Írta: Biernaczky Szilárd
Nem vitatjuk egyetlen pillanatra sem, hogy a magyar afrikai kutatások kiemelkedő alakja: Magyar László (1818–1864). Életműve azonban torzó maradt: magyarul és németül is megjelent nagyjelentőségű könyvének (bizonyos utalások szerint az elsőnek kétszeres terjedelmében elkészült) folytatása sajnos nyomorúságos halálát követően Angolában lángok martaléka lett.
Torday Emil (1875–1931) élete is rövidre sikerült. Azonban kiteljesedett életműve (8 könyv és kb. 100 publikáció, valamint igen nagy értékű néprajzi gyűjtemény és fotóanyag), amely minden bizonnyal a magyar afrikanisztika legmagasabb csúcsát képviseli, napjainkra valóságos reneszánszát éli a világban. Hiszen John Mack, a British Museum egykori kurátora (ma egyetemi professzor) 1990-ben egy igen sikeres kiállítást rendezett honfitársunknak a jeles angol kulturális intézményben őrzött afrikai tárgyi néprajzi anyagából.
Torday Emil (aki mellesleg magyarságát végig megtartotta, hiszen nem volt hajlandó állampolgárságát feladni, ezért a világháború idején korlátozták is mozgását Angliában, vagy pl. a Petőfi centenárium idején az angol előadó művésznő határozott óhajára ő fordította – sikerrel – újra a Nemzeti Dal-t és a Szeptember végén-t, sőt Tormay Cecil három regényét is fogadott hazája nyelvén közreadta) 1900 és 1909 között három közép-afrikai (kongói) úton járt. És eközben a belga állam hivatalnokából angol tudományos intézmények munkatársává nőtte ki magát. És miután utolsó útja végén egy orrszarvú felöklelte, melynek nyomait élete végéig viselte, hátralévő 22 évét a tudományos munkának szentelte. Művei napjainkra egy sor tudományos szakterület (etnológia, szóbeli történelem, hagyományos művészet, nyelvészet, folklorisztika, etno-matematika, fizikai antropológia, emberföldrajz stb.) alapvető forrásának számítanak.
Torday műveiből magyarul csak kevés látott napvilágot eddig: szórt beszámolók mellett két népszerű kivonatos kötet a húszas években Halász Gyula szerkesztésében, újabb időkben pedig ugyancsak részletek vadászélményeiből Krizsán László gondozásában.
A Torday Emil jelentőségére való újabb kori hazai figyelemfelhívás tekintetében az első jelentékeny lépés az éppen az AHU támogatásával is megvalósult expedíció, kiállítás-sorozat és kiadvány: a Szilasi Ildikó fémjelezte: „100 év azonosság, 100 év változás: Torday Emil nyomában Kongóban” volt a 2010 körüli években (az AHU kiadta album fotósa: Lóránt Attila).
Mindezek után a lehető legnagyobb örömmel és lelkesedéssel vettük kezünkbe Földessy Edina munkáját (a hazai Torday-kultusz újabb lépésének tekinthető gyönyörű albumot, lásd: Torday Emil kongói gyűjtemény), amely a Néprajzi Múzeum kiadásában jelent meg magyar és angol szöveggel, és amely a Torday által Magyarországnak adományozott közel ötszáz tárgy legszebb darabjait (kb. 100-at) mutatja be zömmel színes reprodukciók formájában, részletes leírásokkal, és az illusztrációk között Torday nevezetes fotóanyagából is kapunk gazdag ízelítőt. A kötet tárgyi leírásaihoz hasonlóan nagy értéket képvisel a két nyelven közreadott igen alapos bevezető, amely Torday életrajzára, afrikai érdeklődése kialakulására, útjaira, londoni kutatói évtizedeire, munkásságára és természetesen az itthon, illetve a világ több helyén őrzött gyűjteményrészeire is kitér.
Mind a nagyszabású Szilasy Idikó-féle akció sorozat, mind most ez a kiváló publikáció is szinte követelően sugallja: Torday Emil műveinek haza kell térnie. Vagyis szakmai könyveit ki kell adni végre magyarul, illetve legértékesebb dolgozatait gyűjteményes (kétnyelvű) kötetbe kell gyűjteni. Ha még maradt napjainkra érdemleges érdeklődés, figyelem és elhatározást hozni képes energia, erő legjelesebb kulturális értékeink megőrzésére, akkor ennek a közeljövőben be kell következnie.
(Az album kiadási adatai: Földessy Edina: Torday Emil kongói gyűjeménye / Emil Torday Coingo Collection, 2015, Budapest, Néprajzi Múzeum, 220 old.)