Az AHU az elmúlt másfél évben öt sikeres orvosi missziót küldött a háború sújtotta Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén található kiwanjai menekülttáborba és a környező falvakba, melyek során tizennégy magyar orvos közel 15 ezer embernek nyújtott orvosi ellátást, akik korábban soha semmilyen kezelésben nem részesülhettek.
Az AHU soron következő, VI. missziója Maliba, a világ egyik legszegényebb országába indul, ahol rengeteg a rászoruló, nincstelen, beteg ember. A misszió 2010 júniusában indul Mamaribougouba, mely egy 6 000 főt számláló település a fővárostól, Bamakótól 15 km-re található. A faluban nincs tiszta víz, sem áram, az emberek a kutak fertőzött vizét fogyasztják. A falusiak számára az orvosi ellátás megfizethetetlen.
A misszió tervezett időtartama négy hét, melynek során két orvos, Dr. Jakkel Anna kecskeméti háziorvos - aki az V. kongói misszióban is részt vett - és Dr. Kis Imre tokaji háziorvos nyújtanak orvosi ellátást a mali embereknek, valamint egy székesfehérvári önkéntes, Keresztes Éva francia tolmácsként segíti a missziót. A misszió tagjai nem csak szakmai tudásukkal, hanem adományok gyűjtésével (élelmiszer, ruházat, orvosi eszközök, tanszer, stb.) is hozzájárulnak a misszió sikeréhez.
Az Afrikai - Magyar Egyesület koordinátora, dr. Mihálffy Balázs több mint két hónapja készíti elő a missziót a helyszínen. Kollégánk március óta ismerkedik a helyi körülményekkel, az ottani közösségekkel annak érdekében, hogy a VI. misszió - akárcsak az eddigiek - a lehető legsikeresebb legyen.
Az AHU az orvosok indulása előtt egy adományokkal megpakolt kisbuszt is eljuttat Maliba, ily módon számos olyan eszközt, tanszert, ruházatot, játékokat, élelmiszert, orvosi műszert vihetünk a misszió helyszínére, amelyben az ott élők hiányt szenvednek, és amiknek a repülőgéppel történő szállítása nem lenne megoldható.
Az Afrikai - Magyar Egyesület további missziókat tervez, mivel állandó orvosi ellátást kíván biztosítani Maliban, ezért folyamatosan várjuk a misszió iránt érdeklődők jelentkezését. Bővebb információt az egyesület weboldalán a www.ahu.hu weboldalon, illetve Kiss Virágtól a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen kaphatnak.
Reméljük, az első mali misszió során ismét TUDUNK NAGYOT TENNI!
Kiss Virág, Szűcs Anna - AHU
http://www.harmonet.hu/psziche/54769-orvosi-misszio-afrikaban-segits-te-is!.html