Február 28-án Könczöl Zsófi visszatért Ugandába, hogy továbbvigye a decemberben útjára indított Knowledge for the Village projektet.

A projekt a decemberihez képest némileg bővült. Elindult egy oktatás támogatási program, folytatódik az óvoda és iskola felújítása, és új elemként egy oltási program is bekerült a márciusi menetrendbe. Azóta egyik önkéntesünk is megérkezett Manafwa faluba.

fbalazs

Farkas Balázs orvostan hallgató, aki évek óta segít az AHU itthoni programjaiban és az AHU Mentőszolgálat eddigi összes egészségügyi szűrőnapján részt vett, először jár a szubszaharai Afrikában. Most a HIV edukációban, az elsősorban nemi úton terjedő betegségek megelőzésében és az oltási program elindításában segít majd a helyi orvosnak, miközben megfigyeléseket végez a projekt jövőbeni finomhangolásához.
A mostani út első hete a „Byebulamu –manafwai egészségügyi program” nevet kapta. Így mondják lugisu (a manafwai helyi nyelv) nyelven, hogy egészség. Az egészség fogalma egészen más Ugandában, mint amit Európában értünk alatta, ott lényegében nem több, mint a komoly betegség hiánya. A megelőzésben az oktatásnak legalább akkora jelentősége van, mint a konkrét orvosi beavatkozásnak.A következő napokban HIV és malária gyorstesztekkel szűrik majd a helyieket, hiszen az emberek sokszor nem is tudják magukról, hogy fertőzöttek és így másokat is megfertőzhetnek.
Kiemelt téma lesz a malária is, ami a rendelkezésre álló eszközök és gyógyszerek fényében indokolatlanul sok áldozatot szed. Egy egyszerű szúnyogháló használatával elkerülhető lenne a betegséget terjesztő szúnyogcsípés, ami elsősorban a terhes nők, az idősek és a HIV pozitív személyek számára jelent komoly veszélyt. Célunk, hogy a kiszűrt pozitív betegek megkapják a gyógyszeres kezelést, és a helyi nővérnél gyógyszertartalékot is tudjunk hagyni.
Az egészséghét után folytatódik a nők és kamaszlányok oktatása, a decemberi programban résztvettek haladóbb szintre lépnek a varrásban, megtanulnak egyszerűbb ruhákat elkészíteni, illetve vászon bevásárló szatyrokat varrni, amikből a mosható betétekhez hasonlóan jövedelemre tehetnek szert. A varrás és karkötőkészítés alapjainak elsajátításába pedig újabb nőket vonunk be.
Köszönjük az Emilla, a Nikon Magyarország, a Turkish Airlines, a Segítő Kéz az Elesetteknek Alapítvány, a Femina.hu és minden kedves magánszemély adományait, támogatását és segítségét!

Együtt tudunk nagyot tenni!