Balogh Sándor az AHU elnöke hivatalos látogatáson vett részt Líbiában, ahol beszédet mondott a líbiai forradalom 3. évfordulójára rendezett ünnepségen.

Egy ünnep margójára...

Líbiában vagyok. Életemben először, habár már többször is meghívtak. Most azonban el is fogadtam az invitálást – nem a Dzsamahirija, hanem az új Líbia Magyarországra akkreditált nagykövetének javaslatára - hiszen ünnepel Líbia: pont 3 éve szabadult meg a 42 éven át uralkodó, a Sátánnak nevezett Kadhafitól.
Először járok Tripoliban. Pedig 2010-ben magától Kadhafitól kaptam meghívást! A diktátor ugyanis konferenciát szervezett Tripoliba, azzal a céllal, hogy maga köré gyűjtse széles e világ összes, Afrikával foglalkozó civil szervezeteinek vezetőit. Nem utaztam el, pedig abban az évben még Schmitt Pál is elfogadta a Nagyvezír meghívását, és számos európai állam vezetőjével együtt részt vett a líbiai fővárosban tartott EU - Afrika Summiton.
Az önmagát ereje teljében érző Vezér akkortájt zsarolta meg az Uniót : ha nem kap 5 milliárd dollárt a menekültkérdés kezelésére, nem játssza tovább Európa afrikai csendőrét, és ráereszti a Líbiában visszatartott emigránsokat az Öreg Kontinensre.
Lehet, hogy épp ez a zsarolás volt az utolsó csepp a pohárban! Hiszen az európai vezetők vendégül látása, a Berlusconinak küldött ungabunga-lányok sem voltak elegendők ahhoz, hogy az ominózus konferencián résztvevők néhány hónapra rá ne forduljanak Moammer - "Allah után az első" - barátjuk ellen. Sőt a nyugati hadigépezet légifölényével térdre kényszerítették a Sátánt, aki minden utazására magával cipelte beduin luxussátrát, aki a saját születésnapját is a ponyva alatt ünnepelte egy római parkban, ám a sátrazása Amerikában kiverte a biztosítékot.
Kadhafi ugyanis 2009 szeptemberében a New York-i Central Parkban tervezte – szokásához híven – a beduin luxuslakóhely felállítását, ám a hatóságok biztonsági okokból ezt nem engedték. A Nagy Almától nem messze levő Englewood volt a B-terv, de az ott élők felháborodása miatt- a településen olyan családok is élnek, amelyek hozzátartozói az 1988-as Lockerbie-merényletben vesztették életüket - ez a "kempingezés" sem jött össze, ahogyan végül a bedfordi sem, az olajban fürdő, s egyre konszolidáltabb Kadhafiból nem kért már Amerika sem.
Kadhafi tripoli palotakomplexumát háromkörös védelmi rendszerrel vette körül, alagutakkal kötötte össze a város több pontja felé, hogy golfkocsin tudjon titokban menekülni veszély esetén. Ám egy másik alagútban mégis megtalálták a felkelők, és végül pontosan olyan megalázó módon végeztek vele, ahogyan ő bánt a népével. Líbiai bennfenntesek szerint azonosneműek között tucatnyi szexuális aktust, kínzást élt át a Sátán, mielőtt kilehelte lelkét. Kivégezték, csak úgy, mint 1989-ben Ceausescut, aki ugyancsak mit sem értett az őt körülvevő világból.

Libya Free !

Ezt hirdeti most minden az ünnepen: amerre csak nézek, zászlóerdők -
-autókon, házakon, embereken! Líbia új nemzeti színei ragyognak mindenütt: esernyőn, pólón, sálon, kalapon, lufin.
"Tűzijáték" éjjel-nappal, nem szoktam hozzá a fegyverropogáshoz, olykor összerezzenek, de a kísérőm megnyugtat. Ez csak kínai tűzijáték – mondja, de később azt is megtudom, a tömegből többen, örömmámorban úszva, nem ritkán a levegőbe lőnek Kalasnyikovval.
Reménykedem, hogy a mámor idővel enyhül, de nem annyira, hogy a milíciák emberi célpontra irányítsák fegyverüket. Mert fegyver van bőven Líbiában, kísérőm szerint 40 millió van közkézen, tehát minden líbiai felnőttre több mint 10 jut! A biztonság épp ezért alapvető, mint a kőolaj is. Líbia egy főre eső olajtartaléka ugyanis jóval nagyobb, mint Szaud-Arábiáé! A olaj-pénzcsap forgatógombjáért a világban és Líbiában is számtalan versenyző szállt harcba, és ehhez a csaphoz való ragaszkodás lett a Vezér veszte. Ma már mások tekergetik azt a bizonyos csapot, habár egyesek szerint a mostani hatalmasok is rosszul. Ahogyan Hofi Géza mondta: "A korrupció az, amiből mi kimaradunk".
Ez a helyzet ugyanis most Líbiában, valaki mindig reklamál, valaki mindig kimarad. Jelenleg 20ezer fegyveres tartja blokád alatt az olajkutakat, igazságosabb elosztást követelve az olajdollárokból.

Libya Free!

Közben, pedig mindenki és most már minden szabad: szabad vállalkozni, szabad utazni, szabad fegyvert tartani. A szabadság mámora uralja az országot, szabad szemben autózni a forgalommal és persze szabad a szabályokra fittyet hányni, szabad az utcákat feldíszíteni – egyszóval szabad a vásár és szabad a préda!
Líbiában ma mindent szabad, és semmi sem kötelező! Az emberek pedig, mint a gyerekek, mintha beszabadulnának a földkerekség legnagyobb játékboltjába szülői felügyelet és anyagi korlátok nélkül! Ami talán érthető is a mostani helyzetben, hisz nem az a baj, hogy szeretünk vagy utálunk valamit, hanem az, ha bármelyik kötelező.
Mondják, hogy 30 év tapasztalatot, csak 30 év alatt lehet megszerezni. Meg azt is, hogy a tapasztalat a legdrágább dolog a földön. Magyarországnak is van még 5 éve, hogy megszerezze azt a 30 év tapasztalatot a rendszerváltás után.
Líbiának még van 27!
Remélem, hogy Líbia költséghatékonyabban kerül majd a "Tapasztalat" birtokába, s kívánom is ezt tiszta szívemből Líbia vendégszerető népének!

Insh'Allah!