A Magyar Afrika Társaság 2016. április 4-én indította immár XIII. orvosi misszióját a fekete kontinensre. A csapat tagjai az egy hónapos út során Uganda különböző részein gyógyítottak és felvilágosító előadásokat tartottak a helyi lakosság számára. Az első héten a Buganda Királyság orvosi csapatával közösen, Nakawuka településen gyógyítottak, míg a misszió hátralevő részében különféle oktatási és szociális intézményekben állították fel ideiglenes rendelőjüket, Kapeke-ben, Kabubbu-Kiwoko-ban, Mbale-ban és Kampalában. A misszió tagjai dr. Bagdi Zita általános orvos, dr. Kapi Zsófia fül-orr-gégész, Gáspár Attila mentőtiszt, Kovács Bernadett AHU koordinátor és Kovács Dániel önkéntesek voltak.

Köszönjük a Hartmann-Rico Hungária Kft-nek, a Green Sound Plusz Kft-nek, Túlélővíz.hu-nak, a Salus Kft-nek, a Speeding Kft-nek és a Schiller-Diamed Kft-nek, hogy támogatásukkal hozzájárulntak orvosi missziónk sikerességéhez!

A misszió időtartama: 2016. április 4. - május 2.

2016. 04. 29. (péntek)

Az utolsó munkanapunk is pörgősen telt. A Kyanja Community Health Center-ben dolgoztunk. Már voltunk itt a misszió alatt, így a helyszín nem volt idegen a számunkra.

Orvosaink találkoztak szájpadhasadékkal, égési sérüléssel, mélyvénás trombózisra gyanús pácienssel és tipikus afrikai betegségekkel. A csapat nagy összhangban dolgozott az egy hónap alatt. Átlagban napi 150-200 beteget láttunk el. Többségében vidéken dolgoztunk, Nakawuka, Kapeke, Mbale településeken. Valamint Kampalában, NTinda környékén és egy szállásunkhoz közeli iskolában, ahol árva gyerekeket tanítanak. Köszönöm dr. Kapi Zsófiának, dr. Bagdi Zitának, Gáspár Attilának és Kovács Dánielnek türelmüket és kitartásukat. Öröm volt veletek együtt dolgozni:)!

2016. 04. 28. (csütörtök)

Így a misszió végéhez közeledve, nem esett még szó az igazán mély, lelki dolgokról. Talán a mögöttünk álló tömény majdnem egy hónap, a kultúrsokk és az ennyi idő alatt feldolgozhatatlan, többségében pozitívum miatt, mi is érzékenyebbek lettünk. A mai napon Kapeke és Kabubbu-Kiwoko környékén dolgoztunk. Itt töltöttük a legtöbb időt. Amikor megérkeztünk, a gyerekek sorfalat álltak nekünk, így köszönték meg az eddigi munkánkat. A rendelés után ajándékokkal kedveskedtek nekünk. Olyan gyümölcsöket, magvakat adtak, amiket ők termesztettek és tudjuk, hogy nekik nagyon sokat ér. A gyerekek rajzairól nem is beszélve... Személy szerint nehéz volt ezt kezelni, hiszen mi nem vártunk el semmit a munkánkért cserébe. Ők viszont őszintén, szívből adtak. Arcukon a mosoly és a hála valóban igaz volt...

2016. 04. 27. (szerda)

Egész nap ragyogóan sütött a nap, így a gyerekek kint tanultak a tantermek előtt. Az épületben kevés a fény. Mindenesetre több hely maradt a várakozó betegeknek a padok között, nem úgy, mint tegnap, amikor tanuló gyerekek vegyültek velük. Megállás nélkül érkeztek a környéken lakók. Mivel nagyon ritkán, vagy soha nem jutnak el orvoshoz, gyakorlatilag mindenféle panasszal élnek, hogy esetlegesen a jövőben legyen gyógyszerük, amikor szükséges. Az iskolához közeli Taekwondo Központba is ellátogattunk. Mint minden sportközösségre jellemzően itt is fegyelmezetten és tisztelettudóan viselkedtek. Az iskolából több árva gyermek is jár oda edzeni. Nekik kisebb sérüléseik voltak, de múltbéli rosszul összeforrt töréseket is láttunk.
Késő délután fejeztük be a munkát és ittunk egyet Bagdi doktornő egészségére. Boldog névnapot Zita!

2016. 04. 26. (kedd)

Ma az Earnest Nursery and Primary School falai között gyógyítottunk Kampalában. Az iskolában árva gyerekeket tanítanak 3 éves kortól 20 éves korig. A tanulók létszáma 500 körüli. A gyerekek többségében bőrgyógyászati problémákkal, amik sebek és ezek elfertőződései, illetve felső légúti és szájhigiénia hiánya miatt kialakuló betegségekkel fordultak hozzánk. Megérkezésünkkor esett az eső, így az egyik tanteremben kezdtük meg a rendelést. Ma is egyszerre három beteget láttunk el. Nem csak az iskola alkalmazottait és diákjait, hanem a környékből érkező nyomornegyedben lakó betegeket is. A megjelentek nagy száma miatt holnap is ott folytatjuk a rendelést. Volt, aki már a közelmúltban megkapott leletekkel érkezett. Szívproblémákra utaló tünetek miatt több EKG is készült a nap folyamán. Volt olyan eset, aminél háttér diagnosztika hiányában javasoltuk a legközelebbi egészségügyi intézményben való megjelenést.
Az oktatás 8.30-tól délután 5 óráig tart. Az osztálytermek zsúfolásig meg vannak töltve. Napi két étkezés biztosított. A leggyakoribb étel a bab és a kukoricalisztből készült kása, aminek egy részét adományként kapja az iskola a helyi török közösségtől. Kiemelkedő az oktatás terén, hogy a kötelező tananyagon kívül lehetőségük van a fiatal felnőtteknek különböző szakmák elsajátításában. A munka gördülékenyen ment, ahogy eddig is, köszönhetően a közös angol nyelvhasználatnak és a lelkes önkéntes helyi tolmácsoknak.

 2016. 04. 25. (hétfő)

Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól. Példabeszédek könyve 22:6. Ezt olvastam ma egy diák iskolai egyenruháján. Az iskolákban, és a fővárosban, a falakra festve is hasonló idézetekkel találkozok. Vallási irányultságtól függetlenül elgondolkodtató mondatok ezek. Ma egy Kapeke-hez közeli iskolában jártunk már második alkalommal. Ismét sok diák és családtag várakozott. A megvizsgált gyermekek legnagyobb része alapvetően egészséges. Sajnos a fogszuvasodás nagyon gyakori. A nap végére sem került sorra mindenki, így csütörtökön visszatérünk és tovább folytatjuk a munkát.
Várakozás közben leültem a gyerekek közé. Volt, aki időközben tanult. Belenéztem a tankönyvébe, olyan 10-12 éves korosztálynak íródott. 2001-es kiadás. Gyakorlatilag egy könyvbe van belezsúfolva több tantárgy anyaga. Társadalmi, politikai tudnivalók alkotják a tananyag nagy részét, de az időjárásról és minimális higiéniai tanácsokról is lehet belőle tanulni.
Ebben az iskolában a tantermek nincsenek fallal elválasztva egymástól, csak pár deszka szimbolizálja az osztályterem határait, amire egy tábla van erősítve. Nehéz elképzelni, hogy megy az oktatás úgy, hogy egymás tananyagát nem csak hallják, de át is látnak a másik helyiségbe.
Mindentől függetlenül a mosoly töretlenül ott ragyog az arcukon.

2016. 04. 22. (péntek)

Az első olyan nap volt a mai, amikor munka közben esett. Először fáztam, amióta itt vagyok. Kapeke-ben jártunk ismét. A focimeccs elmaradt. Az első pár órát még a szabadban töltöttük, aztán a szakadó eső elől egy kis épületben leltünk menedékre. Ott folytattuk a munkát. Jellemzően kis ablaknak megfelelő nyílás volt a helységen, így fejlámpával dolgoztak az orvosok tovább. Mindenki szeretett volna bejönni hozzánk, de mi magunk is alig fértünk el, így az osztálytermekben húzták meg magukat a betegek. Az alkartályogos fiú egész jól van már. Tapintásra minimálisan érzékeny az adott terület. Nagyon jó dolog végigkövetni egy esetet, visszatérni ugyanoda több napon át. Ez a célunk az épülő kórházzal is, folyamatos jelenlét és diagnosztika egy adott térségben. Jövő héten is visszatérünk még a környékre. Valószínűnek tartom, hogy a mai eső után több lesz a megfázásos eset. Én is eláztam, de tudtam száraz ruhára váltani, viszont az itt élők többségének még cipője sincs. Ma az esőzések miatt viszonylag időben indultunk Kampalába. A fővárosban, mint később megtudtuk, pénteken ebben az időben hatalmas dugók vannak. Ekkora szmogban még sosem ültem. Még a bodáknak sem volt könnyű a haladás. A tömegközlekedés nem megoldott, így a legtöbben motorokkal közlekednek és azt használják taxinak is. Hosszú nap volt a mai is.

 2016. 04. 21. (csütörtök)

A Kapeke-i iskolában kezdtünk ma is. A kontroll nagyon fontos és volt pár gyermek, akinek különösen szüksége volt rá. Miután ezzel végeztünk, elautóztunk egy másik iskolába, ahol szintén David az igazgató. Már sorban ültek a vizsgálatra jelentkezők az iskolaépületben, ami szegényesebb volt az előzőnél. Hoztak padokat, amire ki tudtunk pakolni. Az ugandai és az iskolai himnusz eléneklésével tiszteltek  meg minket. Először furcsa volt, hiszen úgy ültek a várakozók, mint a színházban. Végignézték a vizsgálatokat. Fülledt meleg volt. Úgy 180 beteget láttunk el. Olyan közel ültek hozzánk, hogy sokszor a levegő is elfogyott. Egy hölgynek golyvája volt, szemmel láthatólag hatalmas, egyikünk sem látott még ilyet korábban, a tankönyveket leszámítva. Volt olyan eset, ami arra mutatott, hogy nagy valószínűséggel hasi térfoglalásról van szó. Csúnya csípés utáni gyulladásokkal is találkoztunk A rendelés végének közeledtével, eljött hozzánk egy 100 éves néni, kedvünk lett volna egy gyors ünnepléshez valami finom tortával, de dolgoztunk tovább. Ennek az iskolának az érdekessége, hogy a tantermek előtt megművelt parcellák vannak, amit a gyerekek művelnek. Mi még tanítás után is ott voltunk, mert akkor került sor a szülőkre, így láthattuk, hogy tanítás után jöttek vissza a tanulók földet művelni. Nap végére már mindenki nagyon elfáradt. Jóleső érzés, hogy itt is szeretettel és türelemmel fogadtak minket.

2016. 04. 20. (szerda)

A mai napon visszatértünk Kapekébe. A helyi közlekedéshez hozzászoktunk. Reggeli egy óra dugó. Olyankor van még idő pihenni. A fővárosból kiérve lendületesebb a haladás, szemet pihentető a táj és friss a levegő. Rutinosabban kezdtük a napot. A visszarendelt kis betegeket néztük meg először. A párakötés levétele után, kis nyomásra kifakadt a tályog. Hősiesen tűrte a gyermek a fájdalmat. Bátorságáért egy adomány hátizsákot kapott, amit széles mosollyal köszönt meg. Ma még több gyermek érkezett az iskolához. Szigorú napirendjüket a tanárok a rendelés mellett is igyekeztek betartani. Ebédszünetben az iskolaigazgatóval együtt mi is elfogyasztottuk a kukoricakását, ami itt szinte mindennapos táplálék. Ma megtudtuk, vannak olyan diákok, akik olyan messze laknak, hogy hét közben az iskolában alszanak. Nap végén egy új játékkal ismerkedhettünk meg, egyelőre csak a kispadon. A lényege, hogy labda nélküli focit játszanak, méghozzá úgy, hogy annál van a labda, akinek a keze a fejét érinti. Passzolni úgy lehet, ha kimondod a nevét annak, akinek szeretnéd rúgni a nem létező labdát. Labdaelvételhez pedig meg kell érinteni a labdabirtoklót. Nagyon komolyan, gyorsan és fegyelmezetten játsszák. Tűző napon, mezítláb. Mi a kispadon ülve az árnyékban elfáradtunk. Hiába, szoknunk kell, de pénteken már mi is játszunk. Igaz, labdás focit. Beszámolok majd az eredményről. Bár nagyon optimisták vagyunk, de azt hiszem senki nem fog meglepődni a végeredményen.

2016. április 19. (kedd)

Ma reggel Kapeke-be utaztunk, hogy ellássuk az ottani iskola diákjait. Három órás autóút után megérkeztünk a faluba. Az iskola több kisebb épületből áll. Az egyik tömb, amiben négy osztályterem van, befejezett. Ami jelen esetben azt jelenti, hogy vannak falai, négy ablaka és teteje is. A másik tömb tető nélküli. Az iskola területének közepén egy kerek kis építmény áll, ahol a legkisebb diákok tanulnak. A csúcsos tetőről, belülről, papírra rajzolt betűk lógnak. Minden helyet ki kell használni, hiszen a falfelület kevés. A házban padok, egymás hegyén-hátán a gyerekek.  Kíváncsian kukucskálnak kifelé. A nagyobbak, mivel jó idő volt a szabadban, a fának nekitámasztott tábla előtt ültek. Ahogy megláttak a távolból, elkezdtek zsibongani, integetni. Szaporáztuk a lépteinket, vártuk már a találkozást. Egy kisfiú odarohant mellém és mutatta az utat az iskolaigazgató házáig. A barátságos gyermekek egy rövid "eligazítás" után, fegyelmezetten, sorban állva vártak a vizsgálatra. Mi is a szabadban dolgoztunk. Három rendelési ponton kezeltük a sebeket. Több gyermeknek volt sérve, molluscumos bőrelváltozása. Párakötést kapott egy 12 éves fiú tályogos alkarjára. Holnap kontrolláljuk. 110 diákot láttunk el. Tanáraik segédkeztek a betegfelvételben, mert az ugandai nevek leírásában még nem vagyunk profik.  Egyébként az angol nyelvű kommunikáció teljesen gördülékenyen megy. Igaz a gyerekek anyanyelve lugandai, de angolul tanulnak. A tanítás reggel hét órától délután fél ötig tart. Ebédet kapnak, és zöld egyenruhát viselnek, piros térdig érő zoknival. Ebben az iskolában is tandíjat kell fizetniük a szülőknek. Holnap visszatérünk és folytatjuk a munkát. Várjuk a gyerekek családját és a falubelieket.

2016. április 16-17. (szombat-vasárnap)

Egy 19. század végén élt ugandai király 22 katolikus hithű embert ítélt halálra, mert nem voltak hajlandóak feladni a vallásukat. Köztük volt  a 14 éves Kizito is, a Király küldönce, aki visszautasította az uralkodó szexuális közeledését. 1886-ban élve égették el. Kizito utolsó szavai a következők voltak: "Viszlát cimborák, úton vagyunk". 1960-as évek végén avatták szentté és nevezték el róla azt az árvaházat, amit hétvégén Mbale városában meglátogattunk (Bővebb információ az árvaházról itt).

Hosszú autóút után értünk oda szombat délután. Kellemes volt az idő, ragyogóan sütött a nap. Kedves apácák fogadtak minket és kísértek be egy hosszú folyosón a gyermekek étkezőjéül kialakított helységbe. Olyan 3 éves körüli éppen meztelen vagy hiányos öltözetű  gyermekek fejezték be a vacsorát és némelyikőjük, amint meglátott minket, felpattant és szinte futva tipegett hozzánk. Igazán bájos üdvözlés volt számunkra. A hely egyszerűsége nem megszokott tisztasággal párosult. A nővérek és önkénteseik, akik közül volt, aki itt nevelkedett, kis lavórban mosdatták sorban az árva és elhagyott lakókat. Én egy idős apácára figyeltem szinte végig, végtelen nyugalmat árasztott a tekintete. Nem sokat beszélt, éreztem, hogy követnem kell. Külön épületben, a pár napostól úgy az egy éves korig feküdtek a gyerekek. Két dajka felváltva fürdette őket. Megálltunk az egyik ágynál és a nővér elkezdett mesélni. Története végére könnybe lábadt a szeme. Egy 8 éves lány mellett álltunk, akit ránézésre 3 évesnek mondanék. Halmozottan fogyatékos, tudata nem hozzáférhető. Nyelési reflexe nincs, így nasogastricus szondán keresztül táplálják. Végtagjai kontraktúrásak. Rendszeres orvosi ellátásra nincs lehetőség, a gyógytornász pedig egyenesen luxus lenne. Az a baj, hogy még a pelenka is az. Babaruhák kupacokban lógtak az ablak előtti rúdon, meleg volt és párás a levegő. A nővér egyenként bemutatta az ártatlanul világra jötteket.

Mivel anyatej nincs, ezért nagyon korán elkezdik a csecsemőket kukoricalisztből készült masszával etetni. Korán önállónak kell lenniük, hiszen kevés gondozó jut egy gyermekre.

Még szombaton elkezdték orvosaink vizsgálni őket. Nagyrészt egészségesek voltak, néhányan felső légúti betegségben szenvedtek. Egy csecsemőnél hasfali sérvet diagnosztizáltak. Műtét indikált, reméljük, erre hamarosan sor kerül.

Vasárnap tovább folytatódott az orvosi ellátás és kiosztásra kerültek a támogató szülők által küldött névre szóló ajándékok és adományok. Mosolygós, boldog gyermekek arca maradt meg szép emlékként a fejemben, de ugyanakkor szívszorító az érzés, amikor belegondol az ember, hogy milyen erősnek kell lenniük az életben maradásért fizikailag és lelkileg is már a megszületésük első pillanatától kezdve. 

2016. április 15. (péntek)

Két hete vagyunk itt és ma megdőlt a rekord. 230 beteget láttunk el. 2 szobában rendeltünk 8 órán át egy rövid ebédszünettel megszakítva. Kampala külvárosában a rendelés megkezdése előtt elkezdtek gyülekezni a betegek. Tegnap hirdették meg, hogy ma magyar orvosok fognak rendelni és nagyon sok ember gyűlt össze a környékről az ingyenes egészségügyi ellátás reményében. Eddig is éreztük, hogy szükségük van ránk, ezek után ez nem kérdés. Fárasztó a munka, de megtisztelő a bizalmuk. Rövid idő alatt felvettük a ritmust. Sok gyermek volt, nagy százalékban köhögéses, lázas állapotban érkeztek. A közeli muszlim iskola diákjait is leszűrtük. Szerencsére akut problémával nem találkoztunk és a gyógyszerkészletünk is megállta a helyét. Még sok ilyen szép napot kívánok magunknak!

2016. április 14. (csütörtök)

Az égési sebészet emlékei nem hagytak nyugodni minket. Úgy éreztük, vissza kell mennünk és segíteni az osztályt. A misszióra kapott adományok között olyan speciális kötszerek voltak, amik a látott sebek ellátására tökéletesek. Úgy döntöttünk a legjobb helyük ott lesz. A főorvos  már várt minket a folyosón. Kötszereken kívül kis ajándékokat is átadtunk a gyerekeknek. Megható pillanatok voltak ezek, egy beteg gyermek mosolyát látva elérzékenyül a szív. Még a legkeményebbeké is. Minden elismerésünk az ott dolgozóké.
Délelőtt a Kyanja Community Health Center vezetőjével beszéltük meg a holnapi munkarendet. Végigvezetett minket az adományokból fenntartott egészségügyi központon. Van fogorvosi szobájuk és laborjuk is. A rendelő Kampala külvárosában található. A betegfelvétel már digitálisan folyik, az eddigi kartonok feldolgozása folyamatban. A központban helyi orvosok önkéntes ügyeletet adnak heti kétszer. Nagy elismerésünk a fiatal lelkes vezetőnek. Izgatottan várjuk a holnapi feladatokat.

2016. április 13. (szerda)

A király születésnapi ceremóniájára utazunk ma reggel. Viharos esős időnk van, de itt egy enyhe belvíz is fél óra alatt elpárolog, ha kisüt a nap. Sofőr visz minket a Kampala melletti hegyekbe, ott tartják az ünnepséget. Ahogy egyre közeledünk, kezd színesedni minden. A szerpentinen minden kanyarban egyenruhás kisiskolások integetnek. Sárga-fehér, kék-fekete, piros-sárga uniformisban. A nagy sár ellenére, erre a napra mindenki kitisztította a cipőjét és a nadrágját. Amikor megérkeztünk sok ezer fős tömeg várta már az ünnepeltet. Egy nagy tisztáson keresztül vezettek minket a fegyveres őrök az ülőhelyünkre. Az út alatt végig nyomon követhettük a mozgásunkat egy óriáskivetítőn, a rendező úgy gondolta, hogy a missziós csapatunkat fogja venni a kamerákkal. Egy rövidebb táncos műsor után, megérkezett maga a király is, akit díszes kíséret vezetett a trónjához. Meghallgathattuk a királyság himnuszát, majd folytatódott a hivatalos program.
Hazafelé a helyi gyűjtő járatokat választottuk. A 14 fős kisbuszba 19-en bepréselődve, a lejtőn kicsit megtolva elindultunk és vacsorára haza is értünk.

2016. április 12. (kedd)

Igazán sokkoló élmény volt a mai. Reggel a Mulago Kórház égésplasztikai sebészeti osztályán jártunk. A kórház igen nagy területen fekszik több különálló épülettel. Egy betonrengeteg. 1962-ben épült. Több szárnya felújítás alatt, ezért a betegek nagy része a folyosókon és az udvaron fekszik. Nehéz olyan szavakkal leírni a látottakat, amik nem lennének túl súlyosak egy ilyen irományhoz.

A gyermek égési osztályon körülbelül 30 beteg feküdt, akiknek egy része otthoni forrázásos baleset áldozata, másokat savval öntöttek le. A többi pedig "lakástűz" miatt égett meg, ami nagyrészt azért van, mert nincs elektromos áram és gyertyával világítanak a házakban. Szintén vasrácsos ágyakban feküdtek, mint a tegnapi nap betegei és az elviselhetetlen fájdalom átütött abban a pillanatban, ahogy felvettük velük a szemkontaktust. Fülledt levegő és a nyers hús szaga uralta a kórtermet. A kötöző szobából ordítás hallatszott. Fájdalomcsillapító csak ritkán fordul elő, szerencsés, aki hozzájut. Ebben a kórházban már kevés a személyzet, egy nővér dolgozik egy műszakban, aki asszisztál alázatosan a rezidenseknek. Szakorvos csak egy van. Láttunk egy elefántiázisos beteget is, akinek amputálni fogják az egyelőre a jobb lábat érintő kórt. A mai nappal egyre jobban közelebb kerültünk az itteni egészségügyi helyzet átlátásához.

2016. április 11. (hétfő)

Mai nap folyamán meglátogattuk a Mengo Kórházat Kampalában. Dr. Fiona a Buganda Királyság egyik magas beosztású munkatársa vezetett minket végig a különböző osztályokon. Elsősorban a jobban felszerelt, modernebb osztályokon jártunk. A fogászat és a szemészet egész európai képet mutat. Majd következett a szülészeti osztály, koraszülött intenzív, nemi beteg és TBC-s betegeket ellátó központ, sürgősségi osztály és végül az intenzív. A kórház ugyan fizetős, de ezen belül is megkülönböztetik a magán és általános betegeket. Mivel Ugandában nincs TB ellátás, ezért senki sem biztosított. Ez év januárjától kezdték meg a regisztrációt és az azonosító kártyák kiküldését. Magán betegnek számít az, aki meg tudja fizetni az ellátás magasabb árát. Ezek az emberek szinte azonnali ellátásban részesülnek. Viszont akiknek nincs pénzük és a városban laknak, ellátogathatnak egy állami kórházba ingyenes ellátásért, de van olyan, aki öt napot várakozik, mert mindig az a következő, akinek több pénze van. A falukban élők ellátása a népesség számához képest minimális.
A szülészeten, napi 25-30 gyermek születik. A nővérek 3 műszakban dolgoznak, egy műszakban általában 2-en. A szüléseket a szülésznők vezetik, orvost csak akkor hívnak, ha indokolt. A koraszülött intenzív felszereltsége lényegében ugyan az, mint egy európaié. Meglepő volt, hogy a nővér mezítláb közlekedett az inkubátorok között.
A nemi beteg gondozó - ahol a TBC-s betegeket is kezelik - a főorvosnő elmondása szerint jól működik, olyan 8000 beteg van a rendszerben, ennek 92%-a stabil.
A sürgősségi osztály 3 ággyal működik. Látogatásunkkor 1 beteg feküdt bent. Az intenzív osztály 3 ággyal működik. 2 beteg feküdt az osztályon. A rövid idő alatt, amíg bent tartózkodhattunk a kórteremben, eszközökben felszerelt, sterilitásban annál hiányosabb környezetet véltünk felfedezni.

Mindenképpen hasznos volt a látogatás, így több oldalról ismerhetjük meg Uganda egészségügyi profilját.

2016. április 10. (vasárnap)

Reggeli hét órakor rajtol a Bugandai király születésnapjára rendezett jótékonysági futóverseny. Az orvosi csapat elszántan próbál felébredni az odavezető úton. A helyi atlétákon végignézve, akik még a futóversenyre is futva érkeznek, nem sok esélyt adunk magunknak egy jegyzett helyezés elérésére. Természetesen a mai nap nem is erről szólt. Ötvenezres tömeg várt minket a rajtnál. A legfiatalabbaktól égészen a dédnagyszülőkig minden korosztály képviseltette magát. Valamennyien mosolyogva, lelkesen vettek részt ezen az eseményen, mondhatni ünnepen.
A rajtot követően a szűkebb kanyarokban nem is lehetett igazán futva közlekedni. Sokkal inkább érezhettük azt, hogy egy fesztiválon vagyunk a nagyszínpad előtt és a tömeg akaratával együtt sodródunk...
A helyiekkel együtt mi is futva ünnepeltünk. Megható volt látni azt, aki mozgássérültként is mellettünk ugrált végig fél lábbal, majd amikor elfáradt használta a mankóját néhány méter erejéig majd újra kezdte. Volt olyan 8-10 éves fiú, aki apró lába ellenére egy körülbelül 45-ös papucsban futott végig mellettünk... Szerintem nem is értette, mi ez a "kitüntetett" figyelem a részünkről. Egy biztos. Ezek után nem nyomta a lábunkat a cipő.

2016. április 8. (péntek)

Mire odaértünk a Nakawuka falu melletti Egészségügyi Centrumba, már hosszú sorok kígyóztak. Kaptunk egy saját rendelőt, így sokkal hatékonyabban tudtunk dolgozni. Nehéz háttér diagnosztika nélkül elengedni egy beteget. Egy édesanyja által 2 évesnek mondott kislány idegrendszeri fejlődési rendellenességgel érkezett hozzánk. Nagy valószínűséggel Beri-beri betegségben szenvedett. Sajnos további kezelése szinte lehetetlen az extrém drága orvosi ellátás miatt. Több EKG is készült, szerencsére jelentős eltérést nem találtunk. Személy szerint a legelszomorítóbb eset az volt, amikor egy 17 éves fiú látásproblémára panaszkodott. Myopia-ja volt (rövidlátás). Könnyes szemmel kérte, hogy segítsünk neki. Szemészet csak a városban van és szintén nem ingyenes az ellátás. Egy szemüveg kellett volna neki. Lehet, hogy soha nem jut hozzá. Legközelebbi utunk alkalmával igyekszünk szemüvegeket is magunkkal hozni adományba. Blogunk olvasóinak felajánlásait is szívesen vesszük (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).
Számunkra teljesen természetes dolgok itt elérhetetlenek. Mindenesetre mindent megpróbáltunk a segítség érdekében. Például nagyon jó új eszközöket  készítettünk a már meglévőkből. A fülmosó például egy 10 ml-es fecskendő tűvel, amin a kupakot rajta hagytuk és a végét levágtuk. Magyar sufnituning:)
Körülbelül ma is 350 beteg kapott ellátást. Az épület előtti várakozás alatt egy önkéntes egészségnevelési előadásokat tartó fiatal csapat szórakoztatta őket. A nap végén a kvíz kérdésekre helyesen válaszolók moszkitó hálót, óvszert és tisztálkodási szereket kaptak ajándékba. A Buganda Királyság Hercegnője még beszédet is mondott és megköszönte munkánkat.

2016. április 7. (csütörtök)

Korán reggel végre terepen. Kb. 20 km-re Kampalától megérkeztünk a Buganda Királyság egészségügyi dolgozóival egy kis falu mellé. Itt kimondottan orvosi rendelésre megépített centrum fogadott minket. Az első pár óra pakolással telt, majd elkezdődött a rendelés. 4 kórteremben folytak a vizsgálatok. Volt egy laboratórium is, ahol malária és HIV gyors tesztekkel dolgoztak. A nap második felében már külön, csapatként önállóan rendeltünk. Találkoztunk különféle gyomor és bélrendszeri panaszokkal, magas vérnyomás betegséggel, maláriával, viszkető bőrbetegségekel, hallójárati idegentesttel. Két szülésnél is jelen voltunk. Egy egészséges kislány és egy kisfiú jött a világra a mai napon. 9 óra munka után fáradtan érkeztünk haza. A közlekedés kaotikus továbbra is.

2016. április 6. (szerda)

Jó-jó, valóban kellett egy rendeset aludnunk, de mikor mehetünk már?! Holnap 4:30-kor kelünk és indulunk a bugandai királyság orvosi csapatával gyógyítani. Előtte azonban szükségünk volt az előző misszió által megmaradt gyógyszerek pontos leltárára és egy tervre, hogy pontosan milyen felállásban fogjuk fogadni a betegek sokaságát. A leltár bemelegítő csapatépítőnek is megfelelt, a hatóanyagok alapján sikerült a helyi gyógyszerek beazonosítása. Antibiotikumok, görcsoldók, hasmenés, hányás, vitaminok, malária és még sorolhatnám…

A betegek kezelése és annak rendszere már egy bonyolultabb kérdés. Hogyan osszuk szét a csapatot, hogy minél több embert elláthassunk, és mindez ne menjen a minőség rovására? Legyen egy előszűrés és alakítsunk ki utána egy labort? Vagy tartsunk egyszerre három, akár négy frontot ahol folyamatosan fogadhatjuk őket? Információ hiányában, a döntést elnapoltuk. A terepen kell minél gyorsabban rájönni, melyik a leghatékonyabb és a legtöbb értéket képviselő megoldás.

Természetesen ennünk is kellett. Nem is akármit. Vacsorára a HTCC ház jóvoltából megkóstolhattunk egy helyi jellegzetességet, Uganda nemzeti ételét; babot, matokéval (főzött, pürésített zöld banán) és poshoval/ugalival (kukoricakása). Különleges volt ez az étel. Érzelmileg kötődnek hozzá a helyiek. Állítólag még a király is ezzel fogadja a vacsoravendégeit különlegesebb alkalmakkor, bár én inkább azt tartanám a helyes megfogalmazásnak, hogy „ez az étel nem hiányozhat az étlapról”. Mindenesetre lehet, hogy a sok évnyi pirospaprika és fűszer beszél belőlem, de egyöntetűen megszavaztuk, hogy hosszabb távon a paprikás krumpli mellé rakjuk a voksunkat.

Egy kérdés azonban elhangzott vacsora után, ami visszahozott minket valódi feladatunkhoz… Lehet, hogy a lányok azóta is a szakkönyveket bújják…

Így hangzott: „Felismeritek majd a leprás betegeket?”

2016. április 5. (kedd)

Hajnali 4 órakor landolt a repülőgépünk Uganda fővárosában, Kampalában. A levegő páratartalma a szubtrópusi éghajlatnak megfelelően sokkal magasabb, mint otthon. Ellenben a hőmérséklet, a hazaihoz hasonlóan 23 Celsius fok. Bár Magyarországon a tavasz kezdete helyett idén, rögvest a nyár kezdődött, emiatt nem panaszkodhatunk.

Maga a repülőút hosszúra sikeredett az egyszeri átszállásból, kétszeri leszállás lett, mint utóbb kiderült, gyűjtőjárat voltunk és még Ruandában is vettünk fel utasokat a végállomáshoz közeledve. De megérkeztünk. Sötét volt még amikor elindultunk a szállásunkra, a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) házába, a Kampalai Njuki utcába (Méhecske utca). Amennyi információt le lehetett szűrni az esőben, a rossz látási viszonyok mellett, az ablakon keresztül az az, hogy valóban túlnépesedés van. Nem annyira, mint Ázsiában de az indokoltnál többen bolyonganak az utcákon még ebben az időszakban is. A lakóházak a dokumentumfilmekből ismert elhanyagoltabb tégla, néhol bádog épületek. Emellett amit még nem lehetett nem észre venni európaiként az a 150-200 méterenkénti töltőállomások hada…
Kis idő elteltével megérkeztünk a főhadiszállásra, néhány pálinka kíséretében megismerkedtünk a fogadó családdal és a személyzettel, majd mindenki nyugovóra tért. A nagy izgatottságtól 2-3 óra alvás után már ébren is voltunk és vártuk a bevetést amely „vészesen” közeledett.

A képen: Gáspár Attila, Dr. Kapi Zsófia, Dr. Bagdi Zita, Kovács Bernadett és Kovács Dániel