14445363 1608455556113729 722523143 nAz AHU 10 programsorozat soron következő eseménye múlt hét pénteken került megrendezésre a Bálint Házban. Az érdeklődők egy filmvetítéssel egybekötött kerekasztal beszélgetésen vehettek részt, amelynek témája a gyermekkatonáság és gyermekanyaság jelensége és az ebben a problémában érintettek helyzete volt, különös tekintettel Ugandára.

A program keretében a résztvevők Jaksity Kata dokumentumfilmjét tekinthették meg, majd ezt követően a témáról kerekasztal beszélgetést tartott Jaksity Kata, Balogh Sándor, az AHU elnöke, Kembe Sorel, az AHU szóvivője és Könczöl Zsófia önkéntes. A beszélgetés során számos témát érintettek például, hogy mik az ugandai konfliktus történelmi gyökerei, hogy mi vezet ahhoz, hogy valakiből gyermekkatona vagy gyermekanya váljon és hogy egyáltalán mik a jelenség fogalmi keretei. Megvitatták továbbá a jelenlegi helyzetet, a nagyhatalmak szerepét a probléma kialakulásában és kezelésében, végezetül pedig a hallgatóságnak nyílt alkalma kérdések felvetésére és az elhangzottakkal kapcsolatban saját véleményük, esetleg tapasztalatuk megosztására. Az est zárásaként, a program hivatalos részének végeztével lehetőség nyílt rá, hogy a résztvevők kötetlenül beszélgessenek egymással, valamint az előadókkal.

14409224 1608452706114014 752452917 n

14445363 1608455556113729 722523143 n

14429459 1608455569447061 413704080 n

14397891 1608455606113724 1240430963 n