Különleges élményben volt része annak, aki ellátogatott az egyiptomi látássérült zenészekből álló zenekar, az Al Nour Wal Amal (Fény és Remény) szeptember 13-i koncertjére. A Syma csarnokban megrendezett, nagy sikerű hangversenyen felcsendültek többek között Mozart, Hacsaturján, Haydn és Bartók ismert dallamai, de a fiatal lányokból álló zenekar egyiptomi zeneszerzők műveiből is szemezgetett.
A zenekar számára kifejlesztett speciális technikáknak köszönhetően a zenészek megtanultak kotta és –az egyébként nagyon fontos szerepet betöltő – karmesteri pálca vezénylete nélkül játszani. Az egyedülálló zenekarban jelenleg közel 40 lány játszik vonós-, fa- és rézfúvós, valamint ütőhangszeren. A különböző zenei képzettségű zenekari tagok braille-írású kottából először egyénileg tanulják meg a műveket, majd hetente kétszer közösen is gyakorolnak. A zenekar különlegessége, hogy kizárólag látássérült zenészekből áll, akik nyugati és keleti klasszikus zenét egyaránt játszanak.

al_nou_awar

Különleges élményben volt része annak, aki ellátogatott az egyiptomi látássérült zenészekből álló zenekar, az Al Nour Wal Amal (Fény és Remény) szeptember 13-i koncertjére. A Syma csarnokban megrendezett, nagy sikerű hangversenyen felcsendültek többek között Mozart, Hacsaturján, Haydn és Bartók ismert dallamai, de a fiatal lányokból álló zenekar egyiptomi zeneszerzők műveiből is szemezgetett.

A zenekar számára kifejlesztett speciális technikáknak köszönhetően a zenészek megtanultak kotta és – az egyébként nagyon fontos szerepet betöltő – karmesteri pálca vezénylete nélkül játszani. Az egyedülálló zenekarban jelenleg közel 40 lány játszik vonós-, fa- és rézfúvós, valamint ütőhangszeren. A különböző zenei képzettségű zenekari tagok braille-írású kottából először egyénileg tanulják meg a műveket, majd hetente kétszer közösen is gyakorolnak. A zenekar különlegessége, hogy kizárólag látássérült zenészekből áll, akik nyugati és keleti klasszikus zenét egyaránt játszanak.

A közép-európai turné magyarországi koncertjét többek között az Afrikai-Magyar Egyesület is támogatta.