A mai délután igazi afrikai hangulatú sportnapon vettünk részt a délutáni 50°C (nem elírás!) hőségben a Niger partja melletti kapu nélküli, vörös talajú focipályának kinevezett mezőn. A kapukat betondarabokból, az oldalszéleket a szurkolók sorfalából állították fel a résztvevők.

Kiosztottuk a Magyar Labdarúgó Szövetségtől (MLSZ) kapott szóró ajándékokat: a „Hajrá magyarok!" feliratú tapsolókat, lufikat és Morris Andreát szinte letaposták a piros-fehér-zöld színű testfestékért, amikor mindenki homlokára húzni kezdett egy kis csíkot (sajnos többszáz homlokra nem lett elegendő a festék). A nap fénypontjaként átadtuk az iskolának illetve a tanárok által kiválasztott csapatoknak az MLSZ-től kapott, két csapatra való piros és fehér válogatott mezeket valamint focilabdákat. Boldogan fényképezkedtek a csapatok, majd megkezdődtek a ragadók: először az alsó tagozatok-hatodik, majd a hetedik-nyolcadik-kilencedik vegyes csapat játszott egymás ellen. Megható volt látni, ahogy a kapusok, akiknek nem jutott mez, büszkén feszítettek rongyos kertészkesztyűikkel a képen, illetve hogy milyen öntudattal viselték a sokszor térdig és könyök alá érő mezet a játékosok. Ezt követte a vérre menő küzdelem, amelyben sem egymást, sem a tanárok által lelkesed buzdított, énekelő, táncoló, doboló, kántáló szurkolócsapatokat nem kímélték. A lábak által felvert vörös porból sokszor a labdával együtt röpültek a széttaposott műanyag szandálok, fűző nélküli, évekkel ezelőtt valaki által már kiszuperált sportcipők, vietnámi papucsok. A lelkes játékosok a játék hevében sokszor nem is vették észe, hogy fél lábukról eltűnt a lábbeli és csak akkor kezdték el keresgélni, ha jó messzire sikerült elrúgni a labdát és idő tellett, amíg visszahozták.
Hogy a kislányok se unatkozzanak, számukra ugrókötél került elő a bőröndből. Azonnal hatalmas kör keletkezett és megindult a „ki tud többet ugrani hiba nélkül" verseny. És hogy ekkor is tanuljanak valamit, angolul kezdtek el számolni, igaz, húsz után már nagyon elvékonyult a számolók hangja. De mint Afrikában minden játék, egy idő után ez is veszekedéssé kezdett el fajulni, melyet futóversennyel oldott meg Morris Andrea: a csivitelő, kiabáló, folyamatosan zsongó gyerekhadat egy tömbkerülő versenyre vitte.
A sportnap a nagyok döntetlenre végződő meccsének tizenegyes rúgásaival ért véget. Nem tudni, hogy a csapatok tanárai vagy a gyerekek maguk örültek-e jobban a kivédett vagy éppen berúgott góloknak. Együtt őrjöngtek ugyanis a pálya közepén minden egyes tizenegyes rúgás után, ugyanolyan féktelen örömmel. Máig nem értjük, hogy a játékosok vagy akár a szurkolók, hogyan láttak bármit is a pihenőre alábukó nap által megvilágított, mindent elfedő vörös porban.
Ja igen: a nap eredménye: vörösök-fehérek: 1-1.