For the English version please click here!

 

2016logomerged

A Magyar Afrika Társaság (AHU) csapata és Budapest-Bamako Rally szervezői 2008 óta működnek együtt. Immár kilencedik alkalommal indulunk útnak azon a futamon, amely során a mezőny résztvevői áthaladnak Marokkón, Mauritánián és Malin is.

2016-ban az AHU továbbra is a futam humanitárius szakmai partnereként gyűjti, koordinálja és osztja majd szét a felajánlott adományokat. Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is három fő célterület – oktatási, szociális és egészségügyi – intézményeinek ajánljuk fel a beérkezett adományokat a futam helyszínéül szolgáló afrikai országokban.

Karitatív programjaink irányvonalát azok az ENSZ által 2000-ben elfogadott célkitűzések jelentik, amik Millenniumi Fejlesztési Célokként kerültek be a köztudatba. A Millenniumi Nyilatkozatot aláíró 189 ország, közöttük Magyarország, vállalta, hogy lehetőségeikhez mérten 2015-ig közreműködnek többek között abban, hogy közös erővel véget vessenek a súlyos szegénységnek és éhínségnek, mindenki számára biztosítsák az alapfokú oktatást, csökkentsék a gyermekhalandóságot és közösen küzdjenek a HIV/AIDS, a malária és más betegségek ellen. Ezen célkitűzések alapján a 2016-os Budapest-Bamako Rally karitatív programjának három célcsoportja van:

Egészségügyi intézmények

Afrikában az emberek egészségügyi ellátása rendkívül bizonytalan. Kevés a szakképzett orvos és ápoló, elavultak a rendelkezésre álló műszerek, a kórházak pedig a túlterheltség miatt sok esetben csak a legsürgősebb eseteket fogadják. Ezek a problémák különösen meghatározóak az olyan rendkívül szegény országok esetében, mint Mauritánia vagy Mali.

Mauritániában például egy orvosra 7000 beteg jut, ami 22-szerese a magyarországi átlagnak.

Ezek ismeretében nem meglepő, hogy ebben a térségben az átlagéletkor mindössze 50 és 60 év között alakul. Nyilvánvaló, hogy a helyzet azonnali beavatkozást tesz szükségessé az említett országokban és ezeknek a lépéseknek a megtételében a nemzetközi közösségnek is részt kell vállalnia. Az ENSZ Millenniumi Nyilatkozata éppen ezt a feladatot fogalmazta meg.

Természetesen a világ országai mellett nagy szerep jut a fejlesztési segélyekkel foglalkozó nem állami szereplőknek és az egyéni adományozóknak is. A 2016-os Budapest-Bamako Rally alkalmával ismét lehetőség adódik, hogy a résztvevők szervezetten és közvetlenül a megfelelő helyekre, a leginkább rászoruló egészségügyi intézményekhez juttathassák el felajánlásaikat.

Oktatási Intézmények

Az egészségügyi rendszer problémái mellett nem szabad megfeledkezni az afrikai országok oktatási rendszereit érintő kihívásokról sem. Az anyagi és humán erőforrások hiánya ezen a területen komoly nehézségeket okoz. Kevés a szakképzett oktató és a tanításra alkalmas hely.

Az iskolának használt, mindenféle komfortot nélkülöző épületek sok esetben egyáltalán nem alkalmasak sem a tanításra, sem a tanulásra. Nincsenek padok, székek, táblák, de sok esetben áram és ivóvíz sem áll rendelkezésre. A diákok pedig csak nagy nehézségek árán juthatnak tanszerekhez. Egy füzet vagy egy toll igazi kincsnek számít ezeken a helyeken.

Az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Célok második pontjának célja, hogy 2015-re a világon minden iskoláskorú gyermekre ingyenesen jusson alapfokú oktatáshoz! Az aláíró országok támogatásainak köszönhetően a helyzet némileg ugyan javult az ezredforduló óta, de segítségre még mindig nagy szükség van. Afrikai diákok százainak könnyítené meg a tanulmányait, ha iskolai felszerelésekhez jutnának.

Szociális Intézmények

A 2016-os Budapest-Bamako Rally humanitárius programjának harmadik kiemelt területe a szociális intézmények támogatása. Ezen belül is érdemes kiemelni az ápolást, gondozást nyújtó és a rehabilitációs intézményeket. A térségben jelentős azoknak a gyermekeknek és fiataloknak a száma, akiknek köszönhetően a közelmúltban lezajlott fegyveres konfliktusoknak köszönhetően elvesztették a családjukat vagy erőszaknak estek áldozatul. Ők árvaházakban vagy más gondozást nyújtó intézményekben kaphatnak, de leginkább csak kaphatnának segítségek. Sajnos ezekből az intézményekből nagyon kevés van és azok is nagyon rosszul felszereltek. Nekik van talán a legnagyobb szükségük a támogatók segítségére.

Amire igazán szükség van:

Számítógép, laptop: akár használt állapotút, de mindenképpen működő gépeket

Iskolai felszerelés: iskolapad, iskolatáska, füzet, toll, ceruza, ceruzahegyező, zsírkréta, színes ceruza, filctoll, papír, olló, cellux

Étel: búzaliszt; kristálycukor; só; konzerv, keksz, tartós és nem folyékony élelmiszer

Ruha (minden korosztálynak): póló, pulóver, nadrág, szoknya, kendő, baseballsapka (fiú, lány és felnőtt méretben) - tisztítva, lehetőség szerint korcsoport szerint zacskózva, csomagolva

Babakelengye: bébi-hordozó (kenguru), mosható pelenka, műanyag kiskád, műanyag és üveg cumisüveg, előke, babamérleg,

Cipő: műanyag papucs, szandál, zárt cipő

Higiéniai felszerelés: WC-papír, törölköző, fogkrém, fogkefe, körömcsipesz

Varrógép

Vasaló, vasalódeszka

Szemüveg: még használható állapotban lévő, mindenféle dioptriájú

Elemlámpa, hordozható rádió

Műanyag edények: tányér, pohár, tál, evőeszköz

Használt, de működőképes kártya-független mobiltelefon

FIGYELJ RÁ!

Ha gyógyszert hozol, írd rá angolul vagy franciául, mire használ és, hogy mi az ajánlott napi dózis! Gyógyszeradománynál ne hozz egy évnél rövidebb lejárati idővel rendelkező gyógyszert, mert az egészségügyi szabályzatok szigorúak lehetnek.

Ne feledjétek, a műanyag kanna és pillepalack szinte kincs vízhordáshoz, tároláshoz!

Bővebb információkért keresd az Magyar Afrika Társaságot,Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

FONTOS!

Gondoljatok rá, hogy a Rally végeztével, a járművek kipakolása után, illetve a szállodai szobában is rengeteg hasznos dolog maradhat, amire a célintézményeknek szüksége lehet! Ne hagyd ott a feleslegessé vált tisztálkodó-szereket, ruhaneműket, használati tárgyakat a szállodában. Ha eladod a járműved, a feleslegessé vált kocsiban maradt használati dolgokat, gumipókot, konyhaberendezést, tányérokat, pokrócokat, evőeszközt se hagyjátok ott a vevőnek (kivéve, ha azokat is megvette), hozzátok el inkább és mi megtaláljuk, hol van a legnagyobb szükség rá. Ne feledjétek, a műanyag kanna és pillepalack szinte kincs vízhordáshoz, tároláshoz!

KONTAKTSZEMÉLY:

Horváth Dorottya: mobil: +36 20 623 9440; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kérünk, hogy adományaitokat előzetes telefonos egyeztetés után az Egyesület irodájába hozzátok minden hétköznap 9-17h-ig:

Magyar Afrika Társaság

1023 Budapest, Rómer Flóris utca 55.

Fontos!!! A dobozokat NE lezárva hozzátok be! Mi átnézzük és készítünk róla rakományjegyzéket is. Természetesen arra is van mód, hogy nem kértek dobozt, hanem behozzátok az adományt, és együtt pakoljuk be és zárjuk le.

A folyamatosan frissülő információkért kérünk, iratkozz fel a www.ahu.hu oldalon az AHU hírlevelére!

Együtt tudunk nagyot tenni!

Gyakori kérdések

Mi az a Humanitárius Program?

Az Magyar Afrika Társaság által kijelölt három olyan célterület, amelyeknek igazán szüksége van a segélyre és fejlesztésre: a rally útvonalán szereplő országok (Marokkó, Mauritánia, Mali) iskoláiban, kórházaiban és egészségügyi intézményeiben kerülnek szétosztásra az összegyűjtött adományok.

Miért fontos?

A Budapest-Bamako Iroda szakmai partnereként azt vállaltuk, hogy felmérjük az általunk arra érdemesnek ítélt intézmények valódi igényeit, szükségleteit. Ez alapján állítjuk össze azt a listát, amelyet a futamon indulóknak adományozásra javaslunk, ami azért fontos, hogy valódi segítséget tudjunk nyújtani.

Mit érdemes adományként vinni?

Általánosságban elmondható, hogy iskolai felszereléseket, ruhákat (lehetőség szerint korosztályonként, tisztítva és becsomagolva), orvosi eszközöket, gyógyszereket, száraz élelmiszert, játékot. A bővebb lista fent olvasható.

Mit ne?

Plüssmaci; fél pár zokni; kinyúlt, kifakult, kötött ruhák; szakadt cipő; kifogyott toll; lejárt szavatosságú konzerv, szaloncukor; használhatatlan, törött eszközök stb. Fontosnak tartjuk, hogy hasznosan segítsünk, ne szedjünk össze mindenfélét otthonról, mondván, Afrikában jó lesz majd ...

Az AHU tud-e adóigazolást adni?

Igen, mint közhasznú egyesület, az AHU bocsáthat ki adománylevelet, támogatás mértéke ráfordításként az adóalapot csökkenti, tartós támogatás esetén további 20% adóalap csökkentő tételnek számít.

Beengedik a túra útvonalán található országokba a gyógyszert is?

Igen, de a félreértések elkerülése érdekében ne legyen fél éven belüli a lejárati határideje. Minden dobozra rá kell írni, mit tartalmaz.

Meddig érdemes gyűjteni az adományokat?

A rajt pillanatáig.

Mekkora egy doboz?

40x40x40 cm-es, érdemes így számolni.

A saját kocsimban is vihetek adományt?

Természetesen mindenki vihet magával is - lehetőség szerint - jól átgondolt ajándékot. Arra kérünk mindenkit, hogy ha egyéni adományozásban gondolkodik (tehát nem csak a hivatalos adományozási pontokon) azt ne autóból kidobálva; nem összecsomagolva, darabonként tegye, hanem átnyújtva.

Mi lesz a kamionban elhelyezett adományommal, ha esetleg a kocsim lerobban, és nem érek oda időben az átadásra?

Az adományod mindenképpen célba ér, efelől nyugodt lehetsz! Az idő szűke miatt azonban az adományozással várni nem tudunk, tartanunk kell nekünk is a menetrendet.

Mit tegyek, ha itt nem szerepel a kérdésem?

Hívd bátran a +36 20 623 9440-es számot vagy írj a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email cím valamelyikére!

Hogyan segíthetek?

Önkéntesség

Csatlakozz Te is csapatunkhoz! Afrikai, itthoni és orvosmissziós feladatokra egyaránt várjuk a jelentkezőket!

 
 

Online adományozás

Kérjük, támogasd a Magyar Afrika Társaság tevékenységeit anyagi felajánlással!

 
 

1%-os felajánlás

Kérjük, támogasd programjainkat adód 1%-ával!
Adószámunk: 18126123-1-41

6
Ország
19
Misszió
51
Orvos
35000
Beteg

Támogasd programjainkat