Az Afrikai-Magyar Egyesület e-mail címére naponta több tucat levél érkezik, a legkülönfélébb kérésekkel. Szedresi Anna levele azonban különleges. Akárcsak maga a levélíró. Most persze írhatnánk azt, hogy a levél, megindító, megrázó, gondolatébresztő. De ezek a szavak nem fejezik ki a lényeget. Azt, hogy ki is valójában Anna, aki levelet írt nekünk. Kérem, kérjük, olvassák el. Mindenkinek, mindenkihez szól.

Tisztelt Afrikai Magyar Egyesület!

Azért fordulok Önökhöz, mert segítséget szeretnék kérni. Ahhoz, hogy Önök megértsék a problémámat, néhány szót kell írnom magamról. Huszonnyolc éves vagyok, Tatabányán élek szüleimmel. 2009-ben diplomáztam az ELTE történelem szakán. Jelenleg a Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom megyei szervezeténél dolgozom önkéntesként adminisztrációs munkakörben.

Koraszülött voltam, ezért nem sokkal születésem után inkubátorba kerültem, és az inkubátorban a nem megfelelő oxigénadagolás következményeként mindkét szememre megvakultam. A mozgásommal is komoly problémáim voltak, kétséges volt, hogy egyáltalán meg fogok-e tudni tanulni járni,  de hároméves koromban megtörtént a csoda: felálltam, és elindultam egyedül, igaz, nagyon bizonytalan lépésekkel. Négy és fél évesen tudtuk meg, hogy a hallásommal is probléma van, ezért a vizsgálatokat követően mindkét fülemre kaptam hallókészüléket. Középiskolás koromban az is kiderült, hogy mozgáskoordinációs problémám van, ami a rossz térbeli tájékozódásban, az irányok összekeverésében, egy minimális egyensúlyzavarban nyilvánul meg, aminek következtében utcán csak kísérővel közlekedhetek.

2010. nyarán teljesen megváltozott az életem, amikor elolvastam Corinne Hofmann Afrikáról szóló könyvsorozatát (Afrikai Szeretők, Búcsú Afrikától, Visszatérés Afrikába). Nagyon megrázott, amikor a svájci írónő arról írt, hogy milyen viszontagságos küzdelmet folytatott a maláriával, és csak rendkívüli akaraterejének köszönhette, hogy nem halt bele a betegségbe. Nagyon megdöbbentem, amikor arról olvastam, hogy több, mint egymilliárd ember él maláriaveszélyes területen, és kb. 1 millióan halnak meg évente maláriában, és a halálos áldozatok 90%-a afrikai kisgyerek. Nagyon sok tanulmányt olvastam a maláriáról és az emberiséget pusztító többi betegségekről, illetve Afrikáról, és Afrika problémáiról. Ezek olyan mély benyomást tettek rám, hogy úgy éreztem, minden teljesen átértékelődött bennem, más dolgok lettek számomra fontosak, és gyökeresen megváltozott az életem.

Már gyerekkorom óta érdekeltek a globális problémák, mindig is fogékony voltam az emberi jogok ügye iránt, és rendkívüli módon felháborodtam, ha arról értesültem, hogy jogtalanul megvádoltak, vagy igazságtalanul megaláztak valakit.

Afrika már kisgyerekkorom óta érdekelt, másodikos koromban kértem apukámat, hogy szerezzen nekem olyan könyvet, amelyben arról írnak, hogy hogyan élik mindennapjaikat az afrikai kisgyerekek. Sokkal később, amikor már nagylány voltam, és arról hallottam a rádióban, illetve a televízióban, hogy Afrikában éheznek a gyerekek, akkor nagyon sírtam, és ha arról hallok, hogy valahol a világban egy kisgyerek beteg, vagy meghal, akkor is könnyeimmel küszködöm.

Amikor a maláriáról szóló adatokat olvastam, az is azért rázott meg engem annyira, mert már gyerekkoromtól fogva egy megmagyarázhatatlan ok miatt mindig is nagyon szerettem a kisgyerekeket. Ha segíthettem valakinek, akkor fogalmam sincs, hogy miért de mindig határtalan örömet éreztem, és a mai napig úgy érzem, hogyha embereknek segíthetek, vagy valamilyen módon hozzájárulhatok ahhoz, hogy valakinek felderüljön az arca. Ilyenkor én semmihez sem hasonlítható,  földöntúli hatalmas örömet érzek. Valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt sajátomnak érzem az emberek örömeit, bánatait, és mások sikereinek úgy tudok örülni, mintha azok a saját sikereim lennének.

Egyik titkos álmom, hogy egyszer kórházat, kórházakat nyissak Afrikában, vagy a világ más olyan részein, ahol erre nagyon nagy szükség van. Az is csodálatos lenne, ha ezeken a helyeken nyithatnék fogyatékos emberek számára rehabilitációs központokat. Tisztában vagyok azzal, hogy ehhez rengeteg pénzre, nagyon sok ember segítségére, és egy társra lenne szükségem, aki elfogad az összes problémámmal együtt, és támogat terveim megvalósításában, és segít azt megoldani, hogy mindig legyenek körülöttem emberek, akik segítenek nekem azokban a dolgokban, amelyeket a látás-, és hallássérülésem miatt, illetve a mozgáskoordinációs problémáim miatt nem tudok elvégezni egyedül. Ehhez azonban hogy minél több olyan emberrel kellene megismerkednem, akiknek hasonló az érdeklődési területe, világszemlélete.

Egyik nagy példaképem Helen Keller, akit egy csodálatos embernek tartok, és nagyon nagy benyomást tett rám, amikor életéről olvastam. Néha úgy érzem, hogy nagyon nehéz pillanatokban ő üzen nekem a túlvilágról, amikor befészkeli magát a fejembe az a gondolat, hogy mindent lehet, csak akarni kell, és talán akkor is Helen Keller üzent, amikor olyan esemény történt velem, amely arra kényszerített, hogy a tétovázgatás helyett határozott döntést hozzak.

A múlt héten egy nemzetközi segélyszervezet honlapján találtam egy állásajánlatot. Kiborultam, mert olyan követelményeket támasztanak a jelöltekkel szemben, amiket a látás-, és hallássérülésem miatt soha nem fogok tudni teljesíteni. Jogosítványom például soha nem lesz, ezen kívül az sem megoldható, hogy én élőszóban tárgyaljak emberekkel angolul, vagy más idegen nyelveken. Alap és középszint között írok, olvasok, fordítok  angolul, és célom, hogy tökéletesítsem angol nyelvtudásomat, de azt már nem tudnám megoldani, hogy tárgyalni is tudjak, mert ha el is mondom a másik félnek, amit mondani akarok, egyáltalán nem biztos, hogy érteni fogom, a választ, mert a hallássérülésem miatt sokszor a saját anyanyelvem szavainak a megértése is komoly nehézségeket okoz.

Azzal kellett szembesülnöm, hogy engem ehhez a segélyszervezethez soha nem vennének fel, és elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy mi van akkor, ha a többi segélyszervezet is ilyen követelményeket állít fel leendő munkatársaival szemben, és nagyon szerencsétlennek éreztem magam. Azonban azt mondta bennem egy belső hang, hogyha csak sajnáltatod magad, és nem veszed kezedbe a dolgok irányítását, akkor szerencsétlen is fogsz maradni életed végéig, és soha nem jutsz egyről a kettőre. Lelki szemeim előtt megjelentek a maláriáról szóló adatok, és elképzeltem egy maláriás kisgyereket, ezen kívül megjelent képzeletemben egy nyomorék ember, akinek az arcáról mérhetetlen kétségbeesés sugárzott, mert kirakták az utcára, mert senki nem akart gondoskodni róla. Ekkor úgy éreztem, hogy én ezt a dolgot nem hagyhatom annyiban, és talán isteni sugallatnak köszönhetően, de megszületett bennem a döntés.

Úgy döntöttem, hogy nagyon szeretnék olyan emberekkel barátkozni, akiket érdekelnek a globális problémák, akiket érdekel Afrika helyzete, és a világ egészségügyi problémái, ezenkívül az emberi jogok ügye iránt is fogékonyak, és úgy érzik, hogy mindenképpen meg kell menteni ezt a bolygót, amelyen élünk. Úgy érzem, hogy minél több ilyen embert ismerek meg, annál közelebb jutok terveim megvalósításához, és talán a páromat is sikerül majd megtalálnom ezek között az emberek között. Nagyon szeretném megvalósítani a terveimet, mivel számomra nagyon fontos az Aids, a Tbc, és a malária elleni harc. Egyik legnagyobb álmom az, hogy egyszer eltűnjön a malária a Föld színéről, és határtalan öröm lenne számomra, hogyha ehhez valamilyen módon hozzá tudnék járulni. Az is nagyon fontos lenne számomra, ha javulna a fogyatékos emberek helyzete Afrikában, és más olyan térségekben, ahol a fogyatékossággal élők alapvető emberi jogait egyáltalán nem veszik figyelembe, sokszor még az élethez való jogukat is megkérdőjelezik.

Az Internet korában látszólag egyszerűnek tűnik emberek, közösségek keresése, ám ez mégsem olyan egyszerű, mivel a képernyőolvasó szoftver, amelyet használok, általában nem tudja jól kezelni a közösségi oldalakat. A képernyőolvasó szoftveremet úgy hívják, hogy Jaws for Windows, és Magyarországon ezt a szoftvert használják a látássérültek. A Jaws nem tudja jól kezelni az egyik legnépszerűbb közösségi oldalt, a Facebookot, ahol nagyon sok embert, közösséget lehetne megtalálni. Ez nemcsak a Facebookra vonatkozik, hanem az Iwiwre, a Twiterre, a Networkra, és más közösségi oldalakra is érvényes.  Ezért az emberekkel való ismerkedés nagy problémát jelent.

Arra szeretném kérni Önöket, hogy legyenek szívesek nekem segíteni abban, hogy találjak olyan személyeket, baráti társaságokat, akiket érdekelnek a globális problémák, szeretik Afrikát, érdekli őket Afrika helyzete, a világ egészségügyi problémái, fogékonyak az emberi jogok ügye iránt, és akik úgy érzik, hogy meg kell menteni ezt a világot, és sürgősen meg kellene változtatni a jelenlegi gazdasági, társadalmi rendszert. Arra szeretném kérni Önöket, hogy adjanak nekem tanácsot, hogy hol találhatok ilyen embereket, illetve legyenek szívesek nekem ajánlani olyan levelezőlistákat, fórumokat, ahol megismerkedhetek ilyen emberekkel. A levelezőlistákat könnyen tudom a Jawssal használni.

Mégegyszer elnézést kérek Önöktől az esetleges zavarásért.

Segítségüket előre is nagyon szépen köszönöm.

Várom mihamarabbi válaszukat.

Tisztelettel: Szedresi Anna

E-mailcímem: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Skypecímem: szanna1982