GROSS, Kuno – ROLKE, Michael – ZBORAY, András: Operation SALAM. László Almásy’s most daring Mission in the Desert War (Almásy László legmerészebb missziója a sivatagi háborúban), 2013, München, Belleville Verlag Michael Farin, 410 old., nagyszámú színes és fekete-fehér fotóval, térképmellékletekkel, grafikai dokumentumokkal)
Írta: Biernaczky Szilárd
Amerikában és főleg az Egyesült Államokban ma is a legnépszerűbb, legismertebb magyar Kossuth Lajos (lásd Várdy Béla könyvét: Az amerikai magyarság élete és az óhaza, 2005, Budapest, dMunus Magyar Egyetemi Kiadó). A nagyvilágban persze Puskás Öcsi neve még Kossuth Lajosénál is ismertebb. Sok helyütt tudnak persze Benyovszkyról is, valós vagy inkább csak vélt madagaszkári királysága folytán. Ki gondolná, hogy az „angol beteg” lassanként csatlakozhat hozzájuk. Még ha a világháborúban vitt szerepe (Rommel seregével Líbiában), illetve feltételezett „melegsége” vélhetően többekben bizonytalan érzéseket is támaszt személyével kapcsolatban. Hiszen az interneten a róla olvasható (angol, francia, olasz, spanyol, lengyel, orosz, sőt, arab stb. nyelvű) cikkek, információk, blogok hovatovább a legnépszerűbb (magyar) témák közé emelik részben igaz, nagyobbrészt azonban fiktív élettörténeti mozzanatait az Ondaatje-regény és a belőle készült film nyomán (Michael Ondaatje: Az angol beteg, 1997, film: 1996, rendezte: Anthony Minghella).
E szinte spontán reagálás-áradat láttán azonban hangsúlyozottan állítjuk, a tudománytörténet, a történelemkutatás más utakat kell, hogy bejárjon. Hiszen azt is látnunk kell, hogy folyamatosan mazsolázva az információ-rengetegben előbb vagy utóbb mégis csak előbukkannak azok a kísérletek, amelyek a látszatnál, a legendáknál, a fikciónál mélyebbre akarnak ásni a tényszerű valóság keresése céljából.
Bár Almásy kiegyensúlyozott megítélése vélhetően még jó ideig váratni fog magára, életének mozaikdarabjai, tevékenységének fennmaradt nyomai-eredményei mind gazdagabban jutnak napvilágra.
Tegyük hozzá, Almásy végül is eléggé rövidre szabott élete során sem panaszkodhatott arra, hogy nem volt sajtója, hiszen miközben a hazai újságok cikkeztek útjairól, három könyve is népszerűséget hozott a számára, Arnold Höllriegel (alias Arnold Richard Bermann), a bécsi zsidó újságíró egyik útjára el is kísérte, s cikkek mellett könyvet írt róla. De a hidegháborúból való lassú ébredezés idején is előkerült a neve. Mégpedig az egyik legkényesebb kérdés kapcsán. Ugyanis a magyar kollégák által mindmáig folyamatosan becsmérelt Leo Frobenius viselkedésének kérdésére (a német etnológus eltulajdonította volna Almásytól a Bir Bidi, Gilf Kebir és Jebel Uweinat, illetve az ott található sziklarajzok felfedezésének elsőbbségét?) már 1952-ben pont került Hans Rothert (Libische Felsbilder) könyvének megjelenésével. A német szakember ezúttal mestere helyett írta meg a XI. DIAFE (Frobenius kutató expedíciója) történetét, a területen található sziklarajzok részleges, bár több százas nagyságrendű felvételét, mégpedig bőségesen megemlékezve Almásy tevékenységéről, elismerve felfedezése tényét is.
Kétségtelen, hogy a Kádár-korszak nem kedvezett az Almásy-sztorinak, a Rommel-könyv be volt tiltva, de egyébként sem volt különösebben ajánlatos foglalkozni a náci-gyanús sivatagkutatóval. Azonban a rendszerváltást követően rövidesen megkezdődött a hazai roham: szinte mindenki Almásy védelmére akart kelni, amelynek részben ismert adatok tömeges ismételgetése, számos tévesztés, és legyünk őszinték, erőteljes elfogultság lett a következménye.
Mindemellett ebben az írásunkban nem kívánunk alapkérdésekre választ adni, sem személyes életútja, sem tevékenységének értékelése kapcsán. Inkább egy olyan nagy horderejű tudományos feltárásra szeretnénk ráirányítani a figyelmet, amely sajnos nem itthon, hanem egy müncheni kiadó műhelyében formálódott igen igényes kiadvánnyá, és ráadásul nem magyarul, hanem angol nyelven íródott.
A testes kötetnek három szerzője van. A svájci Kuno Gross, aki Libíában vállalva munkát mind jobban a sivatag és annak múltja szerelmesévé vált. A német Michael Rolke, aki viszont a tanári pálya mentén lett a Szahara ismerője, és kezdte kutatni a vonatkozó utazók és felfedezők történetét. A magyar Zboray András viszont az Almásy-féle egyiptomi-líbiai barlangok prehisztorikus anyagának (sziklafestmények és vésetek) talán világmértekben is legszorgalmasabb kutatójává vált: a kilencvenes évek eleje óta évente több alkalommal is expedíciót vezetett (és vezet ma is) az Almásy által „megérintett” vidékre, s eddig ezernél több helyszínt dokumentált. DVD-kiadványa, amelynek most készül harmadik, még újabban bővített kiadása (Rock Art of the Libyan Desert, Second, expanded edition, 2009, Newbury, Fliegel Jezerniczky Expeditions, DVD-ROM), több mint tíz ezer felvételt tartalmaz rendkívüli rendszerezési feladatvégzésről árulkodó, gazdagon magyarázott összeállításban.
A 2013-ban megjelent Operation SALAM (SALAM (had)művelet) azonban nem a sivatagkutató, térképező, sziklarajzokat felfedező Almásyt, hanem a történelem részesévé váló figurát állítja elénk. A kötet hősünk világháborús tevékenységével foglalkozik. Nem a teljes történetet, hanem e korszakából csak a saját maga által is megírt és az Afrikába betelepülő Abwehrrel, illetve a német hadigépezet kétségkívül talán legtehetségesebb tábornokával, Rommellel való együttműködése időszakát tárja fel, mégpedig az eddigieknél jóval teljesebben, új lapokat nyitva hősünk életének és tetteinek megismerése terén.
A kötet külön értékének tekinthető, hogy az Almásy-sztorihoz megadja a kellő történeti keretet. Ennek jegyében visszanyúlik egészen a sivatagi háború kezdetéig, amely 1940. szeptember 13-án kezdődött, amikor az olaszok átdobták a 200.000 fős 10. hadsereget Líbiába. Miután decemberben az angol és a szövetséges erők megállították az olaszokat, és ellentámadásba mentek át, színre léptek a németek, mégpedig az Erwin Rommel generalleutnant (altábornagy) vezette nevezetes Afrikakorps működésbe hozásával, jóllehet a német katonai hírszerzés, az Abwehr már jóval korábban jelen volt Líbiában.
Almásy ott lép be a képbe, amikor a világháború kitörése után (tehát még 1939-ben) az Abwehr megbízottja, Nikolaus Ritter ezredes Budapesten felkeresi Almásyt, és egy pillanat alatt ráébred Almásy felhasználhatóságára terepismeretével és kapcsolataival összefüggésben. És innen egyenes út vezet Almásy számára a Ritter-féle Sonderkommandoba (amely Taorminán át 1941 májusában jut be az afrikai országba), majd válik a Salam Hadművelet megvalósítójává.
A kötet ezt követően aprólékos alapossággal adja közre a három szerzői csatornán összegyűlt sokféle, eddig feltáratlan anyagot, illetve ugyanilyen aprólékossággal rajzolja meg a németek és ezen belül Almásy működését.
Bemutatja a Salam művelet előtti sikertelen, Ritter ezredes által irányított Kondor műveletet, amelynek célja az angol uralom elleni nemzeti érzelmek vezette és a németekhez átállni szándékozó egyiptomi vezérkari főnök, al-Masri Pasha „kimentése” Kairóból, amely végül súlyos veszteséggel járt (magát a tábornokot embereivel együtt az angolok, még időben, börtönbe vetették). Almásy parancsnoka (Ritter ezredes) is csak üggyel-bajjal menekült meg egy éjszakai tengeri kényszerleszállás és félnapi mentőtutajon való tengeri hajókázás után.
A könyv érinti a Rommel-féle afrikai katonai tevékenység számos részletét, de elsősorban az Abwehr (katonai hírszerzés) akcióira összpontosít, vagyis a későbbi Almásy-akció (1942) előzményeire. Kitér arra, hogy az előző évben a katonává avanzsált sivatagkutató megbetegedése miatt visszatér Európába Tripoliból. Athénben szanatórium, majd Budapest, végül Berlin, és csak a következő év elején tér vissza a líbiai fővárosba.
A kötet különös történészi pontossággal, gazdag adatbázis alapján, rendkívül gazdag kép és ábra anyag birtokában mutatja be a hat Ford gépkocsiból álló karavánt, a résztvevőket (12 személy indul útnak), felszereltségüket (Almásy tiltakozása ellenére fegyverek is, és többek között egy különlegesen pontos iránytű), felkészülésüket (a berlini Abwehr-központ irányítása mellett), amelynek a célja két kém (Hans-Willi Eppler és Hans-Gerd Sandstede) eljuttatása az egyiptomi fővárosba. S bár a német hadvezetés több tagja ellenezve a javasolt megoldást a repülőket vagy a tengeralattjárókat részesítette volna előnyben, Almásy, a sivatagi sportautós a terveknek megfelelően gépkocsikkal juttatja el a célszemélyeket a közép-egyiptomi Assiut városba, vagyis a Nílushoz, és tér vissza onnan Tripoliba (1942 április 29 és június 6 között, Assiut elérésének időpontja: május 23.).
Ahogyan a szerzők fogalmaznak, a SALAM művelet haszontalan sikert hozott, hiszen bár az Almásy vezérelte oda-vissza autózás a környezeti vagy a technikai nehézségek ellenére, mindenhol kikerülve az ellenség figyelmét és fegyverhasználat nélkül, lényegében hibátlanul megvalósult, az eljuttatott kémek rövidesen lebuktak, az angolok bebörtönözték őket… és a történelem jellemző fintoraként még a világháború idején, vagyis 1943-tól már az angol hírszerzésnek dolgoztak.
De Almásynak az ideje ezzel lejárt. Egy katonai kirendelés idején, a Rommel- hadsereg egy oszlopának átvonulásakor átélt egy brit repülős és tüzérségi támadást, amelynek során súlyos veszélybe került, majd Rommel útjára bocsátotta (az utolsó beszélgetés két egymásnak ellentmondó változata is megismerhető a kötetből). Almásy vélhetően úgy érezte, hogy haszontalanná vált. Elhagyta Észak-Afrikát, hátralévő életében már a sivatagba soha többé nem tudott visszatérni, bár tegyük hozzá, ez az utolsó katonai célú sivatagi útja is átvezetett Gilf Kebiren, az Almásy látogatta vagy felfedezte területeken.
A kötet kitér még néhány oldalon Almásy további háborús pályafutására. Jelzi, hogy az 1943-as évről alig tudni valamit. Vélhetően továbbra is titkos megbízásokat kaphatott az Abwehrtől, több, az angolok által elfogott távirati üzenet arról vall, hogy az egyik küldetése az év novemberében Isztanbulba vezetett…
A történelem néha különleges véletlenek sorozatát hozza magával: Almásy visszatérése után utolsó katonai megbízásai során találkozott Hans Rotherttel, Frobenius egykori munkatársával, akit még az 1933-1934-es expedíció során ismert meg (és aki később a hivatkozott kötetet elkészíti majd). De meglátogatja az egyik fogolytáborban felfedezett Peter Claytont is, egykori expedíciós társát, akit az olaszok fogtak el, és akinek sikerült a börtönkörülményein némileg enyhítenie.
A könyv illusztrációs anyaga szerényen szólva is lenyűgöző: a világ számos pontjáról, archívumokból és gyűjtőktől előásott háborús fotóanyag, térképek, egy különösen fontos részletes, újonnan összeállított térkép-pár Almásy sivatagi katonai útjáról és állomásairól, továbbá csodálatos felvételek a tájakról, a városokról és oázisokról. De láthatjuk az akcióhoz használt gépkocsikat is leírással, sőt, egy Zboray által megtalált, beazonosítható német csokoládés dobozt vagy az elhagyott benzinkannákat is, mint a SALAM művelet reliktumait – lévén Zboray előtt azóta ezeken a vidékeken senki sem járt.
A kötetnek a legkülönlegesebb dokumentációs újdonságait viszont a függelékben találhatjuk. Egyrészt a résztvevők életrajzát követően a korábbról már más változatban (angolul) ismert töredékes Almásy-útinaplót, amely a Salam művelet május 15 és 29 közötti időszakát írja le. Másrészt részleteket kapunk az egyik lebukott kém, Hans-Gerd Sandstede emlékirataiból. S végül teljes egészében közlésre kerülnek az angolok által elfogott és megfejtett, ma már hozzáférhető (eredetileg német vagy magyar nyelvű), a SALAM műveletet, illetve Almásyt érintő távirati üzenetek.
A kötet ára kétségkívül elég magas (mintegy 15.000.- Ft), mindemellett Hungarikáról van szó, két okból is. Egyrészt mert egy itthon is nagy figyelmet keltő magyar személyiség áll a középpontjában, akinek a tetteiről ez a mű számtalan újdonsággal szolgál, másrészt pedig a szerzői hármas egyik tagja magyar.
Megjegyzés
E könyvismertetés megjelent a Debrecenben kiadásra kerülő nemzetközi szemléző folyóirat, a Klió 2016, 25. évf., 3. számában,91-95. old.
A reprodukált fotóanyag csak ebben a közlésben kapott helyet.