„Az utazásunk szerencsére zökkenőmentes volt: 2 óra Párizs, 10 óra Madagaszkár. Késő este 11 órára landoltunk Antananarivóban, Madagaszkár fővárosában. Fejenként 2x 24 kilogrammos bőrönd, személyi poggyász 6+3 ember bezsúfolva egy 7 személyes minibuszba. Így érkeztünk meg a főváros egy kis szállodájába, a Zenit Hotelbe.” – így ír dr. Kis Imre Madagaszkárba érkezéséről. A tokaji háziorvost többször is bemutattuk már, legutóbb akkor, amikor újra útnak indult: „visszavonzotta” Afrika. (Ez már a második útja volt ugyanis: nyáron Maliban járt.) Egy orvosi misszió, az Afrikai Magyar Egyesület tagjaként több magyar kollégájával vállalkozott az egyhónapos kinti munkára akkor is, most is: gyermekeket ment gyógyítani. Madagaszkárba november elején indultak útnak. Kértük, ha alkalma van rá, számoljon be kintről az élményeiről, mi pedig megosztjuk azokat olvasóinkkal.

Szállás a kórház területén

A levél meg is érkezett, bár dr. Kis Imre írta, jóval kevesebbszer jutnak számítógéphez, mint szeretné. Írta, megérkezésük másnapján indultak tovább Antsirabéba, Madagaszkár harmadik legnagyobb városába. „Az odaút 8 órát vett igénybe, autónk többször leállt, toltuk előre-hátra, de végül is sötétedésre megérkeztünk szállásunkra, amely a kórház területén van, többé-kevésbé komfortos, csak a kabócák, a kutyák, és hajnalban a kakasok hangja teszi hangossá az éjszakákat. Az első napok a szokásos protokolláris megjelenésekkel teltek el, amit fűszerezett az, hogy választási időszak finisében érkeztünk meg, így a helyi polgármesterasszony természetesen velünk is kampányolt, érthető módon. Aztán végre munkába állhattunk, már csak azért is, mert az orvosok megalázó alacsony fizetésük miatt sztrájkba kezdtek, így legalább mi dolgozunk a városban. Ennek megfelelően meg is rohamoztak bennünket.”

Sötétedés után, ne!

„Szerencsére itt már az egészségügy nagy szervezettséget mutat. Szinte mindenkit elérnek a védőoltásokkal, a vizsgálatok, gyógyszerek szinte elérhetetlen ára mellett például a malária elleni gyógyszerek ingyenesek, és rendszeres parazitaellenes gyógyszeres kampány is van. Ennek ellenére a nyomorban, utcán élő gyermekek halálozása, megbetegedési aránya igen magas. A 12-13 éves lányok már anyává válnak, és mindenfajta családtervezési tanácsadás, segítés ellenére sem ritka a 8-10 gyermekes család. A falvakban élők szorgalma lenyűgöző, de a városok peremén található nyomornegyedekben burjánzik a bűnözés minden fajtája. Vendéglátóink minket is figyelmeztettek, hogy vigyázzunk értékeinkre, ha lehet, egyedül, és sötétedés után ne járkáljunk az utcákon.”

Ennyi a levél. Azóta hosszabb idő eltelt, jövő héten dr. Kis Imréék már hazafelé tartanak, letelik a kinn töltött hónap. Tapasztalatairól beszámolunk.

ÉM-HM