vadaskert_logo_copyFöldrészek és természeti kultúrák napjait rendezi sorban a kecskeméti Állat- és Növénykert… Vendégségbe hívja mintegy a távoli tájak természeti és kulturális „örökségét”, jelenét és jövőjét azzal, hogy „tematikus napokat” szervez. A júniusi hétvégén, mikor Afrika volt soron, több is történt annál, hogy kisebb csoportok, akik a játszókertben vagy a növénykert sétányain hűsöltek éppen, „bekalandoztak” egy-egy percre tigris-simogatni, puputevét paskolgatni, kígyót vagy skorpiót lesni. A vendégeket a park nyitott terében helyet foglaló színpadon afrikai zene és tánc is fogadta: az Afrobreakz dobosai és az Akassa tánc-csoport tradicionális afrikai ritmusokat követő szekciói próbálták „bemozgatni” – már-már sikerrel. Persze, az alföldi ember, főként ha kellően meleg van, nem kapkod akármiért…, de a több mint egyórás produkcióba többen is kívánkoztak a nézők táborából, vagy csak ritmikusan mocogtak, remélve a harmóniát…

Kecskemét, ha melege nem is éppen afrikai, késznek mutatkozott afrikaiasulni. A tánc, a djembe-szó és a dobosok szólói keveseket hagynak érintetlenül. A legközelebbi kecskeméti Afrikába már talán többek sereglenek – akik pedig ezt is kihagyták, méltán sajnálhatják…

/AgAfrobreakz/

Ide kattintva látogthatnak el a vadaspark weboldalára:  http://www.zookecskemet.hu/