Harmadik alkalommal gyűltek össze idén Afrika barátai hogy díjazzák azokat a személyeket, szervezeteket, akik és amelyek 2014-ben a legtöbbet tették a fekete kontinens országaiért, valamint az afrikai és közép európai nemzetek közötti kulturális, gazdasági és humanitárius kapcsolatok fejlesztéséért.

Hangulatos fogadást adott országa függetlené válásának 39. évfordulója alkalmából  Lizeth Pena Nawanga Satumbo, Angola nagykövetasszonya. A fogadáson részt vett Balogh Sándor, az AHU elnöke.

unnamed-4
Adományátadás Bamakóban – Október 2014

Október 7-én Bamakóban is megkezdődött a tanév. Az AHU bamakói gyermektámogatási programjának köszönhetően az École Chérifoula legszegényebb diákjai is megkezdhették az új tanévet. Többen közülük az elmúlt félévben már nem járhattak iskolába tandíjhátralék miatt. Az áprilisban indított "Remény szigete a nyomor mocsarában" program keretében három kivételével minden gyermek támogató szülőre talált.

Az adományátadás ez alkalommal az iskolai tandíj befizetését jelentette. Erre az eseményre minden támogatott kisgyermek szülője eljött az iskolába, ahol aláírásukkal, vagy ujjlenyomatukkal kötelezték magukat, hogy mindent megtesznek azért, hogy gyermekük rendszeresen eljusson az iskolába. Nagy volt az öröm és a megilletődés a gyerekek és a szülők körében is. Az alábbi képek az adományátadáson készültek.

Köszönjük minden támogatónak, hogy lehetővé tette a kiválasztott gyermekek tanulását!

ebolaA Magyar Afrika Társaság humanitárius projektjei mellett nagy hangsúlyt fektet az Afrikát érintő prevenciós programokra is.

A Nyugat-Afrikában tomboló Ebola-járvány miatt nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet hirdettek, az AHU pedig feladatának tartja, hogy korrekt, naprakész tájékoztatást nyújtson a vírusról.

Tekintse meg prevenciós videónkat, és böngésszen a járvánnyal kapcsolatos híreink között!

A konferenciát 2014. október 6-án, Párizsban tartották az OECD Konferencia Központban ahol az AHU-t Raymond Irambo főtitkár képviselte.

Budapest - 1100 vályogtéglából és nádtetőből készült az az autentikus afrikai kunyhó, ami a Magyar Afrika Társaság jóvoltából épült a Fővárosi Állat -és Növénykertben.

002Egyesületünk meghívást kapott a Kistarcsai Kulturális Hétre. A Simándi József szülővárosában élő emberek nagy érdeklődéssel hallgatták beszámolónkat az AHU tevékenységéről valamint az új bamakói gyermektámogatási programjáról. A beszámolót számos, az önkéntes misszión készített fotó tette színesebbé. A nagy érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, hogy a sok kérdésnek köszönhetően az egy órás program végül két órán keresztül tartott. Köszönjük a meghívást, ahol a kedves vendéglátás és az alábbi kedves idézet várt minket:

"A gyermek az az apró lény, aki az éjszakákat rövidebbé, a nappalokat hosszabbá, a bankbetétet kisebbé, a ruhát rongyosabbá, a pénztárcát üresebbé, a múltat feledtté, a jövőt érdemessé, s az életet boldogabbá teszi!"