A szervezők az alkalomra több mint 70, Kongóhoz kapcsolódó személynek küldtek személyre szóló meghívót. A meghívottak között a Budapesten élő kongói diaszpóra képviselői és a kongói vonatkozású magyarok (elméleti és gyakorlati Kongó-kutatók különböző tudományterületekről; vállalkozók; segélyszervezeti munkatársak; önkéntesek stb.) mellett az AHU kelet-kongói „Háború Gyermekei Segélyakció" keretében önkéntesként dolgozó 13 orvosnő és 1 orvos is szerepelt.
A rendezvény, amelyet Szilasi Ildikó (AHU), Kongó-kutató koordinált, 1 perces néma megemlékezéssel kezdődött a július 3-án bekövetkezett kelet-kongói robbanásos baleset áldozatairól. Az est első részében Kiss Virág előadásában az AHU kelet-kongói missziójáról, majd Tóth Márton prezentációjában az Afrikáért Alapítvány munkásságáról beszélt a közel 30 résztvevőnek. A két kiemelt előadás után, az est második részében minden egyes résztvevő bemutatkozhatott. Balogh Sándor, az AHU elnöke, a Kongói Demokratikus Köztársaság jelölt tiszteletbeli konzulja külön üdvözölte a kezdeményezést és kifejezte örömét, hogy az érintettek szép számban elfogadták a meghívást.
A találkozón az egybegyűltek elhatározták, hogy a jövőbeni kapcsolattartást és információcserét megkönnyítendő, egy kongói levelezőlistát hoznak létre. Sőt, egy bizonyos rendszerességgel megrendezendő „Kongó-Klub" életre hívását is kilátásba helyezték.
Az est hosszan tartó csevegésbe és élménymegosztásba torkollott. A megjelenteket Simon, a kongói szakács remekei is marasztalták: a maniókaliszt helyett búzadarából készült puliszka-szerű fufut, a mogyorószószos csirkét, a manióka leveléből készült zöld szószt, a pondut, a pálmaolajas babot és a szardíniás fumbwát előszerettél fogyasztották az egybegyűltek.
Köszönjük minden kedves résztvevőnek a megjelenést. A Kongó-Klubhoz vagy a levelezőlistához csatlakozni vágyók szándékukat az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen jelezhetik Szilasi Ildikó Hermina kapcsolattartónak.
http://www.ahu.hu/index.php/galeria?func=viewcategory&catid=62
Írta: Szilasi Ildikó – AHU