A Magyar Afrika Társaság szervezésében speciális ismereteket nyújtó előadássorozat indul. Az előadások mind témájukban, mind a gyakorlati tudás szempontjából olyan területeket mutatnak be, melyek egyrészt az érdeklődők számára különleges tudást adnak át, másrészt az adott területeken tevékenykedő szakemberek, illetve önkéntesek munkájához nyújtanak hasznos segítséget, adnak speciális tudásanyagot.


Az előadássorozat első alkalommal 2017. július 5-én, szerdán, este 6 órától került megrendezésre, melynek során dr. Kármán Marianna, afrikanista, iszlám szakértő tartott előadást "Az iszlám Afrikában" címmel.
Rövid tartalom:
Hogyan jutott el az iszlám Afrikába? Milyen irányzatok találhatóak a kontinensen? Hogy telik egy afrikai muszlim napja? Mi a különbség egy afrikai és egy közel-keleti muszlim hitében? Mik az iszlám etikett alapjai? Hogyan kapcsolódnak az afrikai terrorszervezetek az iszlámhoz? - Az előadás célja, hogy megválaszolja az iszlám és Afrika kapcsolatából adódó tisztázatlan kérdéseket, illetve hogy tudásalapot adjon bármilyen muszlim közösséggel való sikeres kapcsolatteremtésre és kapcsolatépítésre.