4 o borok utja KAPOTT blikk cikkBudapest - Az afrikai szafarik után igazi felüdülés lesz Balogh Sándornak, az Afrikai-Magyar Egyesület vezetőjének a hazánk neves borvidékeit felfedező Magyar Borok útja Rallye, amely idén augusztus 24-én startol.

Az elnök – aki várhatóan idén is részt vesz a három napos rendezvényen – szerint hiába vannak jó és ismert dél-afrikai borok, a hazai borokat semmi sem pótolhatja.

– Nagyon finomak és ez az esemény igazán jó alkalom arra, hogy  a kisebb pincészetekhez is eljussunk – mondta a Blikknek Balogh, aki tavaly versenyzőként nagyon élvezte a rendezvényt. – A középmezőnyben végeztünk, de egyáltalán nem a győzelem volt a fontos, hanem a részvétel. Fantasztikus tájakat és embereket ismerhettünk meg – tette hozzá a vezető, aki az egyesület elnökeként sokat utazik, hiszen a rászorulóknak összegyűjtött tárgyakat személyesen viszik el. Eddig 8 országba összesen 50 tonna adományt szállítottak, 350 gyereken segítettek, ötmillió kilométert tett meg az egyesület 55 tagja.

J. Zs.

Forrás: blikk.hu

 

 blikk