Szabadságot vettek ki a misszió tagjai

Szörnyű állapotokkal, elképesztő szegénységgel találkoztak a magyar orvosok Maliban. Segíteni mentek, fizettség nélkül. Sőt: szabadságot vettek ki munkahelyükön, hogy utazhassanak.
Az első magyar orvoscsoport idén januárban a BudapestBamako Rali humanitárius partnereként kísérte a versenyzőket. Maliba érve a világ egyik legszegényebb országában találták magukat, ott, ahol az orvosi ellátás is csak nehezen érhető el a hétköznapi emberek számára. Az Afrikai- Magyar Egyesület tagjai tőlük hallottak az ország egészségügyének állapotáról, és azonnal megfogalmazódott az ötlet, ha eddigi öt kongói orvosi missziójuk - a kiwanjai menekülttáborban 15000 beteget láttak el - sikeres volt, miért is ne indíthatná az egyesület hatodik misszióját Maliba.

HOTEL HELYETT CSECSEMŐOTTHON

Május 23-án az Afrikai- Magyar Egyesület két munkatársa az adományokkal és az önkéntes orvosok felszereléseinek egy részével megpakolt kisbusszal indult útnak. 7464 kilométeren át, néhol 60 fokos hőségben vezetve napi 10-14 órát, kilenc nap alatt értek Bamakóba, Mali fővárosába. Abban a Niaber csecsemőotthonban szálltak meg, amelyet évek óta támogat az egyesület.
A június 10-jén Bamakóba érkező orvosok azonnal munkába álltak: hetente hat munkanapot vállaltak három helyszínen. A hatezer lelket számláló falucskában, Mamaribougouban, egy fővárosi, valamint egy Bamakó külvárosában lévő orvosi rendelőben. Ottani munkájuk első napján csak azért nem érte őket meglepetés, mert kongói misszióik során már talákoztak azokkal a betegségekkel, amelyekkel Maliban is felkeresték őket felnőttek, gyerekek, idősek, aggódó szülők kicsiny csecsemőikkel. Leggyakrabban maláriát, férges megbetegedéseket, hát- és derékfájást, gyomorpanaszokat kellett kezelniük.
Elvétve ugyan, de találkoztak leprás beteggel, AIDS-fertőzöttel is.

Névjegyek

Dr. Jakkel Anna kecskeméti háziorvos idén másodszor járt Afrikában önkéntesként. A doktornő két felnőtt gyermeke már külön utakon jár, ezért úgy döntött, amíg teheti, utazgat, világot lát. Azzal pedig, hogy világjárása közben hivatását is gyakorolhatja, igazán kerek lett a történet.
Dr. Kis Imre tokaji gyermekgyógyász hét gyermek boldog édesapja. Amennyire a nagy család, az orvosi teendők, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat térségvezetői teendői engedik, szabadidejében kórusban énekel.
Keresztes Éva kétgyermekes családanya.
Székesfehérváron él családjával, évek óta Afrika szerelmese.
Hosszabb ideje támogat egy árva kislányt az Afrikai Magyar Egyesületen keresztül: vele májusban az árvaházban végre személyesen is találkozhatott.

40 GYEREKES APÁK

Az AIDS nem véletlenül az afrikai egészségügy egyik legnagyobb problémája. Bár a szűrés, csakúgy, mint a védőoltások, ingyenes, az afrikaiak sajátságos gondolkodásmódja szerint amiről nem tudnak, az nincs. így aztán egyszerűen nem járnak el a szűrésre. Az AIDS terjedésének a vallási szokások és a helyi hagyományok sem szabnak gátat, sőt. A mali férfiaknak az iszlám vallás négy feleséget engedélyez, gyermekeik száma pedig férfiúi dicsőségüket tükrözi.
Ennélfogva nem ritka jelenség a 30-40 gyerekes apa. Az asszonyok jellemzően 20 éves korukra már három gyereket nevelnek, 40 éves korukra 8-10 csemete szaladgál a ház körül. Mivel tradicionálisan a hátukon cipelik legkisebb gyermekeiket, miközben fejükön hatalmas csomagokat egyensúlyoznak, vagy éppen hajlott háttal mosnak, a hát- és derékfájás diagnosztizálásához jóformán nem is nagyon kell orvosi végzettség.

DOGONOK ES TELEMEK FÖLDJÉN

A magyar csapat heti egy szabadnapját igyekezett Bamako felfedezésére fordítani. Vasárnaponként a 40 fokban bepattantak kisbuszukba, amellyel eljutottak a bamakói és a mali nemzeti múzemba is, az árvaház vezetője, Bibi asszony pedig elvitte őket a világhírű mali énekesnő, Oumou Sangare koncertjére. Az Afrikai Magyar Egyesület külön meglepetéssel készült számukra: kétnapos kirándulásra vitte őket a világörökség részévé nyilvánított Dogonföldre. E valóságos mesebirodalom lakóit, a dogonokat a Szíriusz gyermekeinek is nevezik meglepően pontos csillagászati ismereteik miatt: több száz éves rajzaik arról tanúskodnak, nagyon jól ismerték a Szíriusz keringésének pályáját. A Bandiagara-fennsík sziklái őrzik a dogonok és elődeik, a telemek által épített kis épületeket.

VISSZA MALIBA? BÁRMIKOR!

A mali misszió egy hónapja hihetetlen gyorsasággal elröppent. A magyar orvosok több mint 1700 beteget láttak el, örültek, ha páciensük gyógyultan mondott köszönetet nekik, elkeseredtek, ha tehetetlennek érezték magukat, dühösek voltak, amikor azt látták, a helyiek egyáltalán nem akarnak segíteni magukon. Mindezzel együtt a csoport tagjai egytől egyig azt állítják: egy percig sem gondolkodnának, ha újra Maliba hívnák őket. Bármikor visszamennének. Amire talán a közeljövőben sor kerül, ugyanis az Afrikai- Magyar Egyesület már tervezi újabb afrikai misszióját. Az indulás időpontja már csak attól függ, jelentkezik-e elegendő önkéntes awww.ahu.huweboldalon, és lesz-e elég pénz, aminek zöme magánemberek adakozásaiból és adományokból származik.

"Izre jobb, mint illatra"

Maliban az emberek este, amikor enyhül a hőség, kiülnek kunyhóik elé vagy az út mellé, és kondérjaikban megfőzik vacsorájukat: különböző növényekből készült szószokkal, öntetekkel ízesített rizst. Ha elkészül az étel, körbeülik a kondért, és a család kézzel lát neki a vacsorának. Csakis a jobbal, mert a bal egész másra való...
Az önkéntesek már puszta elővigyázatosságból sem kóstolhatták meg a nem feltétlenül rossz, inkább szokatlan ízeket. Ám az árvaház kis lakóinak meghívását nem utasíthatták vissza. Amikor meglátták az ételt, ami sóskával nyakon öntött rizshez hasonlított leginkább, egymásra néztek, majd lesz ami lesz alapon enni kezdtek - jobb kézzel. Amikor vendéglátóik megkérdezték, hogy ízlett az étel, csak annyit mondtak, az íze nem volt olyan rossz, mint az illata...

Forrás: Hölgyvilág, 2010-09-23