Az Afrikai-Magyar Egyesület az iszlám lázadók felügyelete alatt álló Mopti városból, Daouda Kassagoue-tól az alábbi segélykérő levelet kapta. Daouda évek óta kapcsolatban áll az Afrikai-Magyar Egyesülettel, dogon idegenvezetőként, a mali kultúra jó ismerőjeként 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben is segítette egyesületünk munkáját. Kérjük jószándékú támogatóinkat, amennyiben lehetőségük engedi, akár jelképes összeggel is járuljanak hozzá ahhoz, hogy Daouda családja túlélje azt az időszakot, amíg Maliban a helyzet konszolidálódik. Adományaikat a következő linken http://ahu.hu/adomanyozas bankkártyás fizetéssel tudják megtenni. A közlemény rovatban kérjük tüntessék fel: Mopti.
Részlet Daouda e-mailjéből:
„Itt Maliban semmi sincs rendben a politikai helyzet miatt. 9 hónapja szenvedünk az extrém iszlamisták térhódításától, akik Mali három régióját a hatalmuk alá vonták: Timbuktut, Gaot. Kidalt és Mopti egy részét. Dél felé is terjeszkednek lassan, már Douentzát (Moptitól 120 km-re) is elfoglalták. A félelem áthatja a földünket, az iszlamisták a legkisebb emberi vétket sem tolerálják: a házasságon kívül párkapcsolatban élők megtorlása, a tolvajok végtagcsonkítása, a dohányosok és alkoholfogyasztók erőszakos szankcionálása, tehát, az emberi jogok teljes jogtiprása zajlik!
Iszonyatos körülmények között élünk. Depressziós vagyok és végtelenül kiábrándult. A családom túlélése reményében fordulok most hozzátok, és arra kérlek Titeket, amennyiben lehetőségetek van rá, küldjetek pénzügyi támogatást, ami óriási segítséget jelentene számunkra. Máshoz már nem tudok fordulni, ezért és bízom benne, hogy segíteni tudtok.”
Legnagyobb tisztelettel várom válaszotokat,
Daouda Kassogué
Tél : +223 79 06 54 53
Skype : daouda.kassogue2
Köszönjük!
Csak együtt tudunk nagyot tenni!
2008-ban az AHU stábja, Szilasi Ildikó Hermina és Reisinger Dávid a Budapest-Bamako Ralli utánjártak dogonföldön, Moptiban, és a Fesztivál a Niger folyón. Munkatársainkat már akkor is Daouda vezette (lásd fotót lent), aki kézséges, megbízható guidenak bizonyult, akit azóta is csak ajánlani tudunk az oda látogatóknak. Többek között Fábry Sándort és Molnár László világuzatóz is ő vezette az elmúlt években. Szörnyű belegondolni, hogy a pótolhatatlan kulturális örökségekben és hagyományokban gazdag dogonföld milyen reménytelen helyzetbe került. Hogy ez a néhány éve még turista -paradicsomnak számító terület mára "no-go zone" lett. Segítsünk Daoudának, hogy átvészelhesse ezt a törékeny időszakot, és bízzunk benne, hogy a régióban visszaáll a béke, és a Fesztivál a Niger folyón- amely jövőre valószínűleg elmarad- ismét megrendezésre kerül!
{yoogallery src=[images/galeria/iv]}