DSCF0001kuh

Az új bamakói gyermektámogatás friss, helyszíni tapasztalatairól mesélt a program kidolgozásában résztvevő Szabó Györgyi, Gyurácz Andrea és Morris Andrea. Van olyan család, ahol négy vak gyermek van, máshol pedig két süketnéma.


Az Afrikai-Magyar Egyesület adományokat vitt Bamakóba – jórészt élelmiszert, de például plüssjátékokat is –, de a fő cél a támogatott családok és iskolák meglátogatása volt. A háromfős delegáció családról családra járt, s a hamarosan induló tandíjtámogatási, valamint az iskolaépítési programot készítették elő.
Óriási a zsúfoltság, egy negyven négyzetméteres teremben 50-60 gyerek tanul, mindez az afrikai melegben. „Az ilyen kisebb humanitárius ötletek könnyen menedzselhetők, s hamar kap eredményt az ember" – mondta Morris Andrea, aki ott volt Bamakóban. Az afrikai szegénységről elmondta, hogy az már szerencsés családnak számított, ahol fánk is került az asztalra. De jelezte: a tiszta víz és a szemétszállítás helyzete is aggasztó. „Találkoztunk olyan kislánnyal, akinek nyílt lábtörése volt, de nem vitték el orvoshoz. Nekünk kellett megmentenünk azzal, hogy bevállaltuk az ellátási költségeket" – tette hozzá Morris Andrea.
Gyurácz Andrea képek vetítése mellett arról beszélt, hogy minden családnál interjúkat készítettek. Itthon végiggondolták, mit kérdeznek majd, s a válaszokból született meg minden támogatandó gyerekről egy fényképes információs anyag, amely alapján választani lehet. „Gyerek, gyerek, gyerek" – jellemezte a Maliban tapasztalt zsúfoltságot Gyurácz Andrea.
Az iskolát ötszáz forintos téglajegyekkel, egy gyermek taníttatását pedig havi 3000 forinttal bárki támogathatja. További információk az AHU honlapján.

 

 

DSCF0004kuh

 

DSCF0011kuh

 

DSCF0016kuh

 

DSCF0013kuh

 

DSCF0018kuh