DSC 0520 resizeMeghívást kaptunk az EFOTT-ra, azaz az év legnagyobb egyetemista találkozójára, hogy megismertessük a fiatalokkal az afrikai kontinenst és az AHU ott végzett tevékenységét. Így az előző hét folyamán, július 13-tól 16-ig a fesztivál Civil részlegén vártuk különböző programokkal az érdeklődőket.

Az EFOTT-os hetünk nagyon izgalmasan kezdődött, szerdán több afrikai fellépő színesítette a műsort. Nagy sikerű kerekasztal beszélgetést tartott Bebe, Kembe Sorel, Morimo és Gaby arról, hogy milyen afrikai származásúként Magyarországon élni. A Serengeti Troupe és a kameruni táncosok pedig közös műsorral teremtettek fergeteges hangulatot és perdítették táncra az egész közönséget.

Emellett minden nap megtalálhatóak voltunk a Civil sátorban lévő standunknál is, ahol az odalátogatók felmérhették tudásukat Afrikáról és jelentkezhettek önkéntesnek Társaságunkhoz. Szerencsére sok érdeklődő akadt, akikkel a jövőben fel tudjuk majd venni a kapcsolatot.

Az idő változékonysága miatt, szombati programunkat, a BLS (Alapszintű újraélesztés) oktatást sajnos el kellett halasztanunk, de ennek ellenére is nagyon sok élménnyel és tapasztalattal lettünk gazdagabbak, s reméljük, látogatóink is!

Köszönjük az EFOTT szervezőinek, hogy lehetőséget adtak és bemutathattuk a Magyar Afrika Társaságot!

IMG 20160713 WA0002jo

20160713 183738jo

DSC 0584

KingaEFOTTkislany

EFOTT kviz jatek

DSC 0553 resize

DSC 0524