A Magyar Afrika Társaság 2015-ben indította X. orvosi misszióját. Április 9-én egy négytagú csapat indult Ugandába. A misszió tagjai egy hónapig dolgoztak az ország keleti részében, orvosi ellátást nyújtva a rászoruló helyieknek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. 

A Magyar Afrika Társaság missziójában Dr. Kiss Krisztina általános orvos, Dr. Szabó György pócsmegyeri háziorvos, Patay Dorottya egészségfejlesztési szakértő és Dr. Kozári Karina koordinátor vett részt. A négyfős csapat, összesen egy hónapot töltött az afrikai országban, mintegy 2.000 beteget ellátva, a Mbale nevű településen segítettek a rászorulóknak, napi 8-10 órában, szabadnap nélkül.

A misszió időtartama: 2015. április 9. - május 4.

Az ugandai és a magyar szakemberek közötti együttműködés virágzó kezdetét követhettük nyomon az Magyar Afrika Társaság X. orvosi misszió keretein belül. Orvosaink közel 2000 ugandai gyermeket, nőt és férfit gyógyítottak meg, ezáltal több ezer család életére gyakoroltak pozitív hatást. Részt vettek a helyi egészségügyi személyzet továbbképzésében, valamint a helyi lakosság egészségügyi oktatása révén számos megbetegedés megelőzéséhez járultak hozzá.

A kemény munka és a kalandok azonban nem érnek véget. A XI. orvosi misszió június közepétől 5 héten keresztül folytatja a gyógyító és oktató tevékenységet Mbale és Kapeke vonzáskörzetében, ezzel egy időben az utóbbi területen pedig elindul a magyar egészségügyi központ létrehozása a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ, a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház és az ugandai orvosok közreműködésével, mely a hosszú távú fenntarthatóság szellemében nyújt majd ingyenes egészségügyi ellátást a helyi lakosság számára. Kövesse a Magyar Afrika Társaság orvosainak kalandjait június közepétől itt!

A Magyar Afrika Társaság (AHU) 2015-ben indította 10. orvosi misszióját. Korábbi felhívásunknak köszönhetően számos orvos jelentkezett önkéntesnek, akik közül április 9.-én egy négy tagú csapat indult Ugandába. A misszió tagjai egy hónapig dolgoztak az ország keleti részében, orvosi ellátást nyújtva a rászoruló helyieknek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Munkájukat helyi partnerszervezetünk, a kampalai HTCC vezetője Lukács Balázs, valamint az AHU kiküldött koordinátora személyesen is segítették.

Együtt tudunk nagyot tenni!

Kövesse Ön is a Misszió orvosainak munkáját itt:

2015. május 4. hétfő

Vasárnap éjfél előtt nem sokkal érkeztünk meg tehát Dubaiba, nem tudtunk azonnal elaludni, beszélgettünk a ház mögött, Gyuri sütkérezett a telehold fényében. :-) Azért hajnali három körül már ágyban voltunk. Kriszti és Dóri Dubaiban marad, hogy kipihenje az elmúlt hetek fáradozásait, Karina és Gyuri 6-kor kelt, már várta őket Marcsi, hogy elbúcsúzzon tőlük és a sofőr, hogy kivigye őket a reptérre.

Dubai hajnalban is csodálatos. A meleg párás levegőben a kelő nap oldalról világítja meg az épületeket, melyek közül, a pálmaszigetről kihajtva fölismerhető az Infinity csavart tornya, a Burdzs al-Arab szálló vitorlát utánzó vonala, és kimagaslik a Burdzs Kalifa, a világ legmagasabb épülete. Karina rászólt Gyurira: Nem fotózol?! – Nem. Látni gyönyörű, fotózni giccses. - Volt a válasz. Az ok persze a szűk két és fél órás alvás mögött rejlett.

A reggeli gyér forgalomban az egyórás utat harminc perc alatt tették meg. A reptéren, a korai időpont ellenére, zajlott az élet. Viszonylag gyors regisztráció, csomagleadás után határ, kézipoggyász-ellenőrzés és utazóink bent voltak a tranzitban. Itt boltok, kávézók sora, különböző etnikumú és öltözetű utasok kavalkádja fogadta Karináékat, és még messze a csúcsforgalom ideje… A posta keresése fölért egy reggeli gyaloglással, de a folyosó végén ráleltek. Képeslapot csak az egy szinttel lejjebb levő könyvesboltban lehetett kapni, de az időbe belefért ez a kis lépcsőzés.

A jól ismert Airbus a330 kényelmesebb a Gyuri által csak „marhavagonnak” hívott Boing 747-hez képest. Az ülések háttámláján kicsi képernyő található, amelyen követhető az út, elülső és alsó kamerán át látható a föl-és leszállás, de több film nézhető, zene választható, hogy a hosszú út ne legyen unalmas. Az Emirates Airlines válogatott, nemzetközi légikísérőkkel dolgozik, így utazóink örömmel konstatálták, hogy honfitársnőnk segít nekik. A finom reggeli után, amelyből Gyuri jócskán berepetázott, Karinának kis szundikálás, filmezés majd ebéd következett. Románia felől hazánk légterébe érve, találgatták melyik város fölött repülnek el. Végre landolt a gép, és szereplőink a tülekedő utasok közt kiszállhattak végre. Magyar határ, idegen, mégis ismerős magyar szó, útlevél ellenőrzés, csomagfölvétel. Már jöttek az sms-ek, hogy megvagyunk-e, a csomagok megvannak-e, és különben is „holvagyunkmár?! A késésnek oka volt, készültünk egy kicsit, Karina még bent belebújt a Mbaleban csináltatott „Gomez” nevezetű népviseletbe. A határzónából kilépve a családok örömteli üdvözlése, valamint az AHU képviselői fogadták a hazaérkezőket.

20. nap (01/05/15)

A munka ünnepét munkával ünnepeltük meg.

Előző este érkeztünk meg Kampalába, így ma reggel kókadtan ébredtünk. Hazai ízek (bundás kenyér) után vidáman indultunk Kapekébe, a farmunkra. Az út kb. 90 km, de közel három óra, mert az út egy harmada változatos," lengéscsillapító gyilkos" terepen vezet. Eddig itt kezdtük el legkésőbb a munkát, délben még alig lézengtek betegek, a terményszárító épületben spontán felállított rendelőben. A farm a környék egyetlen körülkerített területe, a hatalmas vaskapu oldalában azonban, egy emberek számára kényelmesen járható rés van. Kísérleti növénytermesztés mellett állatokat (kecskét, disznót) is tartanak. A területen ezen kívül egy zárt terményszárító, ólak illetve a személyzet számára egy kisház található. A jövőben pedig, a kampalai HTCC és az AHU összefogásával egy egészségügyi központ jön létre a főépülettel szemben.

A rendelőt egy kis asztal, néhány szék, a várót pedig egy földre leterített műanyag fólia később pedig néhány camping szék jelentette. Ráérősen rendeltünk, a falusi környezetnek megfelelően inkább bélfertőzések, férgesség, bőrfertőzések és sebek kerültek túlsúlyba a minket meglátogatók között. Délután három körül egy óriási trópusi zivatar tört ránk és zavarta meg a rendelést. A tároló ajtaját a hatalmas szél miatt két ember együttes erővel tudta csak becsukni. A zárt ajtó alatt a víz pillanatok alatt utat tört magának, miközben odabent egymás hangját még ordítva sem hallottuk meg. Furcsa szituáció volt harminc helyi emberrel közel egy órán át, a fülsiketítő zajban tehetetlenül ülni. 
Majd ahogy az eső alábbhagyott, mi is újból nekikezdtünk a munkának. Az eső végeztével, Balázs nekiállt főzni, mert egész nap nem ettünk semmit. Különlegesség főtt a bográcsban, nevezhetjük Lukas-toros vagy más néven paprika nélküli húsos paprikás krumplinak, vagy főtt brassóinak ...a lényeg, hogy finom volt! A vacsora után felkerekedtünk és Kampaláig meg sem álltunk, ahol nyugovóra tértünk, hogy ismét pihentek legyünk a következő, újabb napra.

19. nap (29/04/15)
Utolsó előtti napunkon Mbaleban a börtönbe készültünk. Ez a helyszín különös izgalommal töltött el minket. Gyógyszerekkel felszerelkezve indultunk neki. Az ellenőrző ponton fogadó börtönőr hölgy, drapp színű egyedi ruhájában, stílusával, gyönyörű hajával igazi kettősséget váltott ki bennünk. Őt követte egy óriási kapu, amin keresztül nem a börtönbe, hanem a kiszolgáló személyzet egészségügyi központjába jutottunk.

Gyorsan elrendeztük a szobákat, Kriszti és Dóri a gyógyszerkiadó helyiség mellett kezdett el rendelni, Gyuri pedig egy általános orvosi szobát kapott. A lányoknál egy-egy asztal és ágy valamint két szék volt alig pár négyzetméteren, egy paraván fallal elválasztva a zsúfolt várótól. Gyurinak először nem volt asztala, a szobában körbefutó betonlapot ajánlgatták neki. Végül kiegészítő "berendezésként" még egy lelkes fogorvost is kapott. Tolmácsunk segítőkész és érdeklődő volt, ami ugyan picit lassította a rendelést, de ettől függetlenül jó hangulatot adott az egész napi munkának. A szokásos felosztást most is tartottuk, a lányok főként a felnőtteket,  Gyuriék a lelkes fogorvossal főleg a gyerekeket látták el. A dinamikus, lelkes munka gyümölcseként 5 órakor már nem volt szinte egy betegünk sem. A lányok ma már találkoztak elítéltekkel, akik különböző női problémákkal fordultak hozzájuk. Könnyű volt őket felismerni rikító citromsárga uniformisukról, ami leginkább egy ma szokásos focimezhez hasonlított. 

Gyuri utolsó betegét a kórházba kellett szállítani, mert az által megnyitott tályognak tűnő fején lévő duzzanat, valójában egy rendellenes véna volt. A nap végeztével a városi nagypiacra látogattunk el, ami megfelel a budapesti nagycsarnoknak, annyi különbséggel, hogy nem csak zöldség-gyümölcsöt és húst lehet kapni, hanem manióka, kasszava és más, nálunk kevésbé ismert növényi liszt félét, gyanús kinézetű marha és birka belsőséget, nyers és sült halat a Viktória tóból, házi faszéntüzelésű tűzhelyet, isteni mangót, finom papayát és óriási ananászt. Egy kis problémánk itt is akadt: az egyik szárított hal árus, egy még el nem kattintott fotóért cserébe fizetséget kívánt. Hiába mutogattuk végig szinte az összes képet, csak nem hitte el, hogy a kép nincs elrejtve. Koordinátorunk diplomatikus fellépése nyomán végül engedélyt és képet is szereztünk. Gyalog mentünk hazáig, majd vacsora után a csapat fele Silage családját vizsgálta meg, a másik fele pedig visszament a városba még egy rövid sétára

18. nap (28/04/15)

Új nap, új munkahely. Az eredetileg holland alapítású St. Kizito árvaházba terveztünk ma menni. Mielőtt azonban elindultunk volna, egy tisztességes reggelit kellett elfogyasztanunk. Gertrúd, a házvezetőnőnk egy kisebb tüzet rakott a konyhában egy kis hordozható faszénkályhában, mert elfogyott a palackos gáz. Az elkövetkező pár napra pedig már nem érné meg drágán feltöltetni. Ügyesen megfőzte rajta a kávét, tejet, vizet forralt, zabkását, rántottát készített. Elindultunk és pár perces zötykölődés után egy tiszta, zöld környezetben lévő vidám épületegyüttes elé kanyarodott be autónk.
Kedves ismerősünk, Rose nővér és az árvaház vezető nővére fogadott minket nagy szeretettel. A betegek "két kupacban" vártak ránk: az árvaház kis lakói, másfelől a környező házakban lakók.

Berendezkedtünk, de mielőtt elkezdtük volna a rendelést, a főnővér körbevezetett minket az intézményen. Közös étkező, fedett járólapos játszótér, óriási konyha, hálószobák kicsiknek és nagyobbaknak, elsősegély szoba, és végül az iroda tárult a szemünk elé. Az intézményt a helyi apácák üzemeltetik, akik igyekeznek magukat fenntartani. Például a saját teheneik által "termelt" biogázzal főznek! A sétából visszatérve nekikezdtünk a munkának. Dóri Krisztinek asszisztált, amíg nem jött egy mozgásszervi beteg. Az apácák és Karina Gyurinak segítettek, aki végignézte az összes védencét az árvaháznak. 
Egyből egy HIV pozitív kisfiúval kezdett, akit a nap folyamán még öt másik követett. A többi gyermek főleg légúti panaszoktól szenvedett, illetve a négy súlyosan retardált csemete is sorra került. Az apácák ügyesen fogták meg a gyerekeket,  amelyik sírt, azt megnyugtatták. Bár Gyuridoki csodálatosan bánik velük, egész egyszerűen megnyugszanak attól a türelemtől, ami feléjük árad Szabó doktor úr kezeiből. Így kis páciensei közül szinte soha senki sem sírt! Mivel a helyiek úgy gondolták, hogy Gyuri gyermekgyógyász, ezért hozzá fordultak a kicsikkel és a kamaszok problémáival. Krisztihez az idősebb korosztály várakozott. A rendelés közepén egy gyönyörűen félelmetes időjárási jelenségnek lehetünk szem- és fültanúi: trópusi zápor zúdult le az egész vidékre. Közel egy órán át esett, eközben egymás szavát alig-alig értettük. A páciensek egymás hegyén-hátán szorongtak az eresz alatt. A gyakorlatnak köszönhetően sikerült időben befejeznünk a rendelést. Egy nagy csomag gyermekruhát és gyógyszert hagytunk még hátra a kis lakóknak, hogy ne csak a kellemetlen percekre emlékezzenek. Visszatérve a városba, a kórházi uniformisban szaladtunk be egy-két dologért pár boltba, majd csöndben fogyasztottuk el a mai különleges vacsoránkat. Tojásos tészta volt helyi zöldségekkel és fűszerekkel kiegészítve.

17. nap (27/04/15)

Átlagosnak nem mondható hétfőnk volt ma Namakwekweben. Eredetileg már máshol gyógyítottunk volna, de a szombati óriási tumultus után megmaradt betegeket még el kellett látnunk, ezért átütemeztük a menetrendet. Reggeli után egyből indultunk. Hamar híre ment, hogy még ma is rendelünk, ezért a környező településekről csoportosan jöttek az emberek. Tempósan dolgoztunk, segítőink rutinosan irányították a betegeket. Mindenkinek jutott tolmács, asszisztens és a gyógyszerosztásnál is négy fiatal intézte a pirulákat. Ezzel együtt sem tudtuk befejezni a munkát a tervezett időben. Annyira sok beteg jött össze, hogy egy részük nem tudott a váróteremben lévő padokon helyet foglalni, kénytelenek voltak a földön, illetve az épületek tornácain leülni és kivárni a sort.

Átmenni egymáshoz néha hosszú percekig tartott, mert ha az ajtót kinyitottuk, ömlöttek befelé a betegek.
Az egyre több eső hozadékaként ma öt maláriás beteget szúrtunk ki. Ez azért is jelentőségteljes, mert ennek a betegségnek a bevezető tünetei általánosak: láz, fej-, torokfájás, időnként köhögés, hasmenés. Ezekből otthon vírusfertőzésre gondolnánk. Itt viszont némi rutinnal feltűnik, ha egy-egy páciens túl hallgatag, hagyja magát megvizsgálni az egyébként izgő-mozgó gyerek. Ilyenkor élünk a gyanúperrel és azonnal elküldjük laborban egy gyors tesztre a delikvenst. Az eredmény hamar megvan és egy helyi gyógyszerrel pár nap alatt kezelhető a betegség. Más különlegesség is volt ma még. 
Kriszti betegei között akadt egy süket- néma hölgy, akit ezen akadályok ellenére sikerült megvizsgálni, kideríteni a problémáját és ellátni. Dóri töretlenül tanította ma is mozgásszervi betegeit a helyes testtartásra a házimunka során. Elhanyagolhatónak tűnik, pedig nem az, hogy hogyan tartják a derekukat az asszonyok, miközben mosnak. A lábuk elé a földre letett lavór fölött hajlongnak naphosszat emiatt már fiatalon jelentkeznek a derék-, hát-és gerinc  fájdalmak. Ennek hosszú távú megakadályozására a legjobb megoldás az otthon végezhető gyógytorna mellett a páciensek rossz szokásainak megváltoztatása, a helyes testtartásra való megtanítása. 
A nap folyamán még a labor munkáját is sikerült részben átvennünk. Elvállaltuk a vércukorszint mérést, mivel elfogyottak a tesztcsíkok a rendelőben. Gyuri a betegek mellett ezt már nem tudta ellátni, ezért Karinát tanította meg erre. Mivel a lányoknak valami dolga akadt, a kísérőnk és sofőrünk elakadt a városban, Kriszti és Dóri boda-bodával (motorkerékpáros taxi) mentek haza. Karina és Gyuri folytatta a rendelést. Mintegy tízórányi munka után elfogytak a betegek, és itt csekély (20 perc) várakozás után segítőnk is befutott.  Akárcsak szombaton, ma is fél hét után indultunk haza, még éppen világosban. Hazaérve mennyei vacsora fogadott minket, ami után egy jót sétáltunk a városban.

16. nap (26/04/15)

Az elmúlt 2 hétben a missziós munka keretein belül a városi élet különböző szintjeivel találkoztunk. Megismertük a belváros nyüzsgő tömegét, rendezett külvárosi faluközösségek életébe nyertünk bepillantást és találkoztunk a nyomornegyedek lakóival is. Ezalatt közel 1100 beteget látott el a csapat, és a missziónak még nincs vége.
Azonban mielőtt belevetettük volna magunkat az utolsó hét munkájába, ma ellátogattunk a közeli Sipi vízesésekhez 
Végre megízlelhettük a vidéki ugandai életet. Ahogy távolodtunk a várostól a zsúfolt utcák és bódék helyét gazdagon zöldellő táj vette át. Banánföldek és legelők mellett vezetett - a mellesleg igencsak foghíjas - utunk, és ha nem is gazdagabb, de egy kiegyensúlyozottabb élet ígéretét keltette a kis házcsoportok között játszó gyerekek és a kertekben dolgozó emberek látványa.

Miután sikerült felkapaszkodni 1700 méter magasságba az Elgon hegyre, a Sipi River Lodge táborából vágtunk neki az összesen 3 nagy vízesést és több kisebb zúgót érintő túrának. Mivel Karinának már nem volt ismeretlen ez a környék, ezért úgy döntöttünk, hogy nem vesszük igénybe a túravezetők segítségét. Ugyan figyelmeztettek minket a Lodge alkalmazottai, hogy ha egyedül megyünk, akkor előfordulhat, hogy a helyiek pénzt kérnek majd tőlünk azért, hogy áthaladhassunk a földjeiken, de mi úgy gondoltuk, hogy három amazont és egy Indiana Jones-t nem tud senki sem megállítani. Ezen az önbizalmon azért utólag már mi is mosolyogtunk.

Az első vízeséshez egy esőerdőn keresztül vezetett az ösvény. Lélegzetelállító volt a buja növényzet között lezúduló víz és permet felhőszerű látványa. Dacolva a csúszós kövekkel és a vizet eső-szerűen fújó széllel, vakmerően megmásztunk egy sziklát a vízesés tövében, csodás képeket készítettünk, majd épségben vissza is jutottunk. Ehhez ugyan szükségünk volt a csapat összes szikla- és barlangmászó tudományára, de önbizalmunk győzedelmeskedett.
Ezután a kis bemelegítés után vágtunk neki az igazi túrának. Ahogy egyre magasabbra hágtunk a buja növényzetben a csúszós agyagos ösvényen, az eső hol eleredt, hol elállt, és a magas páratartalom miatt egy idő után már mindegy volt, hogy van-e rajtunk esőkabát vagy nincs. Egy kisebb, többlépcsős vízesés fölé kapaszkodva igazi alpesi táj tárult a szemünk elé. A magunk mögött hagyott út miatt erdőre számítottunk; ehhez képest legelésző kecskék és tehenek, a patakban ruhát mosó lányok, néhány rendezett házikó és persze egy marék 10-12 éves fiúcska fogadott minket. Az utóbbiak ezt, a szó szoros értelmében tették. Lecsaptak ránk, és egymást túlkiabálva biztosítottak minket a segítőkészségükről, hogy elvezetnek minket a vízesésekhez. Ezen a ponton elbizonytalanodtunk, mert ugyan azt biztosan tudtuk, hogy nem szeretnénk az út végén 10 gyerek túravezetői díját kifizetni, azonban az ösvény egyszerre több irányba folyatódott tovább, és korántsem volt egyértelmű, hogy nem szorulunk segítségre. Azonban a fiatalok olyan hangosak és erőszakosak voltak, hogy elvetettük az alkalmazásuk ötletét. Ezt ők viszont nem így gondolták. Ennek az lett a vége, hogy míg próbáltunk a lehető legmagabiztosabban megválasztani útirányunkat, a gyerekek hangosan kiabálva és magyarázva mentek előttünk és mögöttünk, és hiába a többféle lerázó taktikánknak, csak velünk tartottak a banán-, bab- és kávéföldeken keresztül.
Út közben találkoztunk a földjeiken dolgozó asszonyokkal és férfiakkal, pálmalevél-tetős, agyagból tapasztott kunyhók mellett csodálkozva ránk meredő gyerekekkel, és temérdek háziállattal. Nagyon érdekes volt, hogy azokon a területeken, ahol már erdőre számítottunk, ott is babbal bevetett földeket találtunk. (Mintha a Rám-szakadék körül kivágnák a fákat, és veteményest ültetnének az aljövényzet helyére.) Az egyik ösvényen 6-8 éves forma gyerekekre lettünk figyelmesek, akik az út közepén térdelve hangos búgó hangot kiadva a maguk által földbe vájt lyukakba fújnak bele. Közelebb érve jöttünk rá, hogy a szárnyas hangyákat fújják ki járataikból, hogy aztán rögtön el is fogyasszák őket. Az önjelölt túravezetőinkről egy idő után kiderült, hogy ők sem tudják az utat, illetve minden ösvény végül a nagy, fő vízeséshez vezet, tehát azonkívül, hogy próbára tették csapatunk türelmét, sok előnyünk nem származott a jelenlétükből. Bár amikor Kriszti megcsúszott az egyik csúszós útszakaszon, akkor lelkesen két oldalról utána kaptak, de csak rántottak rajta kettőt, hogy biztosan a sárban kössön ki. 
Az igazi izgalmak akkor vártak minket, amikor már majdnem elértük utunk fő célállomását, a legnagyobb vízesést. Egyszer csak az orrunk előtt termett két gumicsizmás helyi férfi, és követelték, hogy fizessünk belépőt a vízesés "használatáért". Hiába győzködtük őket, hogy mi már kifizettük a belépőt az út elején, egy pillanatra úgy tűnt, hogy kis csapatunkon kifog az afrikai okosság. Azonban a magyarok is méltán híresek a talpraesettségükről: Karina gyorsan telefonos segítséget kért az egyik helyi nagy presztízsű támogatónktól, aki igen gyorsan meggyőzte az "útonállóinkat" arról, hogy nekünk nem kell hozzájárulnunk további támogatással a vízesés "karbantartásához".
Ezek után már csak pár lépés választott el minket a nap legnagyobb látványosságától. A vízesés több, mint 60 méterről zúdult alá, gomolygó permetet és szivárványt hagyva maga után.  Minden fáradtságot megért ez a látvány, és tökéletes megkoronázása volt ennek a kemény munkával töltött hétnek. 
A győzedelmes pillanatok megörökítése és a "csúcscsoki" elfogyasztása után elindultunk megkeresni a lefelé vezető legjobb utat. A földek között vezető számtalan ösvény közül most nehezebb volt kiválasztani azt, ami pontosan a kiindulási pontunkhoz juttat el minket, de sok időnk nem maradt gondolkozni, mert az "útonállókkal" történő találkozáskor szétszéledő gyerekek újra megtaláltak minket. Lelkesedésük lelohadt szerencsére, és amikor végül egy focimeccs jobb szórakozásnak bizonyult, könnyedén búcsút is vettek tőlük. Összességében 5-6 óra túrázás után értünk vissza a Sipi River Lodge-ba.
A nap azonban még nem ért véget. Nem telhet el úgy egy orvos-misszió napja, hogy ne tegyen valami jelentőség-teljeset, ezért hazafele menet meglátogattuk a Shared Blessings Health Centert, ahol elbeszélgettünk az egészségügyi központ tulajdonosával és vezetőjével. Profitorientáltan, magánkézben működik a 3 kis épületből álló intézet, ami eltérést jelent a korábban meglátogatott kormányzati fenntartású intézményektől. Ettől függetlenül nem volt jobb állapotban, mint az eddig általunk látott többi egészségügyi központ.
Hosszú és izgalmas nap áll a hátunk mögött. Az élményektől feltöltődve, újult erővel folytatjuk holnap a munkát Namakwekweben, ahol még legalább 100 beteget kell ellátnunk, mielőtt kedden egy árvaház lakóira szentelhetjük a figyelmünket. Sok még a tennivaló, és az AHU kis csapatára sok izgalom vár még.

15. nap (25/04/15)

Házvezetőnőnk, Gertrúd ismét szambuzát készített reggelire. A rendelőnél eddig nem látott tömeg fogadott minket, ráadásul az egészségügyi iskola hallgatóinak ma nem kellett jönniük, szombat lévén. 

Kriszti és Dóri egymást támogatva próbált meg úrrá lenni a tömegen. Karina mentővel ment el gyógyszerért, mivel az előző napok rohama leapasztotta készletünket. Gyuri egyedül rendelt. 9 óra után nem sokkal a Kossuth rádióból hívták egy élő telefonos interjú erejéig. Egy angolul kissé tudó beteg csöndben, illedelmesen hallgatta végig a riportot, miközben a kórház kertjében egy kakas kukorékolt.
Háromkor úgy tűnt, öt óráig meg tudjuk nézni a sürgős eseteket. 
Ám váratlanul meglátogatott minket ismét Dr. James Mutende miniszter úr. Karina megkérte, hogy látogatását követően vigye magával a fáradt lányokat; Gyuri pedig tovább folytatta a rendelést. Karina gyógyszert osztott, valamint a kisebb műtéteknél segített. Volt már fél 7 is, mikorra sikerült megvizsgálni az utolsó aznapra kiírt beteget.

Ma dolgoztunk eddig a legtöbbet. Több igen súlyos páciensünk volt ma is: egy édesanyja után HIV fertőzés gyanús kisfiú, akiről kiderült, hogy csupán maláriás, egy "lyukas szívvel" (kamrai sövény defektus) élő másik 9 éves kisfiú, aki 6-nak nézett ki. Krisztinek egy terhes kismama, aki nem tudta, él-e még a magzatja, szerencsére igen.
Amíg Gyuri és Karina befejezték a rendelést, a lányok kapcsolatot építettek; beszélgettek a miniszterrel.

Az együtt elköltött vacsora után, mindenki másfelé indult: Dóri házvezetőnőnkkel egy koncertre, Kriszti kerti partira, Gyuri olvasni, Karina pedig aludni ment.

14. nap (24/04/15)

György napra keltünk, így újult erővel, frissen indultunk el, miután Gyuridoki fülét mi is meghúzogattuk. Ma és holnap Namakwekve egészségügyi központjában teljesítünk szolgálatot. Megérkezésünkkor a helyi főnök és a laborvezető doktor ismerősként fogadtak bennünket, mert a terepbejáráskor már találkoztunk velük. 
Gyorsan kiválasztottuk a rendelőt, berendeztük Dórinak a "tornatermet" és elkezdtük a rendelést.
Közepes mennyiségű tömeg volt, a szokásos panaszokkal, de azért előfordult néhány orvosilag kihívásnak számító páciens is. Olajozottan ment a rendelés, segítőink mindent megtettek a gyors ellátás érdekében.
Kirívó eset Krisztinél egy fiatal hölgy volt, akinek fél éve törött volt a karja, az ellátás hiánya miatt így egy centivel rövidebb volt az egyik a másiknál. Kénytelenek voltunk beutalni őt a kórházba, a műtét elvégzésére ugyanis nem adottak a feltételeink.
Gyurinak ismét egy kézsérült jutott: a középkorú hölgy hüvelykujján egy elfertőződött gennyes sebet kellett azonnal megműteni a helyi személyzet előtt. Doktor úr ezúttal saját fejlesztésű kötéstechnikáját is bemutatta, nagy elismerést vívva ki ezzel a magyar csapatnak.
A munka végeztével, vacsora, gyors zuhany és öltözködés után tettünk egy rövid sétát a nyüzsgő éjszakai belvárosban. Az utcai árusok, dolgukra igyekvő emberek, beszélgetők, bámészkodók csoportjaiból itt-ott elhangzott a "muzungu" (fehér ember) kifejezés, ahogy elsétáltunk mellettük. Mbale városában nem túl gyakori a fehér ember. Az esti kávézás után a jól végzett munka tudatában tértünk nyugovóra. 

13. nap (23/004/15)
A mai nap rutinszerűen indult: reggeli, Silage, gyógyszertár, a rendelőnél a szokásos tömeg. Taktikát váltottunk: nem bíztuk magunkat a tömeg akaratára, hanem már a nap elején közöltük, hogy ki hány beteget vizsgál meg. A végén persze ezt a számot is jócskán meghaladtuk. Kriszti és Dóri egymást segítve látták el a betegeket. Befogták dolgozni Alexet, a gondnokot, aki lelkesen hívta be a pácienseket, irányított, malária teszteket csinált. Karina Gyurinak segített, vércukor szintet mért, 3 óra után pedig átvette a gyógyszerkiosztást.

Szokványos betegeink voltak ma:"itt fáj, ott fáj, mindenütt fáj", köhög, alhasi fájdalma van, maláriás szerinte. Tesztelés után ma három pozitívet fogtunk. 
Célegyenesbe érve örültünk, hogy fejenként hét beteg maradt és időben végzünk. Ám a helyi nagyságok odahozták ismerőseiket, rokonaikat, hogy "na, még őt, na, még őt nézzük meg". Természetesen őket is elláttuk, szerencsére komoly betegséggel küzdő nem volt köztük. Dórinak még a nehéz nap végére is jutott: segítőnk még megkérte, hogy nézze meg még az ő nyakát is. 
Megköszöntük a helyieknek a segítséget, apró ajándékokat, pólót adtunk nekik, összecsomagoltuk a megmarad gyógyszereket, és fél hétkor elindultunk. 
Szállásadónk anyukájához mentünk, aki nem messze lakik a várostól. Csodálatos természeti kép fogadott minket, mikor megérkeztünk: a lemenő nap a felhők mögé bújva festette aranysárgára az eget itt-ott megtűzdelve egy-egy rózsaszín folttal. Az előtérben lévő fák koronái belelógtak ebbe a szín kavalkádba, tovább fokozva a vizuális élményt. A néni nagyon meghatódott, hiszen nem egy orvos, hanem egy egész csapat ment megnézni őt. Lakásában, amiben egy asztal, kisszekrény, egy heverő, egy fotel, egy 3+2+1 ülőgarnitúra és az elmaradhatatlan szellőző, amin még egy szúnyogháló sem volt, fogadott minket. A konyhát úgy kell elképzelni, mint a régi alföldi parasztházaknál a kamrát, ami a veranda végén nyílik. Itt az ajtó mögött egy földbe vájt mélyedésben állt egy kis tűzrakó hely, amiben még haloványan parázslott a faszén. A sok ülőhely ellenére a néni a földön foglalt helyett, a tisztelet jeleként. 
Igazi team-munka volt: Gyuri vizsgált, Kriszti diagnózist írt, Karina felvette az adatokat, Dóri pedig tanácsot adott a közel 70 éves hölgynek. 
A teára való meghívást most kivételesen visszautasítottuk, későre járt, éhesek voltunk, így elindultunk haza.
Egy kiadós vacsora után, ma egyikünket sem kellett noszogatni, hogy időben ágyba bújjon.

12. nap (22/04/05)

Fáradtan keltünk. A tegnap esti tévé show és csapatépítés után nehezünkre esett kikelni az ágyból. Szerencsére Gertrúd ismét meglepett minket az egyik kedvenc fogásukkal. Egy jó erős afrikai kávét követően a gyógyszertárban kezdtük a napot, majd onnan egyenesen rendelni ment a csapat. A helyzet nem változott semmit, ismét több mint száz beteg várt ránk és még több füzet mellyel ment a "zsugázás". A gondnok tovább nehezítette a munkánkat: begyűjtötte, átrendezte, kiosztotta, majd újból begyűjtötte, átrendezte és kiosztotta a füzeteket, majd megint ... a probléma csak az volt, hogy a begyűjtött füzetek tulajdonosai hazamentek rendelés közben. A rendszert még mindig nem látjuk át, de igyekszünk a magunk módján ellátni a munkát: behívjuk az ajtóhoz legközelebb álló beteget. Ez néha komoly akadályt jelent számunkra is, hiszen nem tudunk szabadon közlekedni a várakozók tolongása miatt. 

Egy nehéz pácienssel kezdtük a napot: a frissen operált katéteres beteg követelte, hogy cseréljük ki a katétert, de erre a műveletre nem csak mi, hanem a helyi egészségügyi személyzet sincs felkészülve. Feleségével sem tudtuk megértetni, hogy nincs sem az ő, sem a férje bajára katéterünk, sem gyógyszerünk. Végül megállapodtunk, hogy visszamennek a kórházba. 
Ma ismét volt segítségünk a helyi  egészségügyi iskola gyakornokainak személyében. Többségük lelkesen tolmácsol és igyekszik ellesni a szakmai fortélyokat.
Az idő is elviselhetőbb lett, ma egész nap esős, friss szellős napunk volt. 
A betegek harmada csak gyógyszerért jön, illetve a "muzungu" (fehér) doktort akarja látni. Kirívó esettel nem nagyon találkoztunk ma, kivéve pár tüdőgyulladásos gyereket, talpig rühes csecsemőt. A szokásos hasfájós, ízületi fájdalmakkal küzdő idősek nagyobb arányban jelentek meg. Kötözésre visszajöttek ketten, illetve gyógyszerért még páran. 
Öt óra után nem sokkal befejeztük a munkát. Egyből hazamentünk és vacsoráztunk.
Érződik, hogy rengeteget dolgozunk, és még mindig van, akit haza kell küldenünk, mert nem tudjuk ellátni. 
Egy-egy rövid, pár perces szünet fér bele az időbe, de így is általános, hogy nem eszünk, iszunk, csak a nap végén jövünk rá, hogy tele van a vizes palack mindenkinél. Ennek ellenére boldogok vagyunk, amikor a páciensek elégedetten és bizakodva távoznak tőlünk. 

11. nap (21/04/15)

A mai nap reggelire szambuzát kaptunk Gertrúdtól, ami igazából palacsintába burkolt háromszögbe hajtogatott zöldséges vagy húsos sós sütemény, amit finom hagymás avokádó krémmel együtt fogyasztottuk. Siragi pontosan érkezett, így a patikában kezdtük a napot. Felfrissítettük a gyógyszerkészletünket és elindultunk rendelni. Azt gondoltuk,  hogy ma kevesebben lesznek, de nem, a rendelő gondnoka kb. 150 füzetet gyűjtött be. Itt a betegek általános iskolai füzettel jelennek meg az orvosnál, amiben rögzítik a panaszokat, diagnózist és a gyógyszerezést. Mivel a rendelő előtt csak negyven beteg várt, azt hittük, tévedés történt. Hamar kiderült, hogy a betegek folyamatosan szállingóznak a rendelésre.

Feszített munkával sikerült hat óra előtt végezni a rendeléssel, fejenként 50 beteget látva el.

A lányokat meghívták egy esti tévés showba. A rendelést gyorsította, hogy Karina átvedlett gyógyszer kiosztóvá, osztotta a felírt pirulákat, egyéb készítményeket és instruálta a betegeket. 

Csapatunk mai legérdekesebb páciensei: krónikus gennyes lábszár sérült, bal felső végtagi bénulásos beteg, szimuláns fiatal és emlődaganatos harmincas férfi.
Az élő show nagyon jól sikerült, a lányok kitettek magukért. Gyuri a háttérből súgott, mosolyt csalva a jelenlévők arcára. 
A felvétel után csapatépítést tartottunk az egyik helyi menő sport bárban.

10. nap (20/04/15)

Átlagosan indult a nap otthon. Vidáman fogyasztottuk a reggelit, majd Siragi barátunk elszállítmányozott bennünket az új rendelési helyünkre Musamakaba. Gyanús volt, hogy a rendelő előtt hatalmas tömeg áll.

Elkezdődött a rendelés és a betegek csak gyűltek és gyűltek és gyűltek... Úgy látszik, a helyi pap jól tette a dolgát, amikor kihirdette, hogy hétfőtől itt fogunk dolgozni négy napon át. Este háromnegyed hétig dolgoztunk megállás nélkül. A betegek felét így is haza kellett küldenünk; jöjjenek vissza másnap.

Ez a rendelő egy óriási focipálya mellett áll, ahol a legények teheneket kicselezve lőnek kapura, a kisfiúk pedig a kapu végében rongylabdával utánozzák a nagyokat. A sípszó és a szurkolók hangja egyaránt behallatszott hozzánk. 
Mai pácienseink között volt két strúmás beteg, krónikus gennyes fekélyes lábú ellátásra szoruló és rengeteg kisgyermekes anyuka. 
A vacsora után félholtan zuhantunk ágyba, így a rendes blog írás is elmaradt.

9. nap (19/04/15)

Végre vasárnap! Ma mindenki 8 után kelt. Gertrúd, a házvezetőnőnk finom gyümölcssalátával és rántottával töltött csapatival (helyi lepény kenyér) kedveskedett nekünk. Reggeli után elkísértük Krisztit egy helyi szépség szalonba, hogy egyik régi vágya teljesülhessen: igazi fonott afro frizurája legyen. Amíg ő szépült, mi a helyi segítőnkkel bejártuk a következő két rendelési helyszínt.

Felmértük az eszköz- és gyógyszer állományt, valamint kitaláltuk, hogyan fogunk rendelni hétfőtől. Belekóstoltunk egy picit a vasárnapi piaci forgatagba is. Hazaérve egy váratlan helyzet fogadott minket: egy vadászjelenetnek voltunk szemtanúi. Egy fekete patkány szaladt be a házba és megbújt a tévés szekrény alatti ficakban. Székekkel torlaszoltuk el a lakásba vezető további utat, így kényszerítve az állatot, hogy kifelé meneküljön. Siragi barátunknak sikerült ártalmatlanítani a betolakodót. A délután hátralevő részét a városban töltöttük ismét, a lányok helyi népviselet után nézelődtek, Gyuri pedig örömmel funkcionált "gardedámként" mellettük. Kriszti projektje közel 6 órán keresztül tartott. Ennyire időre volt szükség, hogy gyönyörű frizurája elkészüljön. Hazafelé egy utcai árustól friss ananászt vettünk, majd kedvenc kávézónkban ittunk egy-egy üdítő gyümölcs koktélt és vanília fagyis kávét. A vacsora után gyógyszer leltárt készítettünk, amíg a többiek az otthoniakkal kommunikáltak. Újra osztottuk a frissen mosott műtős ruhákat és rendszereztük a kötszereket is. Igyekeztünk kipihenni magunkat és felkészülni a következő hat napra.

8. nap (18/04/15)
A mai reggel után, szombat ellenére ismét munkába indultunk.  Balázs még utoljára kivitt minket a mbale-i klinikára. Az elmúlt napok tapasztalataihoz képest kevesebb beteg várt minket. Nagy részük gyermek, néhányan kontrollra jöttek és páran pedig az "egyszer lássa fehér orvos"miatt látogatták meg a rendelést. Rajtunk kívül, ma csak ketten dolgoztak, így sokszor tolmácsként a kint várakozó angolul valamennyit beszélő betegeket kértük meg. Annak ellenére,  hogy a betegek hamarabb elfogytak, ma is jó néhány különleges esettel találkozott a csapat.

Méhen kívüli terhesség, ill. vakbél probléma gyanúval kellett egy beteget azonnal a kórházba irányítani. Egy elhanyagolt, könyökön lévő fekélyt kellett szakszerűen lekezelni, majd egy másik fiatal páciens bőr tályogjainak kiürítése volt a feladat. Vizsgálat közben gyakran volt szükség asszisztensünk birkatürelmére, aki pótmamaként csitítgatta a gyermekeket, miközben némelyik "megkeresztelte" őt. Tüdőgyulladással küzdő fiatal, igazi tankönyv szagú TBC-s beteg, kulcscsont ficamos és meningitisz gyanús páciens is volt ma nálunk az átlagosnak mondható gyomorfekély, rüh, malária gyanús és egyéb mozgásszervi panaszosok mellett. A legkirívóbb eset egy nyolc hónapos bélcsavarodás gyanús csecsemő volt.  A rendelés befejezését követően, utunkat stílusosan a kórházból hazáig mentőautóval tettük meg.  Az ajándékba kapott két óra szabadidőt a városban sétálással, nézelődéssel töltöttük el.  A vacsorát követően közösen értékeltük az elmúlt öt napot, megosztottuk a szakmai tapasztalatokat egymással. A kórházban közel 550 hozzánk forduló beteget vizsgáltunk meg. Nagy részüknek helyben tudtunk gyógyszeres segítséget nyújtani a magunkkal hozott készletből. Két tucat beteget a helyi központi kórházba kellett tovább irányítunk  tbc szűrésre, képalkotó vizsgálatra, kezelésre. Az elmúlt héten  elhasználtunk 300 db gumikesztyűt, tucatnyi tűt, fecskendőt és szikehegyet és egy nagy adag kötszert.  Minden nap 8-9 órát dolgoztunk, addig rendeltünk, amíg az aznap megjelent összes beteget el nem láttuk.

7. nap (17/04/15)

A szokásos finom reggeli után, elindultunk a kórházba, ahova kocsival kb. 15 perc alatt érünk be. A betegek folyamatosan jelentkeztek vizsgálatra, a közben kialakuló eső sem tántorította el őket. Missziónkat ma személyesen az ugandai pénzügyi- és befektetési miniszter Gabriel Ajedra Aridru és Dr. James Mutende ipari miniszter látogatták meg. Kifejezték hálájukat tevékenységünk iránt, majd hosszú távú terveiket osztották meg a jelenlévőkkel.

Gyurit ma több visszatérő páciense kereste fel átkötözésre. Négy asztmás kisgyerekkel találkozott ma. Meglepő, hogy ezen az éghajlaton előfordul ilyen, aminek az oka valószínűleg egy a-típusos kórokozó. Több tbc-s, és egy súlyos beavatkozást igénylő elfertőződött kézsérült is színesítette a palettát a köhögő, lázas gyerekek mellett.  Kriszti betegeinek nagy része hasfájásra panaszkodott, gyomor- és  bélproblémákkal fordultak a fiatal doktornőnkhöz. Betegei között jó néhány egészséges fiatal fiú is jelentkezett, akik HIV és Hepatitis tesztet szerettek volna csináltatni bizonytalan kapcsolataik miatt. Dóri ma is rengetek mozgásszervi beteggel foglalkozott. A helyiek nagy része komoly derék fájdalommal, lumbágóval, alhasi fájdalommal küzd. Ennek egyik oka az, hogy a fejükön is hordanak terheket, a másik, hogy guggolás helyett derékból hajolnak le munka, takarítás stb. közben. Négyen együtt ma is közel 120 beteget láttunk el. Egy tucat pácienst a mbale-i központi kórházba irányítottunk tovább. A betegek nagy része a gyógyszeres kezelését helyben megkapta. A fárasztó munka után, a miniszter úr meglátogatott hajlékunkban, velünk vacsorázott, beszélgettünk. Levezetésképpen, meghívott bennünket a közeli lakásába, ahol baráti beszélgetés keretében köszönte meg a munkánkat. Hazafelé, a felhők miatt nem láthattuk a dél keresztjét. Ez a csillagkép olyan a déli féltekén, mint otthon a nagygöncöl. Ma sem kellett mesét hallgatnunk, hogy álomba merüljünk.

6. nap (16/04/15)

Kellemes hűvös szellőre ébredtünk ma. Lassan beáll a reggeli rutinunk, egy gyors, de bőséges reggeli után elindultunk dolgozni. Viszonylag kevés beteg várt minket, de a meleggel fokozatosan nőtt a számuk, mint tegnap.

Karina és Zsolti ellátogattak a közeli (70 km-re levő) faluba a Sipi vízesés lábához Balázzsal. A környéken a nemzeti park határáig arrabica kávé és banán ültetvények váltják egymást. A kétezer méter magasan húzódó földeken a kávé most virágzik; mellette a helyiek eukaliptusz fákat ültetnek még. Visszafelé benéztünk a Sipi Falls általános iskolába, ahol közel ezer kisdiák tanul. Érkezéskor a gyerekek féltek a fényképezőgéptől, el is szaladtak, amint meglátták azt. Az iskola igazgatója nagyon örült a látogatásunknak, és a kedvünkért egy bemutató órát tartott az elsősökkel. Miután elbúcsúztunk, már alig lehetett levakarni magunkról őket. 

Eközben a csapat a kórházban látta el a pácienseket. 

Mivel Gyuri jobbkeze, Karina másfele járt, kénytelen volt egyedül dolgozni. Gyermekgyógyászati és sebészeti teendői voltak ma is. Mire azonban komolyabb sebészeti esetek sorra kerültek volna, asszisztense is befutott. A tegnapi "műtét" ma megismétlődött. Egy idős női páciens jött több hetes elfertőződött sebével, melyhez a nélkülözhetetlen szikét úgy kellett összevadászni a szegényesen felszerelt kórházból. Kriszti folytatta ma is a nőgyógyászkodást, de becsúszott néhány nemi beteg és kisgyermek is hozzá. Dóri ma is kapott néhány "mindenemfáj" beteget,  akinek ellátását Krisztivel közösen oldotta meg. Leghamarabb ma ő végzett, sokat azonban nem tudtak pihenni, mivel a helyi rádióba Krisztivel közösen egy interaktív élő műsorba voltak hivatalosak. A csapat együtt örült a sikernek, amit a hozzánk érkező Szűcs Tamás, az MTVA munkatársa helyszíni tudósítása tett teljessé. A riport, melyben Kriszti is megszólalt, még aznap este látható volt az M1 Világhíradó című műsorában.

A helyi internetkávézó szolgáltatta a ma esti söröket és juice-okat (a misszió tagjai csak ilyet ittak) a blogíráshoz. :)

5. nap (15/04/15)

A mai nap zivatarra ébredtünk (itt éppen esős évszak van!), szerencsére mire kiestünk az ágyunkból már kieste magát a trópusi eső.  A háziak finom reggelivel vártak ma is, ami után vidáman mentünk dolgozni.  Ma korábban kezdtünk, talán ezért is meglepően kevés beteg jelentkezett a rendelés elején.  Persze, ahogy aztán melegedett az idő, szépen gyűltek a  páciensek, mint lepkék a virágra. Virágnyelven ez azt jelenti, hogy a "jó illatunk" (jó hírünk) több beteget vonzott ma a kórházba, mint tegnap.  Próbaképpen kicsit  átszerveztük a rendelést: Dóri külön foglalkozott a mozgásszervi betegekkel. Persze kijutott neki egy-egy hasfájós és egyéb belgyógyászati panaszos, akiket rendre átküldött a többiekhez. Kriszta ma többet babázott a kelleténél, bár nagyon élvezte, ha egy-egy páciense békésen szunyókált vizsgálat közben. 
Gyuri doki ma felcsapott sebésznek és nem jött zavarba a szike hiányától. Az egyik kézsérült kezéből komoly mennyiségű gennyet sikerült lebocsátani, amitől Zsolti, a fotósunk sápadtan menekült ki a helyiségből. 

Karina azonban készségesen fogta a beteg kezét, segített a művelet elvégzésében, és a kötözésben is. A betegnek ugyan nagy fájdalmai voltak ezalatt, de hosszútávon javítottunk az állapotán. 
Alkalmaztunk ma egy "klasszikus" cukros kötözést is. A páciens nem hitte el, hogy cukrot fogunk a kezére tenni, hogy az kiszívja sebéből a váladékokat. 
A mai nap legérdekesebb betege egy egyhónapos csecsemő volt, akit jól szituált 19 éves anyukája hozott el hozzánk téli overálban. A babának semmi komoly baja nem volt, de nagy esemény az  anyukájának, hogy egy muzungu (fehér) orvos vizsgálta meg. 
Több anyuka is szépen felöltöztette gyermekét a "nagy eseményre". Találkoztunk kis hercegnőkkel, zakós kisfiúval, mindannyian nagyon megilletődve jöttek be hozzánk. 
Balázs ezalatt a gyógyszerekből tankolt fel a betegeinknek.
Ma este 6 óra után végeztünk az utolsó beteggel, és 7 után nem sokkal már itthonról néztük a bontakozó zivatar villámait.
Vacsora és jó kis zuhany után eltettük magunkat másnapra.

4. nap (14/04/15)
Ma végre elkezdhettük a munkát. Reggeli után elmentünk a közeli (6km) rendelőbe, ahol sok beteg, 3 doktor és 5 asszisztens fogadott minket. Egy gyors bemutatkozás és körbe járás után, elkezdtük a munkát. Az egyik rendelőben Kriszti és Dóri,  a másikban Gyuri rendelt. Karina némi adminisztratív munka után segített az orvosoknak: vizet vitt a betegeknek, kötszert, kesztyűt biztosított, tolmácsolt stb.
Krisztinek ma főleg nőgyógyászati betegek jutottak, illetve gyomor panaszos  páciensek. Dóri derekasan küzdött a derékfájósokkal. Gyuri főleg gyerekeket gyógyított és sebészkedett egy kicsit. Hazaérkezve egy levezető beszélgetés, bőséges fejlámpás estebéd, szúnyog- és bogárhajkurászás után elégedetten tértünk nyugovóra.

3. nap (13/04/15)
A mai napon nagy mozgás volt a HTTC-ben. Hajnalban ketten mentek, ketten jöttek. A távozók és érkezők  mozgatásának terhe Balázsé, aki fél 6-ra ért haza az érkezőkkel. Mivel ő vitt minket Mbaleba és az út kb. 200km "isteni utakon" (mindenki imádkozik, hogy odaérjen épségben), meg kellett várnunk, hogy Balázs kialudja magát. Ebéd után elindultunk Mbaleba. Megálltunk a babnkban, hogy pénzt váltsunk. Amíg Balázs ezt intézte, addig mi, a misszió tagjai egy közeli piacon nézelődtünk. Úgy döntöttünk, hogy az utolsó pillanatban beszerzünk néhány szükséges ruhadarabot a kézműves piacon. A lányok természetesen ruhát, a fiúk az ajándékokat és a lányokat nézték. A temérdek szaruból, bőrből, fából és növényekből készült hasznos és kevésbe hasznos tárgyak tanulmányozása közben a csapat egy része felfedezett a bódék mögött egy nagyobb konténer méretű kopott parkettás, tükrös termet, ahol egy kortárs-jazz-hiphop tánccsoport tartotta az edzését. Szürreális élmény volt belecsöppenni Afrika közepén egy olyan próbába, amilyet akár Nyugat-Európa bármelyik tánctermében láthattunk volna. Talán közhelyesen hangzik, de ahogy kis csapatunk táncos lábú tagjai beszélgetésbe elegyedtek a fiatalokkal, bebizonyosodott, hogy a tánc és a zene világokat köt össze. A kis kitérő után folytattuk utunkat Mbale felé. A viszonylag gazdagabb, beépített területeket tea-, banán- és kávéföldek váltották fel, a települések pedig egyre egyszerűbb képet mutattak. Azonban attól függetlenül, hogy merre haladt utunk, a nyüzsgő élettel teli Afrika  még sötétedéskor is megmutatta az arcát; a vörös poros utcákon jöttek-mentek az emberek.
Az első megállónk egy igazi esőerdő volt és csak azért álltunk meg, hogy IGAZI esőerdei levegőt szívhassunk.

Az út folyamán még megálltunk Jinjában is, hogy egyik fontos küldetésünket teljesíthessük: átadtuk Ericnek, a jinjai ifjú banán-termesztőnek egy ajándékot, melyet magyar pártfogója küldött neki. Eric nagyon örült új tabletjének, hiszen a kamera segítségével személyesebbé tehetik beszélgetéseiket majd.
Közel éjfél múlt már, mire Mbaleba értünk, ahol Rose nővér, Szilazs és egy terített asztal fogadott bennünket. 
A kellemes vacsora után reményekkel telve hajtottunk álomra fejünket a saját szobáinkban. 

2. nap (12/04/15)

A mai napon, Kapekébe az ugandai HTCC mintafarmjára látogattunk el. Az utunk közel fele földúton vezetett, így kaptunk egy kis ízelítőt az "afrikai masszázsból". A nagyjából 100 km-es távolságot 2 óra alatt tettük meg. Az ugandai utakról annyit érdemes tudni, hogy az aszfalt utak minősége "megfelelő", a földutak bakhát utak, melyeket itt-ott tarkít egy-egy kátyúcsoport. Az egyenesített (lelapított) földutak jóval rázósabbak.
Ez a farm nagyszerű és izgalmas kezdeményezés. Érkezésünkkor a helyszínen dolgozó emberek épp a „gazebo" tetejére erősítették föl a tetőt fedő fűcsomókat. A farmon már készen áll a terményszárító, a vendégház, a munkások szállása, transzformátor ház és kiépítésre került a víz- és elektromos hálózat, ami jelenleg generátorral működik; a következő nagy lépés a transzformátor megvásárlása lesz. A disznóól alapjait már kiásták, a kecskék pedig saját területet kaptak, melyet nemsokára tehenekkel osztanak meg.

A gyógyító tevékenységet már itt meg tudtuk kezdeni: Dóri a helyi gondnok derekát kezelte meg, akinek az ágyéki gerince és a medencéje egy gyerekkori sérülés miatt okozott panaszt. Gyuri pedig egy szögbe lépett kislegény, Andrew talpát vizsgálta meg, és tanácsot adott annak otthoni ellátására, mely az antibiotikum szedése mellett - mely a helyi viszonyok között nem elérhető, ezért Mr. Lukasz (ahogy Lukács Balázst nevezi itt mindenki) fogja ezt számára biztosítani - a sebre közvetlenül rátett kristálycukros géz alkalmazását javasolta, illetve természetesen a seb állandó tisztítását, tisztán tartását. Ez a helyileg képződő sűrű cukros oldat jobb híján magába szívja a sebben képződő gennyet, ezáltal természetes módon tisztítva meg az elfertőződött sebet.

A közelben egy iskola működik, 10 percnyi sétára a farmtól banán- és kávéfák között. Vasárnap révén, 30 gyermek csodálkozott rá csapatunkra, mely egy normál létszámú osztálynak felel meg. Ők az iskolában laknak, de Balázstól megtudtunk, hogy a környékről összesen közel 300 nebulója van az iskolának. Látva az iskola állapotát és felszereltségét, az épp nálunk lévő két csomag színes ceruzával leptük meg a kisdiákokat.

Visszaúton megebédeltünk egy útszéli, helyi viszonyok közt megbízhatónak mondott falatozóban. Persze Gyuridoki epidemológus (járványtanász) lelke háborgott, és nem evett, mondván, legalább hírvivő maradjon. :-).

1. nap (11/04/15)

Sikeresen és némileg fáradtan ugyan, de megérkeztünk Kampalába, Uganda fővárosába. Ideutazásunknak ugyan volt 1-2 nehezebb pillanata: Krisztina bal bokája kibicsaklott, és az egyik csomagunk nem érkezett meg, de számos vicces pillanatot éltünk át a közel 12 órás repülőúton. Gyuri doki már a repülőn segített egy rosszul lett utasnak, Dóri speciális „kineziotapes" tudásával pedig doktornőnk bokáját tette helyre, aki így továbbra is vidámságával tartotta ébren a csapatot.
A hosszú repülős út így igazi csapatépítésnek bizonyult, együtt ettünk, ittunk, csináltuk sorban a „szelfiket" és repetáztunk a menüből.
Fogadtatásunk sem volt hétköznapi: az ugandai HTCC ház helyi igazgatója, Lukács Balázs mellett, Dr. James Mutende miniszter úr köszöntött minket. A sajtó munkatársai a misszió minden résztvevőjét külön-külön is meginterjúvolták, rengeteg kép és videofelvétel készült. Természetesen az otthoniakra is gondoltunk: Karina készített egy magyar nyelvű közös interjút a csapattal, a nap végén pedig egy helyi étteremben vacsoráztunk meg házigazdáinkkal.

2015. április 8.

Orvosi missziónk holnap útnak indul Ugandába, hogy közel egy hónapig önkéntesen gyógyítsa a helyi rászorulókat.
Ez alkalomból tartandó sajtótájékoztatónk időpontja és helyszíne:

2015. április 9. 13:00 a Budapest Airport, SkyCourt Konferencia Központ 1.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Missziónk ugyan csak 4 tagból áll, de ahogy a képen is látszik, sokkal többen dolgozunk ezen, hiszen "Együtt tudunk nagyot tenni!"