Októberben elindult a Magyar Afrika Társaság Ko nipa Afrika! – Taníts Afrikáról! nevű oktatási projektje.

 

A programsorozatban összesen nyolc óvodai csoport és általános iskolai osztály vesz részt. Az egyesület tagjai kétheti rendszerességgel látogatnak el budapesti és enyingi óvodákba és iskolákba, ahol a magyar oktatási tananyagban szűkösen bemutatott földrészről kaphatnak mélyebb ismereteket a gyerekek.

A programsorozat elsődleges célja, hogy a gyerekek az élménypedagógia és a globális nevelés módszerével egy számukra szinte teljesen ismeretlen tudományterület, az afrikanisztika alapfogalmaival ismerkedjenek meg. Kulturális ismereteik bővítése hozzájárul kulturális identitásuk fejlődéséhez, hiszen egy ismeretlen kultúrán keresztül fel (és sokszor meg) kell ismerniük saját kulturális neveltetésük alapjait.
Az óvodai programban a gyerekek nevelésében külön hangsúlyt kap a művészeti nevelés, míg az általános iskolák felsős osztályaiban az idegen nyelvi oktatás kap nagyobb szerepet.
A program a tudásátadáson túl az adott gyerekközösség kisebbségek iránti érzékenyítését, illetve elfogadottságérzetük javítását is céljául tűzte ki.
Októberben az óvodai csoportokban és az alsós osztályokban bemutattuk az afrikai kontinenssel kapcsolatos alapfogalmakat, illetve az afrikai gyerekek életével kapcsolatos sztereotípiákat a valósággal és a magyarországi viszonylatokkal összehasonlítva, míg az általános iskolák felső tagozatos diákjai először megmutatták, mit tudnak Afrikáról, majd a már meglévő tudást rendszereztük további ismeretekkel bővítve. Az alapozó foglalkozásuk után novemberben folytatódik az egyes tudományterületekben való elmélyülés.
Ezúton is köszönjük a programban részt vevő óvodáknak és iskoláknak a gördülékeny együttműködést, és az óvodapedagógusok, tanítók, tanárok aktív részvételét a programban.

koni4

koni1

koni5