Új népvándorlás - Migráció a XXI. században Afrika és Európa között
A pécsi koordinációban 2011. során megvalósított "Feketén-fehéren - Itt vagyunk!" migrációs projekt keretében, együttműködve az Afrikai-Magyar Egyesülettel 2011. december 6-án az Afrika Centrumban migrációs témákat vizsgáló konferencia zajlott. A rendezvényen többek között megvitatásra került az afrikai belső migrációs folyamategyüttes háttere, mozgatórugói, az Európa irányába felerősödő vándorlások kiváltó okai, valamint az Európai Unió bevándorlást szabályozó jogi keretrendszere és a Magyarországon legálisan tartózkodó afrikai bevándorlók helyzete. A pécsi műhely projektje a hazánkban élő afrikaiak és a befogadó társadalom közötti sikeres integrációt célozza az Európai Integrációs Alap támogatásával. A tudományos publikációkat (kötetek is) eredményező projekt egyik kimenete az Immigropoly névre keresztelt migrációs játék, amely erről a weboldalról érhető el: immigropoly.ittvagyunk.eu
A rendezvényről készült képeket itt tekintheti meg>>
Oroszlánfarmon
Az Afrikai-Magyar Egyesület felkérésére november végén vetítéssel egybekötött beszámolót tarthattam a Dél-Afrikai Köztársaságban található oroszlánrezervátumban szerzett élményeimről.
Mindenek előtt ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Batthyány Lajos Alapítványnak, amely helyszínt biztosított rendezvényünkhöz, így a nagytermükben megjelent közel ötven vendég kényelmesen hallgathatta az előadókat. (A magánalapítványt 1991-ben hozták létre Antall József miniszterelnök kezdeményezésére, nevét az első magyar felelős kormány 1849-ben mártírhalált halt miniszterelnökéről kapta. Az alapító okirat értelmében az Alapítvány célja a magyar nemzet iránt elkötelezett, az európai egység irányába mutató, a közös keresztény értékek és a demokratikus, képviseleti kormányzás alapján álló magyar közélet támogatása. További info az Alapítványról: www.bla.hu )
Az estét Raymond Irambo nyitotta meg, bevezetőjében mesélt az Afrikai-Magyar Egyesület megalakulásáról, célkitűzéseiről, valamint a hazánkban élő afrikaiak helyzetéről.
Másodikként a beszámolót jelenlétével megtisztelő dr. Elter Tamás, az Expolrer Magazin főszerkesztő helyettese beszélt. Magazinuk nyári számában jelent meg George D. Somo Kevin Richardsonnal készített exkluzív interjúja, amely megkapó képanyaggal és gondolatébresztő szöveggel mutatta be Richardsont, aki először adott interjút magyar lapnak. Cikkük alapján kezdtem el jómagam körbejárni a témát, találtam rá az önkéntes programra és kezdtem szervezni a kiutazásomat. Elter úr bemutatta a magazint, és ingyenes példányokkal örvendeztette meg a hallgatóságot, buzdítva őket arra, hogy az én példám nyomán más is induljon felfedezőútra, hogy távoli élményeket, más kultúrákban szerzett ismereteket hozhasson el és adhasson át itthoni társainak.
Ezek után vette kezdetét úti beszámolóm, amely során válogatott fényképeim vetítése mellett meséltem el élményeim legjavát. A Kingdom of The White Lion nevű oroszlánrezervátumban töltött két hét igen mozgalmas volt, nap mint nap újabb ismeretek, történések gazdagították minden önkéntes életét. Nehéz feladat a sok ezer kép és örökre nyomot hagyó nagyszerű élmény közül kiválasztani annyit, ami egy este alatt befogadható és mégis kerek egésszé válhat a hallgatókban. Bízom benne, hogy mindez sikerült és nem csak a kalandjaimat, szép fotóimat oszthattam meg, hanem azokat a gondolatokat is, amelyeket érdemes végiggondolnunk, új szempontból kiértékelnünk. Kevin és afrikai társai elkötelezetten dolgoznak a ma még vadon, szabadon élő állatfajok megmentéséért és mindent megtesznek azért, hogy filmjeik, önkéntes programuk, munkájuk által ezeket a csodálatos állatokat minél többen megismerhessék, és mind mi, mind a felnövekvő új generáció elsajátítson egy olyan új szemléletet, amelyben nagyobb felelősséget érzünk a minket körülvevő élővilágért. A tét óriási, ugyanis néhány évtized választ el attól, hogy kipusztuljanak csodálatos állatfajok és visszafordíthatatlanok legyenek a bolygónkat romboló környezetkárosító folyamatok. Hiszem, hogy mindannyian felelősek vagyunk Földünkért, és a társadalomért, amelyben élünk. Biztos vagyok abban, hogy ki-ki megtalálhatja azt a piciny vagy nagyobb feladatot, amelyet felvállalva ő is tehet valamit a szebb, békésebb közös jövőnkért! Fényképeimmel, előadásommal mindenkor örömmel rendelkezésére állok bárkinek, az Afrikai-Magyar Egyesületen keresztül elérhető vagyok, örömmel várok minden levelet, hozzászólást.
A beszámoló végén a Palásthy & Emmert Kft. jóvoltából kóstolót kaphattunk a Hartenberg borászat gyönyörű Shiraz borából, még jobban megidézve ezzel Dél-Afrika varázslatos hangulatát és ízeit. A Palásthy – Emmert páros 2008 óta szerelmese az országnak és dolgoznak fáradhatatlanul azon, hogy e vidék híresen jó borait elhozzák Magyarországra és megismertessék a borkedvelőkkel. Cégük kizárólag a legjobb minőségű, prémium borok importjával foglalkozik, bővebb információ a www.delafrikaborai.hu weboldalon.
Az „oroszlános” est óta sok kedves levelet, visszajelzést kaptam. Legnagyobb sikernek, örömemnek mégis azt tartom, hogy azt hiszem megvan az engem követő második magyar önkéntes, aki Dél-Afrikába utazik és részt vesz majd az oroszlánok, hiénák, leopárdok közötti csodálatos munkában, valamint hogy egy nemes lelkű hölgy személyében újabb örökbefogadó édesanyára leltünk, így ismét rövidebb lett azon etióp gyerekek listája, akik segítségre várnak! Magam is részt veszek az Afrikai-Magyar Egyesület gyermektámogatási programjában (www.ahu.hu) és őszinte szívvel buzdítok mindenkit, hogy amennyiben ereje engedi, nézze végig a honlapon található kedves madagaszkári és etióp gyermekarcocskákat, engedje, hogy valamelyikük megérintse és határozza el magát, hogy akár néhány hónap erejéig, akár egy szerény részösszeggel, de életmentő támogatója legyen valamely nehéz sorsú afrikai kisgyermeknek!
Búcsúzóul – ismét messzire kalandozva - álljon itt egy régi indián mondás:
„A Földet nem örökségül kaptuk nagyszüleinktől, hanem kölcsönbe unokáinktól”
Oroszlánfarmon
Állt-e már szemtől szemben, rácsok nélkül egy nagymacskával? Ugrott-e már Önre egy fekete párduc? Ébredt-e oroszlánüvöltésre hajnalban? A gyermektámogatási programunk egyik résztvevője, a 12 éves Simhal Nigussie örökbefogadó anyukája, Békefi Anna nagy sikerű élménybeszámolót tartott mintegy ötven érdeklődőnek a dél-afrikai oroszlánfarmon szerzett élményeiről.
Jól indult a nap!
Távoli tanítás, fénykép
Böjthe Pál
Csokoládé színű gyerek ül
Tejbőrű tanító ölében,
Valahol Afrikában készült
A felvétel, oly távol tőlem,
Érezni mi történik belül
Csillagokig nyúlni volna kedvem.
Téglaépületnek nyoma nincs,
Ottfelejtett sátor árnyéka,
Széllengette madzag a kilincs,
Egy vászontetejű vár ura,
Kinek birtokában a nagy kincs,
A betűbirodalom lovagja.
Toll, könyv nélkül folyó tanítás,
Két ember remél szemtől szembe,
A szembogár apró kapuján
Tekintetek fonódnak össze,
Titkos csatornáján ömlő láng
A szépen növekvő tudás fénye.
Az asszony néha leáll talán,
A gyereket lovacskáztatja,
Mint jobbsorsú sajátját akár
Mikor a figyelem ellankad,
Majd bátran folytatják a csatát,
Az indulás nehezén már túl vannak.
Az apródról szólnom nehezebb,
Nem mintha nem láttam még ilyent,
Aprócska, ügyes, formás ember.
Nem tudhatom, mit takar szíve,
Amikor útnak indul reggel,
Vagy várja este a sivatag széle.
Nézem az asszonyt s a gyereket,
Kővé aszott területet ugarolnak,
Kincset használnak: az eszüket,
Ott is épp oly nagy gond a holnap,
Ám tovább élnek a remények,
Melyek rügye iskolában fogant.
Jól indult a nap!
Egy kedves olvasónk, Böjthe Pál kolozsvári állatorvos az alábbi levelet küldte az Afrikai-Magyar Egyesületnek:
Kedves AHU!
Köszönöm figyelmüket és további sok sikert kívánok!
Üdvözlettel,
Böjthe Pál
Önkéntes orvos voltam Kamerunban
Dr. Túróczi Ildikó kolozsvári háziorvos 2011 őszén két hónapot dolgozott Kamerunban egy amerikai NGO, az AIDSfreeAFRICA szervezésében. Elutazása előtt megígérte, novemberben elmeséli az élményeit, levelét most Önökkel is megosztjuk:
Kedves AHU!
Visszaértem Kamerunból, érdekes volt! Egyedül dolgoztam két orvosasszisztenssel. Volt munka elég. Akkor hát, beszámolok:-))
Önkéntes orvos voltam Kamerunban
Ahol én voltam, Észak-Nyugat Kamerunban, az egy 30 ezres település, falu, tartomány vagy királyság, ki aminek mondja. Szavannás dombon-hegyen belakott hely. Az őstelepes lakosság agyagtéglás, szalmatetős kunyhókban lakik a királyság - hadd nevezzük most így - közepén. Körös-körül középmagas hegyek vannak, ezeket a Nigériából bevándorló, törzsi háborúk elől menekülő fulániak lakják. Nomád népek ők, és mint ilyenek állattenyésztéssel foglalkoznak. Ez itt a fuláni fehér marhát jelenti. Amíg az őslakosság, Esu népe, szinte egymásra épített "udvarterekben" lakik, addig a fulániak egymástól távol, 300-400 méterre építkeznek. Mindkét közösségben poligámia van, ez meghatározza az U alakú "udvartér" formáját is, olyan értelemben, hogy az U két szárát az asszonyok házai képezik, középen pedig a férfi háza van, ami a vendégfogadó nappali szerepét is betölti. Az asszonyok a gyermekeikkel élnek együtt. Ezek száma átlagosan hét. A hét gyerekből minden harmadik-negyedik meghal. Az őslakosságnál ez az arány nagyobb, a fulániaknál kisebb. A településnek van királya és van polgármestere is. Vannak állami és vannak királysági földek. Állami alig, a többi a királyé, szabadon rendelkezik róluk. A fulániak muszlimok, az esuiak keresztények, és nagyon vallásosak, többnyire katolikusak, de van református, adventista, közösség is. A nagyon vallásos jelző azt jelenti, hogy sokat imádkoznak és a bibliai tanokra, mint mesékre, rácsodálkoznak. Nem jelent monogámiát, azt sem, hogy nem hisznek az ősök szellemeiben, itt elfér minden egymás mellett, békében. A béke az fontos, mondja a király is, aki nagyon katolikus, és elmagyarázza, hogy a szellemek néha segítenek az istennek, aki a főhatalom, és aki jó, atyai kapcsolatot tart fenn a jó szellemekkel. A poligám katolikus templomba megy vasárnaponként, misét hallgat, örömimádkozik (énekel és táncol), adakozik, de nem áldozhat. Ezért a szent ostyát többnyire a nők és a gyermekek veszik magukhoz. Gyónni nem láttam senkit.
Az egészségügyi rendszerük gyatra, alig van. Ennek a közösségnek van egy kórháznak nevezett épülete, az orvos szerepét a "registered nurse" tölti be, aki felállítja a diagnózist és kezel is. Itt orvos soha nem volt. Annál több a "traditional doctor", aki a szellemek segítségével gyógyít egy agyagtéglás "templomnak" nevezett kunyhóban. Belőlük több, mint 50 van, és mindent gyógyítanak. Például a tüdőgyulladást egy nyakba akasztott rozsdás kulccsal. Nincs olyan gyerek, akinek ne lenne rossz-szelleműző amulettje. Ha meghal valaki, és ez nagyon gyakran megtörténik, senki nem firtatja a halál okát. Azaz nem firtatnak semmit, nagyon rövid idő alatt eltemetik a halottat, többnyire a saját udvarába, és teszik ezt anélkül, hogy bárhova bejelentenék. Egészségügyi biztosító rendszer nincs, mindenki mindent fizet. Az ingyenes AIDS-szűrés és kezelés nem igaz, ezért pontos nyilvántartás, statisztika sincs. A teszt ára 500 chf, ami szinte 1 eurót jelent, és ez ott, Esu-ban, sok pénznek számít. Ha ennek tükrében nézzük az évi 50.000 chf-t, ami az úgymond ingyenes kezelés társköltsége, akkor gondolhatjuk, hogy hány ember kerül be a szürésbe, majd a kezelésbe. Másfél év alatt 190 ember végezte el a tesztet, ebből 30 volt a pozitív.
A családok nagyon szegények. Földműveléssel, vadászattal foglalkoznak. A férfiak gyakran elmennek a városokba dolgozni, és gyakran ott is maradnak, új családot alapítanak. A helyüket az otthon maradt legnagyobb fiú veszi át, amíg el nem megy ő is. A nők szülnek, gyermeket nevelnek, dolgoznak a farmokon, részt vesznek szinte az összes hagyományos rítusban, tulajdonképpen ők a család oszlopai. Az időseket tisztelik. Igénytelenek olyan értelemben, hogy nagy koszban élnek. A kunyhókat bokrok, magas fű veszi körül, ez betölti a vécé szerepét, ami vonzza a szúnyogokat. Innen a gyakori malária. A legkisebb gyermekek a földön, a sötét házikókban csúszva-mászva, vagy az anyjuk hátára csomagolva nőnek fel. Ezeknek a gyermekeknek a látványa nagyon szomorú, keserű. Éheznek. Naponta kétszer esznek fufut, azaz puliszkát. Kézzel, a földön. A bőrük tele van parazitával, fertőzésekkel, ők maguk pedig bélgilisztával. A kunyhók közepén nyitott tűzhely van, itt állandóan pislákol-parázslik a tűzifa, állandó a füst, ami nehezen szivárog ki a szűk, beszegezett ablakokon. Ha ezek a gyermekek elérik az óvodáskort, akkor oviba, majd iskolába mennek. Kapnak palatáblát, cipőt, egyenruhát. Az iskolát nagyon komolyan veszik. A tandíjat akkor is kifizetik, ha másra nem futja. Az iskolák, óvodák nagyon sötétek, barátságtalanok, a pad nem elég a sok diáknak, villany, folyóvíz, vécé nincs. Az óvodában-iskolában angolul és franciául tanulnak, ők maguk a pidgin-t és a tájnyelvet beszélik. Ebből aztán lesz egy érdekes egyveleg, amit eléggé nehéz megérteni. Az utolsó nap Limbében voltam, részt vettem egy orvoskonferencián. A kollégák ugyanígy használják a négy nyelvet :-)
Impressziók? Vannak. Az ellentétek helye volt ez. Amennyi nyomor, kosz, annyi nyugalom, egyértelműség. Az "ez ilyen egyszerű" hangulata.....ha nincs amit enni, akkor nincs, ha csak fufu van, akkor csak fufu van, ha csak egy ingecske van a gyereknek, akkor egy van, ezt szombaton megmossák, és amíg megszárad, addig az sincs, ha esik, akkor kivárjuk, amíg eláll, és ha esemény van, akár ha temetés, akkor van ének, tánc, kaja, és részt vehet bárki. Társadalmi különbségek itt nincsenek, itt mindenki szegény, mindenki éhezik. A családon belüli kapcsolatok jók, egymáson úgy segítenek ahogy tudnak. Az első hónap után volt két nap mélypontom. A szorongásé, a dühvel fűszerezett tehetetlenségé ... hogy ha engem valami itt lel, akkor nekem annyi. Mert 500 km-en belül nincs röntgen, nincs ortopéd, nincs szakellátás, sem labor, nincs semmi, csak kosz. Ez volt a feltét...alatta pedig annak a keserűsége, hogy itt az emberi élet szinte semmit nem ér, sem pénzben, sem másmilyen mértékegységben kifejezve, a tehetetlenségé, a közönyé, ami undort és iszonyt keltett bennem. Soha ilyent nem éreztem. Aztán elmúlt Beszereztünk gyógyszereket, elindítottunk egy orvosi rendelőt. És készülünk vissza, mert van sok dolog, amit jó lenne megtenni, elvégezni. Például beszélni az AIDS-ről, mert nem tudják, hogy mi az, beszélni a szénmomoxid mérgezésről, mert nem tudják, hogy van ilyen... Ott már van családom, és törzsi nevem is: Imbi Nghe :-). Ők megszerettek, visszavárnak, és is megszerettem őket - egyszer talán...
És közben rájöttem, hogy még nagyon sokáig tudnám folytatni...
Üdvözlettel, Imbi Nghe