strat2011Afrika, Magyarország - Befejeződött a HAND Elnökségi Projekt Afrika-pályázata. Az Afrikával foglalkozó civil szervezetek, gazdasági, politikai és akadémiai szereplők fél éves összehangolt szakmai munkájának eredményeként megszületett a mellékletekkel együtt 52 oldalas „Stratégiai Ajánlások Magyarország leendő afrikai fejlesztési stratégiájához” című dokumentum. Az ajánlás a pályázat szereplőinek szándéka szerint hosszú távon segítséget nyújthat a kormányzati és a civil szektor Afrikával foglalkozó intézményeinek.

 

Az Afrikáért Alapítvány, az Afrikai - Magyar Egyesület és az Anthropolis Egyesület konzorciumában megvalósított pályázat anyagát két elismert Afrika-szakértő, Morenth Péter és Tarrósy István írta és szerkesztette az Egyesület és az Alapítvány munkatársainak közreműködésével.

 

A dokumentum bemutatja és összegzi az Afrikával kapcsolatos magyarországi viták állását, eredményét, valamint átfogó képet ad a kontinenssel foglalkozó üzleti és civil, non-profit kezdeményezésekről. A szerzők az összegyűjtött anyagok alapján konkrét ajánlásokat fogalmaznak meg a kormányzat számára. Részint azért, mert bíznak a megkezdett párbeszéd folytatásában. Másrészt pedig azért, mert reményeik szerint a Stratégiai Ajánlások hasznos támpontként szolgálnak a kormányzati szintű Magyar Afrikai Fejlesztési Stratégiai Dokumentum létrehozásában.
A tanulmány elkészítéséhez felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújtott számos, a kormányzati és privát szektorban dolgozó szakember, akik kérdőívek kitöltésével vagy személyes véleményükkel járultak hozzá a tartalmas dokumentum megszületéséhez. A szerkesztők név szerint mondanak köszönetet mindazoknak, akik aktívan támogatták a Stratégiai Ajánlások létrejöttét.
A dokumentum elkészültével véget ér a HAND Elnökségi Afrika pályázat, de a stratégiai tervezési folyamat folytatódik. Ebben minden szereplő és minden konzorciumi partner egyetértett. A szerkesztők továbbra is várják a visszajelzéseket, véleményeket a Stratégiai Ajánlásokról a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. illetve a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címekre.

 

A dokumentum letölthető itt, valamint megtalálható a pályázatban résztvevő szervezetek honlapjain.

LETÖLTÉS