Viniczai Virág nagylóki diákként egykor a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnáziumba járt, s nemrég Madagaszkáron kötött ki egy hónapra. E hosszú út részleteiről kérdeztem őt. Viniczai Virág: - Huszonöt társammal együtt mi voltunk a legelső kisgimisek, úgyhogy akkor mi nagyon híresek voltunk.
- Már akkor is világjárónak számítottál, hiszen Nagylókról Sárbogárdra utaztál naponta. - Édesanyám itt dolgozott a rendelőintézetben, vele ingáztam reggel és este. Idővel aztán sokasodtak a tennivalók - kézilabdáztam, fuvoláztam -, így kollégista lettem.
- A régi időtöltésekből megmaradt valamelyik? - Rendszeresen sportolok és fuvolázok, a magam örömére.
- Amikor ide jártál, nyüzsgő voltál a közösségi életben is. Lehetett tőled olvasni egy-két beszámolót a franciaországi utakról...
- .meg a sítáborokról.
- A francia később a hivatásoddá vált? - Ha nem is a hivatásommá, de mindig megmaradt nekem szerelemként. Nagyon fogékony életkorban kezdtem franciát tanulni a gimiben, aztán jöttek az utazások. Ezek olyan élményt jelentettek, hogy azóta is tanulom a franciát.
Le kellett tennem egy felsőfokú gazdasági francia nyelvvizsgát a diploma miatt, de igazából nem ez motivált. Inkább csak az, hogy jól érezzem magam, amikor franciául beszélek, hogy ki tudjam magam fejezni, és megértsék, amit mondani szeretnék.
-A gimnáziumban 2001-ben végeztél. Milyen pályára indultál? - Szombathelyre jelentkeztem, nemzetközi tanulmányok szakra. Ez is egészen új dolog volt akkoriban. Az Európai Unióra koncentrált ez az ötéves egyetemi képzés. Sokrétű oktatás folyt, tanultunk szociológiát, történelmet, nyelveket, irodalmat.
-Amikorvégeztél, milyen irányba mentél tovább? - Nagyon szerettem volna külföldre menni és a franciatudásomat csiszolni. Egy pályázat révén sikerült önkéntesként egy évre Brüsszelbe kikerülnöm egy menekültközpontba, ami nagy hatást gyakorolt rám.
Elkezdtem például arabul tanulni, mivel sok arab anyanyelvű ember élt a táborban. Belgiumban magyarként kicsit kívülálló voltam én is, ezért közelebb tudtam kerülni a menekültekhez.
- Mit kellett pontosan csinálnod? - Napi 8 órában megpróbáltunk programokat nyújtani az ott élő embereknek, hogy ne tétlenül töltsék a napjaikat.
Sportfoglalkozásokat szerveztünk, koncertekre jártunk.
Emellett volt egy informatikai terem, ahová betértek az emberek tájékozódni az otthoni hírekről, vagy újságot olvasni, ott is segítettem.
- Brüsszel felfedezésére volt időd? - Több városba is eljutottunk Belgiumon belül hétvégenként. Nagy élmény volt számomra, hogy Brüsszelben van egy jelentős afrikai közösség.
Az egyik afrikai kollégánk elkezdett minket djembén (egy afrikai dobszerű hangszeren) tanítani az ebédszünetekben, és esténként kicsit belekóstoltunk az afrikai negyed életébe.
Az Afrika-szerelmem innen ered, azt hiszem.
- Brüsszel után mi következett? - Hazaköltöztem, Budapestre, és egy multinál kezdtem el dolgozni. Aztán nagy örömömre sikerült felvételt nyernem 2008 márciusában a jelenlegi munkahelyre, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságára.
- Milyen feladatkörbe? - Asszisztensi munkakörbe vettek fel a beszerzési osztály igazgatója mellé. Jelenleg beszerzőként dolgozom.
- Hogyan jött a madagaszkári út? - Nagyon szerettem volna eljutni Afrikába. Ahogy keresgéltem, rátaláltam az Afrikai Magyar Egyesületre, akik már indítottak orvosi missziókat Kongóba és Maliba. Felvettem velük a kapcsolatot, és felvételt nyertem a madagaszkári miszszióba, ami 2010. november 8ától december 9-éig tartott.
Egy hatfős csapattal indultunk útnak. Jött az egyesület koordinátora, három orvos, egymásik önkéntes, aki az oktatás területén tevékenykedett inkább, és én, mint francia tolmács. Később érkezett egy forgatócsoport is a Magyar Televíziótól.
- Amikor leszálltál a gépről, az fogadott, amit elképzeltél magadban erről az országról? - A repülőtér nem árult el sokat az országról. Az első éjszakát a fővárosban töltöttük, ami már egészen más volt, mint amihez itthon hozzászoktunk.
Másnap autóra szálltunk, és Antsirabe városába utaztunk, ahol dolgoztunk. Ez kb. 150 km-re van a fővárostól. Az út eléggé hosszú volt ahhoz, hogy lássuk, milyen is ez az ország.
Antsirabe szinte a sziget közepe, egy felföldi rész, úgyhogy hűvösebb, mint a sziget többi része. Éjszakánként elkélt a kabát, de napközben nagyon jó idő volt, 25-26 fok.
- Milyen körülmények között éltetek az ott töltött egy hónapban? - A város kórházának a területén éltünk, egy régi kórteremben. Volt egy kis fürdőszoba, nappali, mosogató. Főzni nem tudtunk, de kaptunk reggelit, meleg vacsorát az egyesület ottani partnerszervezete révén.
Folytatjuk.
Hargitai Kiss Virág