missionhumBudapest, Magyarország – Az Afrikai - Magyar Egyesület immár nyolcadik alkalommal küld önkéntes orvosokat – ezúttal Guineába. A négyfős csapat 2011. március 29-én utazik el Budapestről, hogy megkezdje egy hónapos gyógyító tevékenységét.

A Dr. Jakkel Anna, kecskeméti háziorvos, Dr. Révész Gertrúd dunaújvárosi háziorvos, Viniczai Virág, francia tolmács és Kiss Virág, AHU-koordinátor alkotta csapat a guineai fővárostól 7 km-re található Los-szigeteken dolgozik majd. Mobilklinikájukkal a három fő sziget mindegyikére (Kassa, Tamara és Roume) ellátogatnak. Egy-egy faluba többször is visszatérnek majd, hogy a betegek kontrollját, utókövetését biztosítani tudják. A térségben rendkívül sok a maláriás és a bélférges beteg. A nehéz fizikai munka miatt rengetegen küszködnek mozgásszervi, ízületi, nőgyógyászati problémákkal. A heti hat napon át dolgozó orvosoknak emellett főként bőr-, légúti- és gyomorbetegségben szenvedőket kell kezelniük. Gyakori az alultápláltság, a láz és a köhögés, valamint a szembetegségek. A misszió tagjai orvosi eszközöket, kötszereket, fertőtlenítőt visznek magukkal, a gyógyszereket helyben vásárolják meg.

Egyesületünk célja, hogy állandó bázist építsen ki, ezáltal biztosítva a folyamatos orvosi ellátást a szigetek több ezer lakójának.

Az AHU eddigi hét orvosi missziója rendkívül sikeres volt. A hét csapat tizenkilenc orvosa egy - egy hónap alatt összesen közel 20 000 beteget látott el, gyógyszert is biztosítva számukra.

A kezelt betegek számának és az orvosi misszió költségének összevetése alapján egy beteg megmentése átlagosan 500 – 1 000 Ft-ba került.

Az Afrikai – Magyar Egyesület folyamatos orvosi ellátást kíván biztosítani a területen. 2011-ben további missziókat indítunk, hogy önkénteseink továbbra is segíthessenek a rászorulóknak.

A missziót folyamatosan figyelemmel kísérhetik a www.ahu.hu oldalon megjelenő blogban és a www.afriport.hu híreiben.

A misszió ideje alatt a radiocafé 98.6 AfriCafé c. műsorában élő bejelentkezést hallhatnak minden vasárnap 11-12 h között.

A missziót elkíséri az RTL Klub riportere, Novák András is, beszámolóját a Fókusz c. műsorban láthatják majd.

Az Afrikai - Magyar Egyesület folytatja az adománygyűjtést annak érdekében, hogy a szegénység következményeit csökkentse, segítsen a lehető legtöbb afrikai kiszolgáltatott gyermeken és felnőtt emberen!

Készpénztámogatást az Egyesület irodájában hétköznap 9 - 17 óra között veszünk át:

Afrika Centrum, 1132 Budapest, Visegrádi utca 9.
Pénzadományokat az Afrikai - Magyar Egyesület bankszámlájára utalhatnak:
OTP 11734145-20021111 vagy sárga csekken fizethetnek be.

Ezúton is köszönjük, hogy együtt segíthetünk!

E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

A misszió tagjainak biztonságát a Mondial Assistance garantálja.

 


Több ezer helyes megfejtés érkezett Frei Tamás, az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU) és az Insight Tours közös nyereményjátékára.

A 2011. március 18-án, az AHU székházában megtartott sorsoláson négy szerencsés játékos nyert utazást a könyv helyszínéül szolgáló afrikai országokba. Kolop Petra az Insight Tours képviselője és Balogh Sándor az AHU elnöke jelenlétében Frei Tamás személyesen sorsolta ki a nyerteseket, akikkel telefonon tudatta a jó hírt.

 

Gratulálunk a nyerteseknek:

Hegedűs Tamás, Szentlászló
Matisz Anita, Komlóska
Somosi Gabriella, Miskolc
Szántó Tamás, Paks

frei-nyertesek

 

Zimbabwe, Budapest - Hazatért az öt zimbabwei emberjogi aktivista, aki európai körútja egyik állomásán, Budapesten is felszólalt a dél-afrikai országban zajló kegyetlenkedések ellen. A delegáció vezetőjét őrizetbe vették.

A választások közeledtével, Robert Mugabe és a ZANU PF ismét nyomást gyakorol az ellenzékre és annak segítőire, a lakosság körében pedig egyre nő a félelem. A hatóságok ezúttal is gyorsan reagáltak. McDonald Lewanikát, a Crisis in Zimbabwe Coalition elnökét hazatérése után nem sokkal letartóztatták, majd röviddel szabadlábra helyezése után ismét börtönbe zárták. Lewanika február végén, Budapesten értesült arról, hogy közvetlen felettesét már akkor őrizetbe vették, a szervezet irodáját pedig feldúlták az afrikai országban.

Tor-Hugne Olsen, a Zimbabwe Európa Hálózat koordinátora szerint soha nem volt még ilyen fontos az a munka, amit a csoport aktivistái végeznek, ugyanakkor a helyzet rendkívül veszélyes mindazok számára, akik bármilyen formában szembeszegülnek Mugabe elnök akaratával. A választások közeledtével sokan attól tartanak, hogy megismétlődik a négy évvel ezelőtti véres erőszakhullám, és az ország polgárháborúba sodródik.

Az akkori eseményekről készült fotográfiákból kiállítás is készült, melyet március 27-ig az Aranytíz Kultúrház második emeleti kiállító termében tekinthetnek meg ingyenesen. A kiállítás a ZimRights emberjogi szervezet, az Afrikai-Magyar Egyesület, a Minority Rights Group, a Trocaire és a Zimbabwe Európa Hálózatának közreműködésével jött létre.
r3Az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU) és a fapadoskonyv.hu szeretettel meghívja Önt a Madagaszkári küldetés c. könyv bemutatójára. A könyv szerzője, dr. Farkas Gabriella az AHU VII. önkéntes orvosi missziójának tagjaként 2010 novemberében utazott Madagaszkárra, és alternatív oktatási módszerek szakértőjeként dolgozott a helyi általános iskolában valamint az orvosi rendelőkben. Az egyhónapos misszió idején szerzett élményeiről, tapasztalatairól olvashatnak a most megjelenő könyvben.

 

A könyvbemutató időpontja: 2011. március 24-én csütörtökön 14 órától

Helyszín: AHU-székház (1132 Budapest, Visegrádi u. 9.)

 

Mindenkit szeretettel várunk!

 

„Madagaszkár, más nevén a „vörös sziget” Afrika legnagyobb szigetországa, de ha valaki odautazik, megdöbbenve tapasztalja: ez nem Afrika, ez egy másik világ. Nincsenek oroszlánok, zsiráfok, elefántok, zebrák, viszont vannak helyettük makik, fosszák, kaméleonok, és ami még különlegesebbé teszi az országot: az afro-ázsiai gyökerekkel rendelkező vendégszerető emberek.

Farkas Gabriella egy hónapot töltött Madagaszkáron egy humanitárius misszió önkéntes tagjaként, ahol az alternatív módszereken alapuló oktatási tevékenysége mellett rendkívül sok színes élménnyel gazdagodott. Megismerte a helyi emberek szokásait, megtanult néhány szót malagaszi nyelven, valamint megtapasztalta, hogy a malagaszi gyógyvíz versenyezhet a magyar gyógyvizek jótékony hatásával. A Madagaszkári küldetés című könyvet azoknak az olvasóknak ajánlom, akik szívesen belevágnának egy kalandtúrába, netán érdekelné őket az önkéntes munka, vagy csak egyszerűen szeretnének betekintést nyerni eme csodás szigetország mindennapi életébe.” 

Randrianasolo Lalarison Richard – Madagaszkár Tiszteletbeli Konzulja

DSCF2566kicsiMagyarország, Budapest – Újabb gyermektámogatási programot indít az Afrikai-Magyar Egyesület. Most a Yohannes alapítvánnyal közösen nehéz sorsú etióp gyermekeket lehet segíteni.

A gyermektámogatási programot Balogh Sándor az Afrikai-Magyar Egyesület elnöke, Wanna Ashabere etióp konzul és a Yohannes alapítvány képviseletében Tadesse Eyassu mutatta be. Összesen 35 gyermeket lehet támogatni, akikkel az „örökbefogadó" szülők interneten tarthatják a kapcsolatot. A két szervezet munkatársai azt is szeretnék elérni, hogy a későbbiekben az „örökbefogadók" és a gyerekek személyesen is találkozhassanak.

Magyarország, Budapest – Az Afrikai-Magyar Egyesület székházában a Plantéta Információs Központ önkénteseket felkészítő tanfolyamot indított.

A négyszer négy órás tanfolyamon a jelentkezők megismerkedhetnek a külföldi önkéntes munka feladataival és körülményeivel, részletes tájékoztatást kapnak a már futó és a tervezett programokról, missziókról, lehetőségekről. A kurzus március 2-án kezdődött. Az első előadáson Juhász Péter Gergő, a Központ vezetője és több tapasztalt önkéntes beszélt az érdeklődőknek a külföldi missziókról és az önkéntes munka szabályairól. A következő foglalkozás március 9-én szerdán lesz az Afrikai-Magyar Egyesület székházában. (1132 Budapset Visegrádi u. 9).

{yoogallery src=[/images/galeria/onkentes]}

Szeretettel várjuk az érdeklődőket.

A részvétel feltételeiről további információk:
web: www.planetinfocenter.com
Tel.: Veress Szilvia +36-70-252-5153
Juhász Péter Gergő +36-70-775-9282

Nagy érdeklődés mellett nyílt meg a Mali bemutatkozik című kiállítás a Józsefvárosi Zászlómúzeumban, mely  május közepéig lesz látogatható. A nyitóbeszédet Fábián László, a Józsefvárosi Kulturális és Sport Kft. igazgatója tartotta.  Dr. Lerner János, a Magyar Földrajzi Társaság expedíciós szakosztályának elnöke és Morenth Péter, az Afrikai-Magyar Egyesület tagja, a Lesothoi  Királyság tiszteletbeli konzulja mutatta be a nyugat-afrikai országot.
Badár Sándor humorista a Budapest-Bamako Rally-n szerzett élményeit osztotta meg a  közönséggel. A kiállításon az Afrikai-Magyar Egyesület VI. önkéntes orvosi misszióján készült fotók mellett mali ruhák és szobrok, zászlók és címerek is láthatóak. A kiállítás 2011.május közepéig látogatható a József krt. 68. szám alatt található Zászlómúzeumban.
{yoogallery src=[/images/galeria/zaszlo]}