Ilyen csoda is van: jótékonykodó kisgyerekek

2010. április 23. 14:12
Találkoztam egy igazi tündérrel. Virágnak hívják, hat éves és mindent megtesz azért, hogy segítsen a rászoruló kisgyerekeken. Nem kérte meg erre sem az apukája, sem az anyukája, nem kapott utasítást baráttól, rokontól, tanárnőtől. Saját maga döntötte el, hogy biciklikkel segíti azokat az kicsiket, akiknek szülei rossz anyagi körülmények között élnek!
Szása és Virág együtt rajzolták meg a csodabiciklit
Szása és Virág együtt rajzolták meg a csodabiciklit
Íme, itt egy példa arra, hogy a jó cselekedeteket soha nem lehet elég korán elkezdeni. Bálint Virág már óvodásként felkarolta a legkisebbeket, valódi segítője lett az óvónőknek. Már akkor ügyesen rajzolt, egy pályázatot meg is nyert. Rajza jutalomként felkerült egy kukásautó oldalára, ezt bárki láthatja, aki Budapesten közlekedik.

Tavaly karácsonykor Virág gondolt egy nagyot: csodabicikliket kezdett el rajzolni. Olyanokat, amin vannak csigák, lovak, bébihordó szerkezetek. De igazán attól csodálatosak ezek a bringák, hogy vannak, akik valódi biciklit ad értük, Virág pedig azonnal tovább is ajándékozza a kétkerekűket a rászorulóknak. Eddig már több ilyen adományozás is történt. A Mokka stúdiójába az apukájával érkezett ez a nagyszerű kislány, és mi mást is tehetett először: csodabiciklit rajzolt.

Virág lerajzolt tíz csodabiciklit és cserébe tíz valódi biciklit kért, hogy azokat olyan társainak adja, akik szülei ezt nem engedhetik meg maguknak
Amikor véget ért az adás, már csörgött is a telefonom. Balogh Sándor volt a vonal túlsó végén, az az ember, aki az Afrikai Magyar Egyesület vezetőjeként évek óta segíti Fekete-Afrika árváit, rászorulóit. Sándor barátom elmesélte, hogy kisfiát, Szását pontosan olyan hatalmas szívvel áldotta meg az Isten, mint Virágot, ezért ő is szeretne biciklit ajándékozni a rászorulóknak.

Bálint Virág korát meghazudtoló érettséggel rendelkezik, hiszen rosszabb sorsú társain szeretne segíteni azzal, hogy az ő rajzolt kerékpárjaiért igaziakat kér.

Összejött a nagy találkozás. A kisfiú és a kislány együtt rajzoltak egy csodabiciklit. Szása igazi bringájával pedig hamarosan egy olyan kis srác kerekezhet majd, akinek máskülönben esélye sem lenne erre.
És, hogy miért is fontos ez az egész? Ezek a gyerekek bizonyosan úgy élik majd az életüket, hogy gondolnak másokra, a rászorulókra, elesettekre. Őket nem kell majd noszogatni, hogy tessék segíteni, nem állnak majd autójukkal a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyre, nem gúnyolják ki fogyatékkal élő embertársainkat. Azért nem tesznek így, mert már kicsi korukban megtanulták: segíteni jó dolog! Ők már piciként elkezdték, NAGYBAN! Akármilyen apróságról is van szó: büszkék lehetünk rájuk!
És legyünk boldogok is, mert ilyen is van nálunk, Magyarországon!