Segítők és rászorulók
Balogh Sándor elnök Bamakóba utazott, hogy egy kamionnyi segélyszállítmány továbbjutását felügyelje, így most én számolok be a segélyakció részleteiről – nyitotta meg a rendezvényt Pató Zsolt. Az Afrikai Magyar Egyesület (AHU) elnöki megbízottja beszéde elején kitért az autóversenyhez kapcsolódó karitatív programra is – mint elmondta, terrorfenyegetések miatt a rally maga Marokkóban ér véget, de az egyesület által összeállított segélyszállítmány a helyiek segítségével tovább, Mauritániába is eljutott. Pató ezután ismertette az ötödik, Kelet-Kongóba tartó csoport tagjait – Dr. Jakkel Anna kecskeméti háziorvost, Dr. Lénárt Tímea Svédországban dolgozó tüdőgyógyászt, Dr. Szőcs Teodóra paksi házorvost, és Kiss Virágot, aki az akció helyi koordinátora lesz; Mindhárom orvos nonprofit alapon, sőt, anyagi hozzájárulással vesz részt az egy hónapos misszióban – ki tapasztalatszerzésért, ki azért, hogy 30 éves munkája után új erővel, élményekkel töltődjön fel. Élményben pedig bőven lesz részük: a Háború Gyermekei segélyakció eddigi tapasztalatai alapján fejenként akár 100-150 betegre is számíthatnak, naponta – a négy korábbi misszióban 14 orvos vett részt, akik 4 hónap alatt több mint 10000(!) pácienst láttak el, többségében nőket és gyerekeket, a háború igazi áldozatait. A csapat mobil klinikát is működtet majd a kiwanjai menekülttáborban; a helyszínre gyógyszereket nem, inkább pénzt és orvosi műszereket szállítanak, mivel a medicinák bevitele túlzottan bonyolult és hosszadalmas lenne. Ráadásul minden szükséges szer megkapható Kelet-Kongó területén is, csak éppen helyiek számára elérhetetlen áron. Az AHU orvosai ezért inkább kifizetik a vényre vásárolható orvosságokat, a betegek helyett. Egy-egy személy kezelése, megmentése átlagosan 1000 forintba kerül – mesélte Pató Zsolt – vagyis bulvárosan szólva, ennyi ott egy emberélet ára.
„A fehér ember jót akar”
A bulvár, mint hívószó is működött, hiszen hamarosan a baseball-sapkás Vujity Tvrtko lépett az újságírók elé, majd azon melegében javította is Patót, miszerint „ő nem többnyire, hanem mindig” elkíséri az egyesület orvos csoportjait. Tvrtko nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy itt lehet az ötödik misszió búcsúztatásán – ám, mint hozzátette, biztos benne, hogy Balogh Sándor (az AHU elnöke) gondolatban már a hatodik vagy hetedik ilyen küldetést tervezi. Aki egy életet megment, az egy világot is megment, az önkéntesek pedig eddigi munkájukkal már sok ezer világot őriztek meg – fogalmazott a szónok, hétköznapi hősöknek titulálva a jelenlévő missziós tagokat; Vujity Tvrtko szerint mindez a menekültek, az afrikai rászorulók szerint is egyértelmű üzenet: „látják, hogy a fehér ember eljön és jót akar.”
Ahol a gyerek számít legkevésbé
A mentőcsapatra a következő egy hónapban kemény munka vár – ráadásul a megszokottól teljesen eltérő társadalmi körülmények között. Kelet-Kongóban például természetesnek számít, hogy az erős férfi jut hozzá leghamarabb a javakhoz, és ezt magától értetődőnek tartják a betegellátás terén is – fegyveres őrök, békefenntartók kell vigyázzanak az ellátás nyugalmára, különben a férfiak nőkön és gyerekeken átgázolva próbálnának a sor elejére kerülni, mesélte a szót újra átvéve Pató. Így van ez a nők esetében is: a szomjazó nő előbb iszik a vízből, s csak ha marad, ad belőle a gyerekének; a misszió persze próbál ezen változtatni, megérteni az emberekkel, hogy ez a mentalitás a táborban, a segítségnyújtás során nem érvényesülhet. Az orvoscsoport ráadásul elég szűkös források felett rendelkezik: az egyesület összesen 3 millió forintot gyűjtött össze magánszemélyektől, cégektől és egy jótékonysági bál útján - nyilatkozta az OrientPress Hírügynökségnek Pató Zsolt – ebből kell állniuk majd a mobil klinika bérleti díját, a logisztikai költségeket és persze a gyógyszerek árát is. A csapat védelmére szerencsére nem kell külön áldozni, a Ruthsuru-beli Kijanwa ugyanis az ENSZ kéksisakosainak fennhatósága alatt áll – igaz, még ez sem jelent száz százalékos biztonságot.
Elefántok harca
Kongó területén gyakorlatilag 12 éve polgárháború zajlik, kisebb-nagyobb megszakításokkal: a Kongói Demokratikus Köztársaságban először 1998 és 2002 között robbantak ki etnikai eredetű harcok, melyekbe aztán kilenc szomszédos afrikai állam is bekapcsolódott. A 1994-es ruandai tutszi-hutu mészárlás után egy hadtest Kongóba menekült, ahol Laurent Desiré Kabila vezetésével megbuktatta az országot addig irányító Mobutu Sese Sekót. 1997-ben Kabila aztán elnökké kiáltotta ki magát, ám az országot addigra ellepték a szintén Ruandából érkező Hutu Interhamwe szabadcsapatai és harcokba keveredtek a helyi csoportokkal – az új államfő pedig hiába próbálta kiseprűzni a hívatlan vendégeket. A polgárháborús helyzetbe 1998-ban aztán nyíltan beavatkozott Uganda, Burundi, Ruanda és Zimbabwe is – a helyi háborúk pedig 2004-ig megszakítás nélkül folytak, míg aztán az Joseph Kabila (Desiré fia) békét nem kötött a szomszédos országokkal. A fegyverszünet azonban Kelet-Kongót nem érintette, ott továbbra is folyt az etnikai okokkal magyarázott népirtás. A háborúban időközben új szereplőként tűnt fel a nemrég elfogott Laurent Nkunda, aki a tutszikat képviselő CNDP élére állt – ez a hadsereg 2004 óta volt folyamatosan aktív, s a kormánykatonák, a Mai Mai csapatai és a Hutu Interhamwe ellen harcolt. „Ha két elefánt harcol, a fű az, amelyik szenved” – tartja egy kelet-afrikai közmondás, és ez igaz a kongói helyzetre is: az évtizedes tömegmészárlás során becslések szerint több mint 3,5 millióan haltak meg, százezrek váltak menekültté és mintegy ötven millió kongói életére hatott ki negatívan a végtelenített háború. Az áldozatok természetesen főként civilek - közülük is a nőket és a gyerekeket fenyegeti leginkább fizikai és szexuális erőszak és a nélkülözéssel, rossz körülményekkel járó sokféle betegség, mint AIDS, a TBC vagy a malária. Az Afrikai-Magyar Egyesület (www.ahu.hu) rajtuk próbál segíteni – akcióihoz pedig egyúttal maga is anyagi vagy tárgyi támogatást remél.
Koncz Tamás
Eredeti cikk: http://www.budaihirlap.hu/portal.php?ReszletesHir=1&HirID=58175&Tema=&Tar=&Keresesben=&Szoveg=&Altema