Tokajból most Madagaszkárba megy Kis Imre gyermekorvos, hogy gyerekeket gyógyítson.
TOKAJ. Nyáron Maliban dolgozott gyermekorvosként, kedden pedig Madagaszkárba indult Kis Imre tokaji háziorvos. Nyár elején írtunk róla: hiányolni fogják a doktort egy darabig kis betegei Tokajban, mert egy afrikai misszió tagjaként Maliba utazik, olyan helyre, ahol igencsak kezdetleges az egészségügyi ellátás. Mesélte akkor, hogy hét gyermeke közül orvostanhallgató lánya "ültette a bogarat a fülébe", ő akart Afrikába menni dolgozni, de lebeszélte róla: elég lesz az egyetem után. Aztán ment ő. Soha korábban nem csinált ilyet, ezért is meglepett bennünket a hír, hogy újra útra kel.
- Úgy látszik, ez az év erről szól - jegyezte meg nevetve, amikor az utazás előtt megkerestük. - Megszerettem Afrikát, és nem tudtam ellenállni az újabb lehetőségnek. Madagaszkár mindig is vonzott...

Egy hónapig

Maliban egy árvaházban dolgozott, Madagaszkáron pedig a fővárostól 150 kilométerre egy iskolát támogatnak majd, az iskolaigazgatóval tartják a kapcsolatot. Az előzetes tervek szerint a kórház és a környező falvak is hozzájuk fognak tartozni, feladatuk az lesz, hogy megszervezzék a terület orvosi ellátását. Most más csapattal megy, mint nyáron, két másik orvossal, egy pedagógussal és két segítővel a misszió, az Afrikai Magyar Egyesület (AHU) részéről. Akárcsak Maliban, most is egy hónapig lesz kinn, december 8-án érkezik haza Tokajba.
- Ugyanúgy nem tudok semmit a részletekről, mint akkor - meséli. - Talán lesz légkondi, és fürdési lehetőség is, nem úgy, mint Maliban. A klíma is kedvezőbbnek ígérkezik, hiszen 1000-1200 méter magasan leszünk, és az óceán közelsége is enyhíthet a nagy forróságon.
Kis Imre mondja, hasonló egészségügyi viszonyokra számít: vagyis nagyon rosszra. A feladat mégis ugyanaz, mint itthon, beteg gyerekeket kell gyógyítani. A terápia is hasonló...

Lepra, kanyaró...

- Sok olyan betegséggel találkoztam, amellyel hosszú pályafutásom alatt soha - emlékszik a Maliban töltött időre. Malária, lepra, kanyaró, szamárköhögés. Mindenféle trópusi betegségek, és minden, ami a higiénia, az ápoltság hiányából fakad. A legmegdöbbentőbb pedig a halál volt: két gyermeket nem tudtak megmenteni.
Kérdeztük, hogy viseli a család, hogy már másodszor utazik ennyire messzire. "Kitörő örömmel" - viccelődik, majd hozzáfűzi, az internet korában minden nap tudják tartani a kapcsolatot, így az itthon maradottak is megélik ugyanazt a kalandot, mint ő maga.
Végezetül megígéri, most is, akárcsak nyáron, kintről is beszámol majd élményeiről, így mi is közvetíthetjük azokat olvasóinknak. ÉM-HM

A TÉNYEK

Az Afrikai Magyar Egyesület Az Afrikai- Magyar Egyesület önállóan, illetve magánszemélyek közreműködésével már több éve támogat afrikai beteg gyermekeket, árvákat - tudtuk meg még a nyáron Kasza Krisztától, aki az egyesület kommunikációjáért felel. Önkéntes orvosaik több sikeres orvosi missziót teljesítettek az elmúlt években.

Hasonló egészségügyi viszonyokra számítok: vagyis nagyon rosszra. KIS IMRE

2010.11.10.
Észak-Magyarország

 

2010-11-10-Eszak-Magyarorszag