dsc01243-1280Az Afrikai-Magyar Egyesület és a Village Ventures alapítvány közös projektjének keretén belül megérkezett Maliba az első magyar önkéntes. Korbuly Emília három hetet tölt Diemában. Pam a Budapest-Bamako Rally-k során sok kedves magyarral találkozott az elmúlt években, és a budapesti látogatása alatt is sok barátot szerzett, ezért nagyon várta , hogy hazánkból is érkezzenek önkéntesek. Emília az Afrikai-Magyar Egyesület székházában tartott sajtótájékoztatóján ismerkedett meg Pammel, és döntötte el, hogy kiutazik önkéntes munkát végezni.

 

 

"Amikor megérkeztünk, a nagyobbacskák kis fekete táblán krétával gyakorolták a betűvetést, a legkisebb pedig egy cumisüveggel a kezében szaladgált, nem pedig a helyi szokások szerint az anyja mellén csüngött. A nappali falát tüllfüggönyök borították, és természetesen a TV (nem olyan plazmaképernyős, mint a tehetősebbeknél) is be volt kapcsolva, mint eddig mindenütt, ahol jártam."

Tovább Emília beszámolójára>>