Írta: Karakai Ildikó, Globoport.hu

4kicikkOktatás, egészségügy, gyermekvédelem. Évről évre nő a most 10 éves Magyar Afrika Társaság (AHU) humanitárius küldetéseinek száma és színesedik a palettája a fekete földrészen. Most önkéntes programot terveznek fiataloknak: jótékonysági munkáért cserébe olyan élményeket kínálnak, amilyeneket másképp nehéz volna megszerezni. És most nemcsak szafarira gondolunk.

Gyógyítani dzsungelben, ahol orvos még nem járt 

De ne vágjunk ennyire a dolgok elébe. Kezdjük az elején. Kongóban, A háború gyermekei segélyakcióval kezdődött minden. Az ország keleti részén, egy menekülttáborban nyújtottak segítséget az AHU szervezésében magyar orvosok a társaság alapítójának és elnökének, Balogh Sándornak a kezdeményezésére. Még kétszer mentek vissza ugyanoda, ezt követte a többi orvosi misszió. Máig 13 volt, hat országban. A Kongói Demokratikus Köztársaságban, Maliban, Madagaszkáron, Guineában, Malawiban és Ugandában összesen több mint 30 ezer embert láttak el – meséli a globoportnak Orzói Zsuzsa, az AHU protokollért és oktatásért felelős munkatársa és Horváth Dorka humanitárius referens.   

1kicikk

Orzói Zsuzsa, dr. Pálinkás Edina, dr. Jakkel Anna és Horváth Dorka Malawiban.

Összesen 30 magyar orvos vett részt ezekben. A szabadságukat áldozták rá, egy-egy hónapig voltak ott, gyógyítottak dzsungelben és iskolából rögtönzött rendelőben, szabad ég alatt és börtönben, csillagtúra-szerűen jártak egy-egy országot, hogy minél több helyen segíthessenek. Pácienseik nagy része először látott doktort, kapott orvosi ellátást. Gyógyítottak és kezeltek mindent: maláriát, fél éve törött kart, lyukas szivet, gennyes sebet és csak az Isten tudja, mit.

2kicikkjo

Ugandában gyógyít az egyik magyar orvosi misszió tagja, dr. Kiss Krisztina.

De mindez nem elég: ha távoznak az orvosok, minden megy tovább, mint eddig. Tanácsot is kell hát adni, akár olyan egyszerűt is, hogy ha nem a földön mos valaki, hanem az asztalra teszi a lavórt, akkor nem fájdul meg a háta. De ez sem könnyű dolog, meg kell találni a finom vonalat a kioktatás és a jó szívvel fogadott segítségnyújtás között.

Magyar kórház épül az Egyenlítőnél

A legegyszerűbb persze az volna, ha állandóan jelen tudnának lenni, folytatni a megkezdett dolgokat – mondja Zsuzsa és Dorka, akik már több ilyen misszióval jártak Afrikában. Mert ha hátat fordítasz, nem minden működik úgy, ahogy kellene. Meg is van ehhez a terv: magyar kórház, egészségügyi központ épül Kapekében, Ugandában. Ahol már nagy tapasztalatokkal bírnak a magyar orvosok. És ahol 1 millió lakosra tíz helyi orvos jut. A tervrajzok már elkészültek, letették az alapkövet is. A jótékonykodás azonban pénzbe kerül. Nem is kevésbe. Két missziót is lemondtak, hogy azok költségeit is a központra fordíthassák, de további támogatókat várnak, keresnek. A magyar kórházban kutatásokra is készülnek majd: például gyógyszerek hatását lehet vizsgálni az itthoninál sokkal természetesebb környezetben, hisz az ottani embereket nem “rontotta még meg” a rengeteg pirula, antibiotikum, mint nálunk.

3kicikk

 Ilyen lesz a kórház. Az alapkő letételénél Balogh Sándor, az AHU elnöke bal oldalon.

De azért új misszió is indul októberben, és új színt hoz a palettára. Mostanáig a segítség háziorvosi jellegű volt, ősszel viszont nyak- és fejműtétekre mennek ki magyar sebészek Malawiba.

Gyerekek és adományok

Az orvosi missziók mellett más jellegű humanitárius projekteket is visz az AHU Afrikában. A legismertebb és legnépszerűbb talán a gyermektámogatási program. Maliban, Kamerunban, Etiópiában és Ugandában támogat árvaházat és iskolákat a Magyar Afrika Társaság, ottani alapítványokkal és szervezetekkel együttműködve. A programhoz bárki csatlakozhat, a gyerekek fotóit megnézheti a társaság honlapján, kiválaszthatja azt a többszörösen hátrányos helyzetű kicsit, akit adományával személyre szabottan segít.

4kicikk

Magyarországon gyűjtött adományokat ad át L. Novák Mónika, az AHU munkatársa.

Tárgyi adományokat is gyűjt az AHU: ezeket folyamatosan viszik ki a helyszínre a HTCC-k, a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központok munkatársai, amikor itthon járnak. Folyik gyűjtés iskolákban, jönnek be emberek az AHU székházába is, hogy hozzanak valamit. Volt idős asszony, aki a szemüvegét ajánlotta fel. Neki már nem jó, de hátha ott tudja használni valaki. De persze a játék, a ruha és a tartós élelmiszer gyakoribb.

Utazz és segíts Te is!

Nos, ezeknek a gyerekeknek segíthetnének majd például az AHU önkéntes programjára jelentkezők is. Eltölhetnének néhány napot az árvaházakban, szétoszthatnák az adományokat, beleérezhetnének abba, hogy milyen is ez az egész – mondják a Társaság munkatársai. Taníthatnák a gyerekeket angolra, kimoshatnák a ruhájukat, beszélhetnek nekik arról, hogyan lehet picit másként gondolkodni, másként élni. Vagy dolgozhatnának a magyar mintafarmon Ugandában. A lehetőségeknek szinte csak a fantázia szab határt. Cserébe olyan élményeket kapnának, amilyent máshol nem szerezhetnek. Az önkéntes munkában is, de nagy szafarira is eljuthatnak például a kampalai HTCC  vezetőjének segítségével. A programra már folyik a jelentkezés.

5kicikk

A magyar mintafarm egy része Ugandában. Jackfruit-pálinka is készül itt.

Nemcsak Afrikában – itthon is

De nemcsak Afrikában: idehaza is folytat humanitárius munkát a 10 éves Magyar Afrika Társaság. Orvosmissziói nyomán, és mert 2015 őszén több befogadó állomáson (Bicskén, Nagyfán és Debrecenben is) vállaltak önkéntes orvosai és egészségügyi dolgozói kiegészítő ellátást, az AHU-t kérte fel a BÁH arra, hogy indítsa be a körmendi befogadó állomást. Jakkel Anna doktornő, aki már sok afrikai küldetést teljesített és remekül ismeri az ottani életet, az embereket és nagy tapasztalatai vannak az afrikai betegségek gyógyításában, például Kecskemétről autózott minden szabadnapján az ország nyugati végébe, hogy segítsen. De az első hónapban az AHU több orvos és ápolónő önkéntese is dolgozott ott.

6kicikkjo

Dr. Jakkel Anna munka közben, Liwondében, Malawiban.

Mentőautó vásárlására is készül itthon az AHU. Az önkéntes személyzet és a telephely már megvan, a terv szerint hetente néhány napot az OMSZ-szel együttműködve dolgoznak majd, a többi időben pedig azokat a falvakat járják, ahol nincs állandó orvosi ellátás. Dédelgetnek egy másik nagy tervet is: a csángó orvosi misszióét.

Hozzászólások   

# VÁ: Akarsz önkéntesnek menni Afrikába? Lehet!Králik Csaba 2018-10-28 21:35
Üdv.és első sorban gratulálni szeretnék ezért a szép dologért amit véghez visznek a világban es segítenek az embereken.manapság az emberek nem foglalkoznak egymással még itthon sem nemhogy a külföldön élő emberekkel.én igazából nem vagyok orvos és semmi sem csak egy kamion sofőr lassan 20éve.és ha esetleg lenne szükség ilyen fajta tevékenységre Afrikában vagy más hasonló országban nagyon szívesen mennék én is és segítenék ha tudok.
Válasz
# Segíteni szeretnékBogdán Rózsa 2019-02-09 22:54
Tisztelt Szervezet! Teljes szívemből szeretnék segíteni! Igaz anyagilag nem áll módomban de civil szervezet vezető révén nagyon nagyon szívesen segítenék ezeken a kisgyerekeken. Szívesen mosok, főzök, takarítok rájuk. De a pici babákat akár dajka szerűen afféle bölcsőde jelleggel nevelném ha egyszer lenne rá módom és lehetőségem. Szervezetem a roma és hátrányos helyzetű családok segítésére jött létre de bármikor ha lenne rá mód jelezzenek kérem és azonnal segítek munkámmal. Köszönöm
Üdvözlettel: Bogdán Rózsa
gyógypedagógiai asszisztens
Válasz
# VÁ: Akarsz önkéntesnek menni Afrikába? Lehet!Kisfaludi-Bak Béla 2019-03-18 08:43
Matematikus, matematika tanár vagyok. Szedetnék embereknek segíteni. Gondolatom őszinte.
Válasz
# VÁ: Akarsz önkéntesnek menni Afrikába? Lehet!Tomor Edina 2019-06-06 18:58
Kedves Olvasó !

Szeretnék a munkámmal gyerekeken, családokon segíteni.
Nekem az okoz örömet, boldogságot, ha segíthetek.Tudom ez valahol önzőség, mert ezálltal jól érzem magam, de szeretetet szeretnék adni, mert ez a legnagyobb erő ami jobbá teszi a világot, s a szeretet áramában minden jobbá válik.

Zoora
Válasz
# 8200 Veszprém, Jutasi út 77.Zsolnai Tímea 2019-06-08 15:02
Tisztelt Szervezet! Az önkéntes munka mindig fontos része volt az életemnek (halmozottan sérült gyermekek, súlyos autista fiatalok, függő betegek, kórházi gyermekosztály kis betegei, hajléktalanszálló, stb.), melyet továbbra is folytatni szeretnék. Több, mint 10 éves vágyam, hogy Afrikában is segítségére lehessek a rászorulóknak. Szívesen foglalkoznék akár gyermekekkel vagy bármilyen szociális, fizikális munkát végeznék. Számomra a jó szándék és a szeretet a legfontosabb.Hiszem, hogy álmom egyszer megvalósulhat.
Válasz
# VÁ: Akarsz önkéntesnek menni Afrikába? Lehet!Lászlóné Pechli Zsanett 2019-12-04 20:50
Tisztelt Szervezet! Mindig is szívemen viseltem a kevésbé jómódban élő emberek sorsát. Szívem mélyéről szeretnék segíteni az afrikai gyermekeken-amennyiben lehetséges. Szívesen gondoznám, segíteném őket személyesen is. Hiszem,hogy sokat kaphatnának tőlem: szeretet, testi-lelki odafigyelést, tanítást.
Zsanett
Válasz