai napon. Rékához beesett egy maláriás kisfiú 40 fokos lázzal, aki a helyszínen kapott anti-maláriás infúziós kezelés hatására jobban lett és a saját lábán haza tudott menni a kapott ingyenes gyógyszerekkel. Daninak főként gyermekek jutottak aznapra, többek között bárányhimlős, ótvaros, rühes és vírusos hasmenéses gyerekek. Pisti aznap két súlyos beteggel találkozott: az egyik kisgyerek ujját egy húsevő baktérium támadta meg és egy gennyes középfülgyulladást is ellátott. Kamillának aznapra főként a nőgyógyászati fertőzések jutottak és diagnosztizálta az első maláriás pozitív betegét. 6-ra sikerült ellátunk az utolsó beteget és nagyon hálás volt az ottani személyzet. Ezen a helyszínen aznap dolgoztunk utoljára és zárásképpen az utolsó napra tekintettel, megvizsgáltuk a helyi egészségügyi dolgozókat. A nap végén egy fáradt, de mosolygós csoportképpel zártuk a napot.

 

2015. június 23-24.

Kedden reggel 9 órakor megérkeztünk az orvosi rendelőbe. 2 csapatra oszlottunk: Kamilla Pistivel, Réka pedig Danival kezdett el dolgozni. Először beláthatatlannak tűnt a nagy tömeg a váróteremben. Úr Isten, ők mind ránk várnak?? Az arcunkra lehet, hogy kicsit kiült a döbbenet. Rékának a legnagyobb nehézséget a tolmács angoljának megértése jelentette, mert a helyiek többsége nem beszél angolul, a tolmács akcentusa pedig jellegzetesen afrikai, ami egy európai-amerikai angol nyelvhez szokott embernek problémát okoz. Legalább száz beteg várt aznap a váróteremben: gyerekek, idősek egyaránt. Mértünk 250/100Hgmm-es vérnyomást is, de a helyiek többnyire a következő problémákkal fordultak hozzánk: szinte minden második nőnek fájt a mellkasa, az alhasa, a nyaka és a dereka (ez mind egyszerre), mivel a helyiek a fejükön hordanak egy nagy kosarat és nem hátizsákot a hátukon. Mosni pedig mindenki görnyedten, órákon át kézzel most rossz testtartásban- bizony ez igénybe veszi az embert! Nagyon elúsztunk az idővel és este 7-kor fejeztük be a betegellátást, ebédszünet nélkül, úgyhogy nem bírtuk tovább és sokan másnapra maradtak.

Szerdán - mivel már láttuk, hogy mire számíthatunk - kicsit felgyorsultunk. Pisti és Kami sok bőrbetegséggel, gennyedző sebekkel találkozott. Sok mozgásszervi beteg volt ma is, Réka üdvrivalgásban tört ki, hogy felismert egy maláriát, pozitív lett a beteg tesztje és kapott is terápiát. Dani napközben elrohant a patikába, mert már több készletünk is kifogyott. Pisti a gumikesztyűből édes kis kakas lufikat fújt a kisgyereknek, Réka pedig kiosztott pár papírt, színes ceruzát a váróban, hogy elfoglalják magukat a kicsik a hosszú várakozási idő alatt, ezeknek hatalmas sikere volt. Ma 7 órára már meg is vacsoráztunk, a házvezetőnőnk finomabbnál finomabb ételekkel lepett meg minket ismét. Itt próbálnak számunkra európai szájíz szerint főzni, csináltak nekünk tésztát, amit itt egyáltalán nem esznek az emberek. Volt ma édesburgonya is, ami leginkább a szelídgesztenye ízére hasonlít. Jelenleg az egyik helyi vendéglátó egységben ülünk, igen jó és vidám hangulatban, ahol a fülünkbe üvölt az afroamerikai reggae. Az emberek itt is, - ahogy eddig mindenhol - nagyon barátságosak voltak velünk.

 

2015. június 22.

Első reggelünk Mbaléban. Már parádés fennforgás a lakásban, mire mindenki előbújik hunyorogva a kis rózsaszín hálószobájából. Gyorsan készülődünk, közben megérkezik Balázs és Zsuzsa, aztán kisvártatva befut James (Mutende miniszter úr) és stábja is, mindenki izgatott és vidám. Lassan összegyűlünk az asztalnál, miközben Rose és Ilena kontinentális reggelit szolgálnak fel. Megbeszélés és eligazítás, nevetgélés, majd fel is kerekedünk hamar, Dr. Dominikkal - a város kultikus orvosával - van találkozónk délelőtt, aki felajánlotta, hogy körbevezet minket a központi kórházban.

Rövidke rallizás a motoros forgatagban és meg is érkezünk. Dr. Dominik hihetetlen lendülettel fogad minket, elegáns újhullámos öltönyében valóban lehengerlő benyomást tesz ránk. Elsőként a kórház igazgatónál kezdünk. Kedves nyugodt deres  halántékú ember, halk derűvel mesél a kórházról és az általános ellátási viszonyokról, majd ismét Dr. Dominik oldalára kerülünk, aki sűrűn karon ragadva végigvezet a kórház osztályain. Széles mosollyal mutat be minket az orvosoknak és nővéreknek, sőt több beteggel is vált néhány szót sűrűn tréfálkozva.

Belgyógyászat, Sebészet, Gyermekgyógyászat, Szülészet - ezeken az osztályokon folyik a gyógyítás. A kórteremek jócskán zsúfoltak, folyamatos a nyüzsgés, tesz-vesz a személyzet. Egy elsődleges kezelő helység és egy diagnosztikai szárny is helyet kap a kórházban, valamint egy teljesen különálló központi műtő.

A pavilonok között betegek tanyáznak a fűben, legtöbbjük anyuka karonülő gyermekével. A látványt az legelésző-rohangáló állatok is színesítik. Az emberek nagy része ráérősen cseveg, de sokan összeszorított fogakkal várják az ellátást a földön kuporogva.

Összességében mégis békés a miliő, ami nagyban köszönhető a nyugodt tempójú és határozott nővéreknek, akik a folyamatosan igazgatják az ellátás menetét.

A körbevezetés végeztével a kórház kapujában búcsút veszünk Dr. Dominiktól, aki végezetül meginvitál minket a keddi eset megbeszélésekre is.

Napunkat a külvárosi egészségházak bejárásával folytatjuk, ahol az elkövetkező hetek munkáját fogjuk végezni. Sorra megyünk az állomásokon, mindenhol egy mosolygós főnővér fogad, csak pár beteg lézeng az épület előtt. Itt is kapunk rövid körbevezetést, bemutatják a vizsgáló helységeket, a szerény gyógyszerraktárt, illetve felderítjük helyszínenként milyen diagnosztikai lehetőségek adódnak majd. A legtöbb helyen örömmel nyugtázzuk a gyors tesztek (pl. Malária, HIV, Hepatitis B - és vizelet teszt) elérhetőségét.

Jól megtúráztatjuk Balázs Nissanját, ami ezúttal kissé méltatlankodva megáll az út szélén már hazafelé tartva. Persze alig telik bele negyedóra, máris a helyszínre siet James, aki hazafuvart szervez nekünk. Mindezt végig a megszokott széles mosollyal az arcán. Na, éppen jókor, mert miután bepattanunk a miniszteri Toyotába, leszakad az ég.

Szerencsésen hazaérünk a terepszemléről, ahol nem kis ámulatunkra már fő a fejedelmi afrikai vacsora. A menü zöldségleves, szamoza krumplival és húsos zöldborsós mártással.

Ellenszavazat nélkül úgy döntünk, hogy a vacsora elkészültéig elugrunk a közeli tetőteraszos vendégházba egy italra. Itt várjuk be Balázst is, aki közben az autó sorsát egyengette és egy antikolt kisgarázsból érkezik arcán enyhén szkeptikus mosollyal.

Nagyot koccintunk a nap kalandjaira, majd elindulunk haza vacsorázni. Az étel finom, és holnapi első munkanapunkról és a ránk váró izgalmakról beszélgetve kellemesen eltelik az este otthonunk teraszán.

 

2015. június 19-20-21.

Június 22-én 16.56-kor van először időnk arra, hogy elkezdjük blogunkat. Mivel Balázs kisbusza lerobbant – melyet Mutende miniszter úr segítségével épp próbálnak megszerelni az egyik mbale-i műhelyben, - most Mbale egyik kávézójának teraszán végiggondoljuk, mi is történt eddig attól kezdve, hogy a csapat tagjai elindultak az AHU (Magyar Afrika Társaság) XI. orvosi missziójára Mbaléba, Ugandába.

A csapat tagjai:

Dr. Fisher Dániel, általános orvos

Dr. Fodor Réka, háziorvos

Dr, Guedada Kamilla, általános orvos

Márton István, mentőtiszt

 

Június 19-en 11-re mindenkinek sikerült megérkezni a Liszt Ferenc reptéren a sajttájra, igaz, hogy ehhez Kamillának Pisti egyik mentőautójának segítségére volt szüksége.

A lendületes sajtótájékoztató után felszálltunk az isztambuli gépre, majd egy kissé kapkodós átszállás után Afrika felé vettük az irányt; a gépről gyönyörű kilátás tárult elénk a Nílus deltára.

Hajnali 3-kor az entebbei reptéren fogadott minket Dr. John Mutende Uganda ipari és kereskedelmi minisztere, Lukács Balázs, a kampalai HTCC (Hungarian Trade and Cultural Center) vezetője és budapesti koordinátoraink.

Pihenés majd kampalai városnézés után este Mutende miniszter úr társaságában fogyasztottuk el az ízletes antilop húst, melyet Kapekéből hoztak, s igazi különlegességnek számít, hiszen a helyiek többsége is ritkán eszik ilyet.

Vasárnap 10-re a kampalai média központba mentünk sajtótájékoztatóra, majd elindultunk a kenyai határ közelében található Mbale felé, ahol az elkövetkezendő hetekben dolgozni fogunk. Mivel utunk Jinján keresztül vezetett, nem hagyhattuk ki a Nilus forrását. Csónakba ültünk, így gyönyörködtünk a tájban, majd megkóstoltuk az ízletes halat, a tilápiát ebédre.

Estére megérkeztünk Mbaléba, ahol Rose nővér és „csapata” szívélyesen és barátságosan fogadott minket. Rose nővér, Silage, Rose és Eddie mindannyian azért voltak és lesznek itt, hogy segítsenek minket a misszió ideje alatt, legyen szó akár a helyszínekre fuvarozásról, vacsora-főzésről, vagy egyéb szervezési munkáról. Miután elhelyezkedtünk a szállásunkon, elmentünk a közeli kávézóba, ahol egy pizza mellett megbeszéltük az elkövetkezendő hetek menetrendjét, majd hamarosan nyugovóra tértünk, hiszen másnap reggel már a misszió tervezett helyszíneit kell végigjárnunk, fel kell mérnünk a szükségleteket és be kell szereznünk a gyógyszereket. 

 

2015. június 16.

Orvosi missziónk pénteken útnak indul Ugandába, hogy egy hónapig önkéntesen gyógyítsa a helyi rászorulókat.
Ez alkalomból tartandó sajtótájékoztatónk időpontja és helyszíne:

2015. június 19. 11:00 a Budapest Airport, SkyCourt Konferencia Központ 1.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!