saharunatadoNoha a Saharun rally még javában tart, a versenyzők által összegyűjtött adományok már célba is értek. A lelkes csapatok az időjárás miatti fél napos csúszás után vasárnap reggel adták át a számítógépekből és tanszerekből álló adományt az EL Houda Wed Ellil Általános Iskola képviselőjének. A tunézai fővárostól 25 km-re található iskola meglehetősen mostoha körülmények között működik, az osztályok zsúfoltak, gyakran előfordul, hogy egy teremben párhuzamosan oktat két tanár két különböző osztályt helyhiány miatt. A mintegy 470 diákot befogadó iskola nagyon hálásan fogadta az adományokat, reméljük, az adományokkal tudtunk segíteni

A pénzadományokból megvásárolt gyógyszereket pedig a sérülten született kisgyermekeket befogadó sousse-i mozgássérültek intézetébe juttatjuk el.

Köszönjük a szervezésben nyújtott segítségét az AHU tunéziai képviselőjének, Iványi Jüfán Miminek és a Saharun szervezőjének, Polgár Andrásnak, valamint Bálint F. Gyulának és csapatának a felajánlott adományokat!

A csapatoknak további jó versenyzést kívánunk!

Együtt tudunk nagyot tenni!

Tovább a képekre>>

AHU hírek

Afrikai hangulat a Pannónia úti Általáno…

2020-02-06 Hits:8953 AHU hírek

Hétfőn a kispesti Pannónia úti Általános Iskolában jártunk, ahol a Pannónia Hét alkalmából szervezetünk programokat a felsősök számára.

Bővebben

Elő-Mikulás- Az AHU önkéntescsapata a „R…

2019-12-04 Hits:6674 AHU hírek

Önkénteseink egyaránt érkeztek felnőttekhez és gyerekekhez, hogy egy kellemes délutánnal tegyük kicsit szebbé a téli napokat.

Bővebben

Egy szeletnyi Afrika Kerepesen és Tatabá…

2019-11-29 Hits:7464 AHU hírek

Novemberben Kerepesen és Tatabányán is afrikai hangulatot varázsolt a Magyar Afrika Társaság önkéntes csapata.

Bővebben
További AHU hírek

Rövid hírek

Remény a malária elleni védőoltásra Afri…

2017-11-28 Hits:6230 Rövid hírek

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) hétfői bejelentése szerint jövőre várható a legelső védőoltás a malária ellen.

Bővebben

Egy világjáró magyar orvos Szudánban

2017-11-28 Hits:6628 Rövid hírek

November 16.-án 17.30-kor második előadásához érkezik az AHU Kaleidoszkóp sorozat!

Bővebben

BLS-AED alapfokú elsősegély képzés által…

2017-11-28 Hits:6370 Rövid hírek

Jelenleg is zajlik a BLS-AED alapfokú elsősegélynyújtás képzése általános iskolás tanulók számára.

Bővebben
További Rövid hírek

Cikkek

Szemműtétek Maliban - Diemában

2017-11-28 Hits:6096 Cikkek

Pam Young, a Village Ventures alapítója így számolt be arról a projektről, amit a Diemában élők megsegítésére szervezett.

Bővebben

A szomáliai kalózkodás I. rész

2017-11-28 Hits:6770 Cikkek

Megjegyzés: a témát 2 részletre bontotta a Szerző, az első rész 2007-ig tárgyalja a jelenséget, a második 2007 után kezdődik. ...

Bővebben

Egy nap a legkisebbekért- A gyermekek vi…

2017-11-28 Hits:6680 Cikkek

1954 óta az UNICEF kezdeményezésére szeptember 20-án tartjuk A GYERMEKEK VILÁGNAPJÁt.

Bővebben
További cikkek

Kis Színes Afrika

A Néger fiú története (Az Ülő férfi)

2017-11-28 Hits:8075 Kis Színes Afrika

Mintegy 50 évvel ezelőtt a baráti szocialista országok együttműködéséből született alkotást találhatunk a XI. kerületben.

Bővebben

Afrikakutatás Magyarországon évkönyvsoro…

2017-11-28 Hits:6940 Kis Színes Afrika

Afrikakutatás Magyarországon – átfogó könyv jelent meg a fekete földrészről (az évkönyvsorozat első tagjaként).

Bővebben

A tudás hatalma – az űrkutatás elfeledet…

2017-11-28 Hits:7717 Kis Színes Afrika

A 21. században Hollywood egyre inkább hajlamos arra, hogy igaz eseményekből, vagy hús-vér személyekről készítsen filmet.

Bővebben
További cikkek a Kis Színes Afrika kategóriából